Szondi György 1975 óta bolgarista, összességében húsz évet élt Bulgáriában. – Harminc esztendeje vettem magamra nagy örömömre a könyv- és folyóirat-kiadás pazar hámját. Második hazámban voltam kiküldött lektor, aspiráns, egyetemi vendégdocens, magyar intézeti igazgató, bolgár költő, nyelvész, irodalmár, műfordító, szótáríró, díszdoktor – idézte fel lapunknak a bolgarista, aki itthon a POLISZ-nak (később PoLíSz – a szerk.) lett a főszerkesztője 1995-ben, 1999 és 2021 között vezetője-gazdája a Napútnak, 2016 óta főszerkesztője a folyóirat online változatának, igazgató a Napkútban, elnök a Cédrusban.
Szondi György és Utassy József
– Feladatom révbe kalauzolni ezernyi publikációt és (bulgáriai kiadásokat is ideértve) közel ezer könyvet – fogalmazott Szondi György, aki arról is beszélt, hogy
élete két nagy tevékenységi területének érdekes közös pontja volt Utassy József költő, ahogy barátai hívták, Dzsó.
A nyolcvanas évek elején találkozott vele először Szófiában. A Kilencek három költője: Kiss Benedek, Rózsa Endre és Utassy József elhatározta, hogy folytatják Nagy László bulgáriai munkáját. Kiss Benedek és Utassy József fordításában később már bolgár költők antológiái álltak össze. – Jöttek tanulni a nyelvet, szófiai útjaival Dzsó volt a legkitartóbb. Én akkor három évig nyelvészeti disszertációmat írtam ott, gyakran találkoztam vele. Ismertem sok írót, költőt, színes időket töltöttünk közösen – emlékezett vissza.
Műfordítói tevékenységével kapcsolatban Szondi György elmondta, hogy bolgárra az évtizedek alatt számtalan magyar költőt fordított, de maga soha, csak valamely bolgár költővel együtt. Egyetlen kivétel volt, amikor a neves Plamak irodalmi havilapban mindenkitől egy-egy verset publikálva bemutatta a Kilenceket, így Utassy Józsefet is.
Később két önálló verseskönyv is megjelent a költőtől bolgárul, ezekben is segítette, majd igazgatóként a feleségével együtt meghívta az Ivan Canev tolmácsolta kis Utassy-kötet premierére.
Szondi György tíz év folyamatos szófiai munka után 2009-ben jött haza, azóta életében a Napút, a Napkút vette át a főszerepet. Csak 2011-ben, Utassy szófiai búcsúztatására utazott ki a Magyar Intézetbe.
A Napút 1999-es indulása után (esztendőnként tíz-tíz, mindig tematikus szám) 2003-ban a kiadó, a Napkút is elkezdte működését és a Cédrus Művészeti Alapítvány is. Szintén 1999-től igazgató volt Szófiában, majd vendégtanár az egyetemen. – Bence fiam tartotta idehaza remekül a frontot, sosem felejtem el. Ekkor a két tevékenységi, alkotói területem összeért – hangsúlyozta Szondi György. 2010-ben Rédicsre látogatott, ahonnan személyesen hozta el Utassy József – mint később kiderült – életében utolsó verseskönyvét. Annak idején ezt így foglalta össze: „Megörökítettem, ahogy hónapok készülődése után átadja Ezüst rablánc címet kapott utolsó versgyűjteményét Napkút Kiadómnak. Megindító volt: Zsóka féltő óvása közben babrált percekig a dossziészalaggal. Előtte a gondosan glédába sorakoztatott fejezetkupacokat újra végignézte, egymás fölé simogatta: a fedőlapok közé. Búcsúzott tőlük. Maga rendezte össze verseit – több mint fél évig. Miután elhoztam, utána még egyszer.”
Előbb Dzsó összegyűjtött művei, rá egy évre – 2017-ben – műveinek kritikai kiadása (két vaskos kötet) a mi műhelyünkben jelent meg. Utassy Zsóka és Vilcsek Béla érdeme az összeállítás, a sajtó alá rendezés, a jegyzetek
– tette hozzá Szondi György, majd terveit is megosztotta velünk: – Hetvenkilenc évesen éppen, sokadik nekirugaszkodás után szeretnék az év derekán a szerkesztőségi készültségek utóbbi másfél, illetve összesen három évtizedes fegyelméből némileg úgy szabadulni, hogy bolgarista is lehessek a magam ritmusában újra.
Vár megannyi alkotói és kutatói munkám írásbeli befejezése, kandidátusi értekezésem negyven év után láthatna napvilágot. 1994 után új verseskönyv, több, kaleidoszkóposan szerkesztett »„magamírás«
– foglalta össze.
