– Hogyan lett önből az a ma ismert és elismert iparművész, aki a népviseletekkel, a hagyományőrzéssel, és ahogyan fogalmaz, az örök divattal foglalkozik?
– Igazából mindig is szerettem rajzolni. Egészen kicsi koromtól kezdve, már hétévesen jártam egy festőművészhez rajzolni és festeni tanulni, utána pedig a feleségéhez szobrászkodni. Kerámiaszobrokat készítettem sok éven keresztül, és egy kis társaság – négy fő – volt a kicsi csodagyerek abból a társaságból. Számos kiállításunk volt: az alkotás szeretetét, a kreativitást Babos Ágnestől tanultam, aki táborokat is szervezett. Festőművész férjével együtt különböző technikát tanítottak meg, illetve Babos Ágnes nagyon tisztelte a magyarokat, valamint olyan könyveket kaptam, amelyek a magyarság eredetéről és legendákról szóltak. Úgy vélem, az Aurora FolkGlamour eszenciája innen indult.
– Mi következett ezután?
– Egy elitgimnáziumba jártam Győrben, és bevallom, nagyon sokáig nem is gondoltam művészeti pályára, inkább kerestem a helyemet a világban. Jó tanuló voltam, úgyhogy egy darabig még nem is gondolkoztam az iparművészeti egyetemen sem. Ekkor még abban a korszakban járunk, amikor az internet már létezett, de egy átlagember Magyarországon nem igazán használta: volt egy kék könyv, amiben, ha megtaláltad az adott egyetemet, akkor tudtad, hogy létezik. A jelentkezés beadása előtt pár héttel találtam ki, hogy jelentkezem a Magyar Iparművészeti Egyetemre. Akkoriban kerámiaszobrokat készítettem, ezért a szilikátipari tervező művész szakot, és azon belül kerámia szakot jelöltem meg. Nagyon messze voltam azokhoz a felvételizőkhöz képest, akik a Kisképzőbe jártak vagy bármilyen más művészeti gimnáziumba. Meglepetésemre eljutottam az összes forduló végéig, de nem vettek föl. Aztán találkoztam Hefter László üvegművésszel, akinek hatására nem a kerámiát, hanem az üveget, az üveg szakot próbáltam meg. Nála tanultam meg az üvegfestés szabályait.
Egy szellemi közösség tagja lehettem: a könyvtárából tanulhattam, ami szintén nagyon meghatározó volt az életemben. Végül harmadszorra felvettek a Magyar Iparművészeti Egyetem üvegműves szakára.
– A tánc mikor lett domináns az életében?
– Már általános iskolás korom óta néptáncoltam Győrben a Lippentő Táncegyüttesben. Egyetemistaként ezt a tevékenységet a Szentendre Táncegyüttesben folytattam Fitos Enikő és Kocsis Dezső szárnyai alatt, akiktől sok mindent tanultam. Belekóstoltam a színpadi rendezés, a néptánc és a koreográfia világába, illetve velük kezdtünk el járni Erdélybe, és meghatározó élmény volt számomra, hogy ők miképpen vonják be a falusiakat. Majd elkezdtem néptáncos táborokba járni tőlük függetlenül is – végül a két tevékenység, a néptánc és az iparművészet kezdett összefonódni. A diplomamunkámmal is műfaji határokat feszegettem, mert Aldous Huxley Szép új világ című munkájához készítettem olyan installációt, ami interaktív üvegszobor volt: arra kértem az embereket, hogy használják az installációt, valamint videót forgattam színészekkel és fotózást szerveztem – egy komplex művel álltam elő. Ezt az irányvonalat azóta sem hagytam el.
Az említett korszakomban képzőművészként készítettem olyan üveges installációkat, amik mindig valamilyen történetet dolgoztak föl, úgyhogy az első önálló kiállításomra a saját kedvenc irodalmi alkotásomat választottam. Ez az irány a mai Mesés Aurora divatbemutatóimnak kezdeti fázisa.
– Mit jelentenek pontosan a mesés divatbemutatók?
– Úgy hívom a divatbemutatóinkat, hogy Mesés Aurora FolkGlamour divatbemutatók, amik egy komplex magyar élményt nyújtanak, mert a magyar népi kultúra minden szelete megmutatkozik benne, legyen szó népzenéről, népdalról, néptáncról, népviseletről, népballadáról, népmeséről és legendáról. Most volt olyan előadás, ahol a Góbé zenekar zenélt élőben. A Góbé is ezzel foglalkozik, hiszen újratervezett népzenét játszanak.
Előadásainkkal már tényleg bejártuk a világot: Kanadától kezdve jártunk Erdélyben, Ausztriában, Németországban, Szlovákiában, illetve itthon számos városban és faluban.
Mindig a helyi magyar közösséggel dolgozom, például Kanadában a helyi magyar néptáncosokkal és cserkészekkel valósítottam meg az előadást. De Bécsben, Erdélyben és hazánk számos falujában és városában is így van, ahol megfordulunk.
Nemrég például Szent Erzsébet legendájával foglalkozunk, akiről a magyar emberek sokszor nem is tudják, mennyire híres. A nézők közül nagyon sokan könnyeztek, mert nagyon megérintette őket, ahogy megjelenítettük Áprád-házi Szent Erzsébet legendáját.
– Van egy nagy látogatószámú Facebook-oldala, jelen van a közösségi média különféle platformjain. Ruháival, kiegészítőivel – ékszereivel –, az örök divatot képviseli. A népviselet napja nagykövete, a Népviseletért díj tulajdonosa, valamint a Hungarikum Bizottság pályázatán már hat alkalommal nyert támogatást. Mit takar az örök divat missziója?
– Az örök divatot azért hangsúlyozom, mert manapság a nagyobb divatházaknál látjuk azt a sok-sok kollekciót, amely rengeteg ruhát jelent. Azonban én a magyar népi kultúrából táplálkozom, ott viszont voltak olyan viseletek is, amelyek generációról generációra szálltak. Ez abban is gyökerezik, hogy az emberek nem voltak annyira tehetősek, hogy túl sok ruhájuk legyen.
Másrészt olyan a szintű volt a viseletek kidolgozottsága – ahogy azt több videóban és posztban is le szoktam írni –, hogy olyanok, mint a haute couture darabok, azaz a nagy divatházak egyedi ruhái. Tehát több száz munkaóra van egy-egy viselet elkészítésében.
Nagyon drága az alapanyag is, amelyekből a ruhák készülhetnek. Gondoljunk csak a selyembrokátra, a hólyaggyöngyökre, a hímzett szalagokra vagy az aranyszálas hímzésre. Ezek az anyagok még ma is nagyon drágák.
– Ha valaki önhöz fordul, mi lehet majd az ő ruhatárának a különlegessége?
– Olyan ruhatárat szeretek megálmodni, ami akár egész életén át elkíséri, vagy akár tovább örökíti a későbbi generációknak. Én ebben hiszek, szerintem ez is a fenntarthatóság egy pillére. Emellett rengeteg sérült darabot, molyrágta viseletet javítunk meg úgy, hogy új funkciót adunk neki, ráhímzünk, újraszabjuk. Valahogy megjavítjuk őket, ami szintén a fenntarthatóságot képviseli. Hiszek abban, ha megjavítunk valamit, és új életet adunk neki, akkor azt még több évtizeden keresztül tudjuk viselni. Sokan hoznak hozzám olyan ruhadarabokat, illetve olyan ékszeralapanyagokat vagy ékszereket, mely a családi örökségük része, de kikerült a körforgásból. Azt tartom a legszebb jelmondatnak, hogy kerüljön ki minden a fiókból, és kerüljön vissza a hétköznapi körforgásba.
– Leginkább a női kiegészítők, illetve ruhák dominánsak, de láttam elvétve férfi ékszereket is a honlapján.
– Nemcsak ékszerek vannak, hanem hímzett ingek, hímzett nyakkendők, hímzett mellények, hímzett nadrágok, sőt öltönyt is készítettünk már. Ez mindig felkéréstől függ. Volt egy munkám, ahol egy Magyarországot képviselő, Brüsszelben dolgozó politikusnak készítettünk magyar hímzésekkel mellényt és inget. A megrendelő elmesélte, hogy amikor az ünnepségek vannak, akkor a németek és az osztrákok milyen szépen viselik a saját viseletüket, de ő nem német meg nem osztrák, úgyhogy ő nem abban szeretne lenni, hanem magyar népviseletben. Neki nagyon sötét kék alapra aranyszálakkal hímeztünk felvidéki és délvidéki mintákat, mert erről a két helyről származnak az ősei, de a szabás klasszikus volt, nem népi.
– Hova látogatnak legközelebb a mesés divatbemutatókkal?
– Folyamatosan utazunk. Július 30-án Székelykeresztúron leszünk, ott a helyi táncegyüttessel dolgozom együtt. Augusztusban Győr mellett a pinnyédi hídpikniken leszünk, azt követően pedig Dunaszerdahelyen. Folyamatosan utazunk.
Idén egy számomra nagyon fontos Patrona Hungariae című kollekcióval jelentkeztem.
Már készen vannak az ékszerek, amelyekben Szűz Mária Magyarország védelmező asszonyaként jelenik meg, és ezeket szeretném ruhákkal is kibővíteni. Pont a napokban kezdtem felrajzolni a textilekre a mintákat. Itt nemcsak hímzésminták fognak megjeleni, hanem Szűz Mária alakja is. Bízom benne, hogy ezekben a viharos időkben Szűz Mária még mindig itt van Magyarország felett a köpenyével és védelmez minket. Nagyon hiszek abban, hogy ha a hitbéli dolgokról beszélünk, elővesszük őseink hitvilágát, akkor a mai korban is tudunk mibe kapaszkodni. Hiszem, hogy ezek az ékszerek és ruhák, amelyeket most készítek, hiszem, nemcsak vizuális élmények, hanem sokkal mélyebb rétegben is meg tudják szólítani a mai kor emberét.
