„Egy kis szigeten iguánák vesznek üldözőbe egy nőt, mert többszínűre festett lábkörmeit gyümölcsöknek nézik” – Benda Gábor az Iguána-sziget-estről

Különleges összművészeti produkciót láthat a Budapest Jazz Club közönsége hétfő este nyolc órakor. Az Iguána-sziget koncerten elhangzó zeneműveket neves kortárs festőművészek alkotásai egészítik ki. Az est megálmodójával, Benda Gábor zongoraművésszel, zeneszerzővel beszélgettünk iguánákról, kaffer szarvasvarjúról és a művészetek egymásra hatásáról.

Benda Gábor zongoraművész, zeneszerző Iguána-sziget című szerzeményét mutatja be a Budapest Jazz Clubban Fotó: Kurucz Árpád

– A Jézus története című zongoradarabbal az volt a célja, hogy jól átélhető módon bemutassa Jézus életét a születésétől kezdve a mennybemeneteléig. Az Iguána-sziget című darabbal mi a célja?

– Ezzel a koncerttel egy új összművészeti koncertsorozatot szeretnék elkezdeni.

Ahogy a Jézus története esetében, úgy ezúttal is szöveges narráció viszi közel a zenét a közönséghez. Ez egészül ki most a festményekkel.

– A rendhagyó koncerten elhangzó zenei kompozíciókat kortárs festőművészek, köztük Szemadám György, Szurcsik József, Verebics Ágnes és Szotyory László, Köhler Péter munkái egészítik ki. Miért épp az ő alkotásaik jelennek meg, hatottak önre?

– Olyan festőkről van szó, akiknek a munkái közel állnak hozzám. Nagyon fontos az is, hogy szívesen együttműködtek velem, hiszen nem meglévő alkotások felhasználásáról van szó, hanem külön az előadás tematikájához készültek a képek.

– Úgy tudom, hogy Szemadám György kaffer szarvasvarjút ábrázoló festménye is megjelenik a koncerten. Elmesélné ennek a történetét?

– A Fővárosi Állat- és Növénykertben hallottam meg ennek a különös madárnak a hangját. Felvettem a telefonommal és később a felvétel alapján zenét szereztem belőle. Nem sokkal utána e-mailben kértem Szemadám Györgyöt, hogy készítsen egy festményt a madárról illusztrációképpen. Korábban nem ismertem őt személyesen, csak a munkáit láttam kiállításokon, és persze tudtam, hogy híres festő és madarász. 

Válaszolt, hogy jó ötletnek tartja a zene és a madárhang összekapcsolását, és szívesen meg is festi a képet a madárról, amelyet tapasztalt Afrika-utazóként jól ismer. Néhány hét múlva el is készült a kép, amely tökéletesen visszatükrözte a madár karakterét.

Aztán, amikor nála jártam, úgy éreztem, mintha mindig is ismertem volna. Később voltunk együtt alkotótáborban, kiállításmegnyitókon, bemutatott a barátainak is, egyre több ismeretét kezdte megosztani velem. Hozzá hasonló nagyvonalú emberrel még nem találkoztam. Nagy ajándék számomra, hogy megismerhettem és a barátomnak mondhatom.

Szemadám György kaffer szarvasvarjút ábrázoló festménye. Fotó: Haris László

– A művekhez szöveges narráció is kapcsolódik, így próza, zene és festészet egységet alkotva válik színpadi előadássá. Mit gondol, manapság mennyire nyitott a közönség az efféle összművészeti élményre?

– Szerintem nagyon is.

A történetmesélés a művészetben nagyon fontos, a festészetben és a zenében is.

Egyszer egy klasszikus zenét egyáltalán nem hallgató barátomnak elmeséltem Rahmanyinov cisz-moll prelűdjének történetét. A legenda szerint a szerzőt az ihlette meg, hogy az egyik barátját exhumálták és arccal lefelé találták meg a koporsójában. Tehát tetszhalott állapotban temették el. Így a zene az élve eltemetett ember felébredését és küzdelmes szenvedését illusztrálja. Nem sokkal később ez a barátom lelkesen újságolta, hogy az egész családja a cisz-moll prelűdöt hallgatja, annyira érdekesnek és átélhetőnek érzik a zenét a történet miatt. Az, hogy igaz-e a történet vagy sem, nem is fontos.