„Másfél év alatt elértük, hogy egy nagy múltú külföldi intézménnyel együtt dolgozhassunk”

Három évvel ezelőtt a magyar kultúra napján nyitotta meg kapuit a Magyar Zene Háza. A Városliget ikonikus intézménye azóta számos rangos elismerést begyűjtött, rövid időn belül Európa egyik legtöbbet díjazott épülete lett, de a külcsín mellett a tartalom sem elhanyagolható. „Ez valójában nem egy, hanem három intézmény” – fogalmaz Horn Márton intézményigazgató, rámutatva a Magyar Zene Háza komplexitására, ahol a múzeumi tevékenységek mellett az előadó-művészeti és a zenepedagógiai pillér is kiemelten fontos. Az elmúlt években az is megmutatkozott, min érdemes változtatni az intézményben, interjúnkban erről is szó esik.

Horn Márton, a Magyar Zene Háza intézményigazgatója Fotó: Kurucz Árpád

Egy új intézmény születése

Horn Márton, a Magyar Zene Háza intézményigazgatója. Fotó: Kurucz Árpád

– Egy év eleji interjú jó apropó lehet a számvetésre, összegzésre. Honnan hová jutott az intézmény a 2022-es megnyitása óta?

– Ez igazából nem is három év, hanem tíz, hiszen 2014 óta dolgozunk a Magyar Zene Házán. Sokan talán nem tudják, hogy egy ilyen méretű projektet elég hosszú előkészület előz meg, főleg azért, mert ez nem egy meglévő intézmény volt, nincs több mint százéves múltja, mint mondjuk a Néprajzi vagy a Szépművészeti Múzeumnak. Tehát ilyen szempontból mindez – a maga előnyeivel és hátrányaival – egy hosszú folyamat. 

Nemcsak egy épületet kellett felépíteni, hanem egy új intézményt is kialakítani. 

Ebből a ház megépítése körülbelül három évet vett igénybe, amelyet megelőzött egy hasonlóan hosszú tervezési szakasz. Mindezzel párhuzamosan pedig azon is gondolkodnunk kellett, hogy milyen is legyen az új intézmény, hogyan fognak működni a különböző terei, mi történik majd benne pontosan. Szóval több mint tíz évvel ezelőtt indult el az első koncepció felvázolása, aminek alapján meghirdettük a nemzetközi építészeti tervpályázatot, végül Fudzsimoto Szu japán építész terve mellett döntött a nemzetközi zsűri, majd egy nagyon izgalmas közös munka következhetett a japán csapattal.

– Más szemlélet mentén dolgoznak?

– Igen, 

a japán építészeti gondolkodás sok mindenben más, mint az európai. Ők inkább a helyből és a dizájnból, semmint a funkcionalitásból indulnak ki. 

Itt az volt az egyik kihívás, hogy megtartsuk az egyedülálló építészeti koncepciót, és egyúttal azt a gondolati síkot is, amit kitaláltunk, ami az intézmény szempontjából is fontos, hogy megvalósítsunk. Ez szerintem elég jól sikerült. Nekem ez egy sok szempontból izgalmas, tapasztalatokkal teli időszak volt: megérteni egy kicsit másfajta gondolkodást, összehozni egy olyan házat, ahol az épület egyszerre hozzáad a budapesti architektúrához, hiszen egy kortárs, de mégis organikus épületről van szó, amelyből kevés van a fővárosban, de funkcionálisan is hozza azt, amitől jól használható. Három év után persze látom, hogy hol érdemes kisebb dolgokon változtatni – ezeket meg is tesszük folyamatosan, ettől fejlődik a ház.

Lépésről lépésre

– Melyek ezek a változtatások?

– 2022-ben például nem volt még kész a stúdiónk. Szerettünk volna már a tervezés során is, a helye meg is volt, de még nem volt meg hozzá a forrás, így ezt később, a nyitás után valósítottuk meg. De említhetném a mostani Hangdóm-fejlesztést is. Ez egy olyan izgalmas technikai nóvum – attól, hogy egyszerre hang és képinstallációkat is 360 fokban képes befogadni –, hogy érdemes folyamatosan újítani, és gondolkodni azon, hogyan lehet belőle még többet kihozni, ez valósult meg nemrég. De 

dolgozunk azon is, hogy lehessen úgy egyedi megoldással függeszteni a nagyszínpad fölött, hogy alkalmanként, összművészeti programok esetén, akár újcirkusz is megjelenhessen élőzenével kombinálva. 

Attól, hogy egy park vesz minket körül, jól körbejárható az épület, így szervesül a környezetével, és rengeteg egyedi program, kiállítás vagy installáció kerülhetett az elmúlt években a ház közvetlen környezetébe. Nem véletlenül került például a zenei játszótér az épület mellé, közvetlen az étterem teraszához: ha a szülő meginna itt egy kávét, rálát a parkra, ahol a gyereke játszik. Ehhez hasonlóan, a közvetlenül a szabadtéri színpad szomszédságában található Zenekertet is hasonló gondolattal alakítottuk ki, itt egy nyári este úgy lehet koncerteket hallgatni, hogy közben megihatunk egy fröccsöt. 

Lépésről lépésre fejlesztettük az intézmény, mindezt úgy, hogy közben már üzemeltünk.

Ez azért nagy feladat volt, sőt folyamatos kihívás, hogy akik hozzánk érkeznek, mindig találkozhassanak valami izgalmas újdonsággal.

– Fel voltak készülve ilyen léptékű látogatószámra?

Minket is meglepett, hogy az első évben csaknem egymillió ember lépett be a házba. Ez annak is köszönhető, hogy ez egy olyan épület, ahová nem kell feltétlenül jegyet venni.

Én a közösségi terekben hiszek, ahol az ember akkor is eltölt időt, hogyha nem fókuszáltan azért érkezett, hogy megnézze az adott kiállítást, csak szeretne kikapcsolódni, körülnézni, leülni egy kávéra. Ez persze generál egyfajta vásárlóerőt is, sokan csak úgy érkeznek, és bevonzza őket a színes tartalom. Ez egy fontos és jó tulajdonsága a háznak. A Magyar Zene Háza valójában nem egy intézmény, hanem legalább három, hiszen a múzeumi tevékenységek mellett az előadó-művészeti és a zenepedagógia pillér is kiemelten fontos.

„Folyamatos kihívás, hogy akik hozzánk érkeznek, mindig találkozhassanak valami izgalmas újdonsággal”. Fotó: Kurucz Árpád

Három pillér

– Ezek egyformán hangsúlyos területek a Magyar Zene Házában?

– Szerintem igen. A kiállításaink hozzák a legnagyobb látogatószámot, hiszen ezek folyamatosan nyitva tartanak, míg koncertekből egy héten nagyságrendileg hét-nyolc szervezhető meg. Ettől függetlenül nem kisebb vagy nagyobb az egyes területek szerepe, én legalábbis azt látom, hogy így mindegyik egyfajta sokszínűséget nyújt, és rengeteg lehetőséget ad a zenei ismeretterjesztés terén. Persze ezek a területek össze is kapcsolódnak. Hiszen 

amikor zenepedagógiáról vagy zenei ismeretterjesztésről beszélünk, akkor az megjelenik a ház minden elemében. 

Például amikor gyerekcsoport érkezik a házba, első körben általában pedagógiai foglalkozáson vesznek részt a gyerekek, aztán csoportmunkában vagy egy zenepedagógussal feldolgoznak egy részt mondjuk az állandó kiállítás vagy a Hangdóm témái közül. Végül élőzenével is találkozhatnak az előadóteremben, és akkor még nem említettem a Kreatív Hangterünket, ahol maguk is kipróbálhatnak különböző innovatív hangszereket. A koncertfolyamatunkban is hasonló a logika, onnan indul minden koncert, hogy hogyan tudjuk a zenét minél közelebb hozni a közönséghez, minden generációhoz. 

A zenepedagógiáról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak a gyerekeknek szól, de valójában minden korosztály számára szólhat. A szenior programjaink például – amelyekre elsősorban a nyugdíjas közönség jár – elképesztő sikeresek, telt házzal mennek minden egyes alkalommal. 

De ugyanilyen népszerűek a Ringató foglalkozások is, amelyre a kisbabákat hozzák el a szüleik, hogy minél kisebb korban találkozzanak a zenével, csak hogy a két végletet említsem. Szóval próbáljuk összekapcsolni a területeket, ilyen módon nem gondolom, hogy van hangsúlybeli különbség közöttük.

Brandépítés

– Milyen mottó mentén alakítják a 2025-ös évet?

– Új célokat és üzeneteket fogalmazunk meg évről évre. Folyamatosan brandet építünk, mert így egy idő után az emberek akkor is eljönnek hozzánk – kvázi állandó közösségünké válnak –, ha nem ismerik az adott fellépőket. Ha eljönnek egy izgalmas, de általuk nem ismert előadó minőségi koncertjére, majd pozitív élménnyel távoznak, akkor ismét el fognak jönni hozzánk, és ez igaz az egyedi kiállításaink esetén is. 

A Secret Concert talán a legegyedibb példánk erre. Ezt a programot tavaly indítottuk el, azt találtuk ki, hogy szervezünk egy olyan koncertet, ahol a látogató nem tudja, hogy ki lesz a fellépő. 

Éreztük, hogy két év után talán már van egy olyan lelkes közönség, aki kellően nyitott, és nem tévedtünk, az esemény telt házas volt, és úgy tűnik, hogy az idei hasonló koncertünk is az lesz. 

– Izgalmas fejlődési ívet jártak be a kiállításaikkal is. 

– A zenetörténeti állandó kiállításunk mellett nagyon sikeres volt a beat korszak hazai poptörténetét bemutató időszaki kiállításunk is, a Dívák & Ikonok utazókiállítás befogadásával pedig szintet léptünk. Nagy dolog, hogy durván másfél év alatt elértük azt, hogy egy olyan nagy múltú és léptékű külföldi intézmény, mint a londoni Victoria and Albert Museum nemcsak, hogy szóba áll, de együtt is dolgozik velünk, sőt első helyszínként nálunk mutatta be az új időszaki kiállítását. Ezen az úton továbbhaladva 

jövő év elején már mi szeretnénk létrehozni egy olyan nemzetközi anyagot, amit a világ nagy múzeumaiba is el tudunk majd utaztatni.

A kettő között február végén nyílik nálunk egy új időszaki kiállítás Listen – Zenei utazás a világ körül címmel, ami szintén nagyon izgalmas kihívás: azt mutatja meg, hogyan lehet egy több mint 32 országban a tradicionális zenéről forgott dokumentumfilm-sorozatot immerzív kiállítássá alakítani.

– A teljesség igénye nélkül milyen programokat emelne ki az idei felhozatalból?

– Először is, kiadtuk az első nagy válogatáslemez-sorozatunkat. Háromévnyi koncertfelvételeinkből válogattuk össze a lemezek dalait négy műfajban, ezek a pop-rock, a klasszikus/kortárs, a tradicionális és globálzene. A most következő programok közül kiemelném az amerikai kísérleti jazzgitáros, Marc Ribot, valamint az angol Tindersticks koncertjét, a hazai fellépőink sorát pedig mások mellett a Vágtázó Halottkémek és a Vad Fruttik erősíti, de jön Sebestyén Márta és a Parno Graszt is hozzánk, mindegyikük valami újdonságot tervez nálunk. Folytatjuk a Magyar albummm! sorozatunkat, amit tavaly indítottunk el. Ennek lényege, hogy elhívunk egy-egy nagy előadót, aki a kedvenc lemezét hozza el hozzánk, amit együtt hallgatunk meg és beszélgetünk a dalokról. Volt már nálunk Halász Judit, Bródy János, és idén vendégünk lesz például Szörényi Levente is. Folytatódik a gyerekekre hangolva programsorozatunk is, amelyben ismert zenekarok fordítják le gyereknyelvre művészetüket. A programban részt vett már a Random Trip csapata, idén jön a Kéknyúl, de 

elhívtuk a Belgát is, akiket arra kértünk, hogy káromkodásmentes verzióban adják majd elő a repertoárjukat.