Párizs a századfordulón a művészeti élet központjává vált. Az új irányzatok – az impresszionizmus a festészetben, a szimbolizmus a költészetben – már merőben más perspektívából közelítettek tárgyukhoz, mint elődeik. Ebben a közegben alakult ki Debussy, majd a tizenkét évvel fiatalabb Ravel zenei nyelve.
De milyen is volt ez az új zene? A háromtételes fantázia még Debussy átmeneti időszakában keletkezett, de 1894-ben, Mallarmé Egy faun délutánja című eklogája nyomán készült műve új kor kezdetét jelzi. A zenében a faun az álom és ébrenlét határán nimfákról ábrándozik, a syrinxet idéző fuvola kromatikus melódiája, a zenekar izgalmas hangszínei, töredezett dallamai teremtik meg a letűnt aranykor különleges atmoszféráját.
E különös természetzene hatja át Ravel 1912-ben ugyancsak mitológiai témára komponált kéttételes szvitjét, a Daphnis és Chloét, amelyet a modern balettet megteremtő párizsi Orosz Balett számára komponált.
A Daphnis és Chloé varázslatos pasztorális idill, míg a táncjátékból 1919-ben készült szvit harsány valzer témája, a negédes keringő, az önkívületig fokozódó dallamok a bécsi báltermek miliőjét idézik fel.
Az 1933-ban megrendelésre készült balkezes zongoraversenye újabb izgalmas arcát mutatja a zeneszerzőnek. Az egytételes versenyműve a háborúban fél karját elvesztett zongorista, Paul Wittgenstein megrendelésére készült, a zene ennek ellenére mit sem veszít komplexitásából, Ravel tört akkordjai a klasszikus concertók illúzióját keltik.
A Szent István Filharmonikusok koncertjére jegyek ide kattintva még válthatók.
