2015-öt írtunk, azaz távol voltunk még a legnagyszabásúbb Marvel-filmtől, a Végjátékoktól, mégis sokaknak már a könyökén jöttek ki a fél hollywoodi stúdiórendszert leuraló, végtelenül steril, futószalagon gyártott, tök egyforma szuperhősetapok. Aztán a Daredevil felkavarta az állóvizet, rögtön az első részben egy karaktert egy kocsiajtóval fejeztek le, de nem csupán az erőszak, hanem az éjfekete hangulat miatt is egyből sokan a megváltást éreztük: végre valami vérbő képregénysztorit kapunk; szó szerint és átvitt értelemben egyaránt.
A Netflix nem a biztonsági játékra törekedett, előrántott egy olyan Marvel-figurát, akit kevesebben ismertek korábban és akik mégis, azoknak számára is hendikeppel indult a Ben Affleck-féle félresikerült adaptáció miatt. És az alkotók nem hogy nem akartak megfelelni a mozikban vetített hasonló produkciók családbarát stílusának, hanem A sötét lovag végtelenül komor hangulatában egy felnőttek számára is élvezhető, a maga világában kifejezetten realista, drámai történettel álltak elő. Nem szántak egy egész évadot a címszerelő eredetsztorijára, hamar felvázolták kiről is van szó: egy ügyvédről, aki gyerekkorában elveszítette a látását, az összes többi érzékszerve azonban milliószor pengébben funkcionál, mint bárki másnak, így amikor a hívatása során akadályokba ütközik az igazságszolgáltatás terén, akkor éjjel vörös ördögjelmezben bújva tesz rendet. Charlie Cox tökéletesen formálta meg a törvényesség szürke zónájában tevékenykedő, folyamatosan vívódó férfit, Wilson Fisk Vincent D’Onofrio félelmetes alakításában pedig minden idők egyik legerőteljesebb gonosztevője. A már az elképesztő fizikuma miatt is fenyegető maffiavezér azáltal vált félelmetessé, hogy egyszerre volt rendkívül határozott és tekintélyparancsoló, miközben a lelke mélyén sérült, és ezáltal végtelenül labilis, az érzelmeit és a dühét kontrollálni képtelen bűnöző.
A kettőjük párosát Heath Ledger Jokerével és Christian Bale Batmanjével bátran össze lehetett vetni, a siker nem is maradt el, három évadon keresztül követhettük a csörtéjüket, miközben a Netflix olyan további kevésbé élvonalbeli karakterekre építő hasonló stílusú szériákkal állt elő, a Jessica Jones, a Luke Cage vagy A megtorló. Aztán hiába imádták ezt a megközelítést milliók, a Disney felvásárolta a Marvel jogait, így a Netflixnek le kellett állítania mindegyik sorozatot, az új streamingszolgáltató családbarát ázsiójába pedig nem fértek bele a vérengző és depresszióval küzdő szuperhősök. A rajongók nyomásgyakorlása azonban közel egy évtized alatt sem hagyott alább, így úgy döntöttek, mégiscsak feltámasztják Daredevilt, ráadásul ugyanazokkal a színészekkel és meghagyva annak kendőzetlenségét.
Az Újjászületés alcímet viselő széria pedig erőteljesen indul, Daredevil legjobb barátja az első jelenetekben merénylet áldozata lesz, a főszereplő pedig képtelen túllépni a tragédián, ugyanakkor már csak a cimborája emléke miatt is próbál a törvény útján járni, és szögre akasztja a maszkját. Aztán, amikor Wilson Fisk nem csupán szabadlábra kerül, hanem egyenesen indul a New York-i polgármester-választáson és el is nyeri a tisztséget, egyre nehezebbé válik nem elővennie mégis a jelmezt a gardróbból. Ezt a belső vívódást, illetve a maffiózóból lett, látszólag megszelídült, de a belső ösztöneit szintén egyre inkább elnyomni képtelen politikus gátlástalan felemelkedését követi végig az első évad.
És akik imádták a korábbi szériát, nagy valószínűséggel vigyorognak, mint a tejbe tök a régi arcok láttán és boldogan konstatálják, hogy az éjfekete hangulatot megőrizték, és az akciók sem finomkodnak. Aztán hamar azon kaphatjuk magunkat, hogy a Disney a Csillagok háborújának ugyanazt a receptjét követi, mint amikor Az ébredő erő egyszerre volt folytatása az eredeti trilógiának, de közben kvázi remake-je Az új reménynek. Miután telítődünk a nosztalgiával, egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az alkotók nem mertek kockáztatni, a szituációk fájóan ismerősök és nem sok újdonságot tartogatnak: a két központi figurát már korábban alaposan megismertük, nem nyernek új dimenziót, de a sztori sem nyit meg friss kapukat. Nem olvastuk a képregénysorozatot, de nem kérdéses, hogy azért Daredevilnek nem csupán egyetlen ellenfele van, bizakodásra is ad okot, amikor feltűnik egy kegyetlen sorozatgyilkos, de aztán hamar zárójelbe kerül, és ismét a két férfi párharca van fókuszban. A színészek még mindig kiválóak, az atmoszféra is erős, az akciók korrektek – bár kicsit szűkmarkúan bánnak velük –, azaz látszólag minden jelen van, ami miatt szerettük korábban a sorozatot, csupán az újdonság varázsa veszett el.
És utóbbira a közeljövőben nem is igazán számíthatunk: tizennyolc részt rendeltek be egyelőre, ez vágták szét két évaddá, de igazából egy egybefüggő sztorinak tűnik az egész, amit most félbehagytak és majd 2026-ban folytatják. És mivel az első etap a vihar előtti néhány mennydörgéssel tarkított csend hosszú felvezetése, az alkotók nyilván a következő szezonban sem engedik el a központi konfliktust. Nyolc év várakozás után pedig többet vártunk volna az önismétlésnél.
Borítókép: Daredevil: Újjászületés. Forrás: Disney+
