Ma száztíz éve, 1915. április 20-án született Budapesten Szeleczky Zita színművésznő. Kislányos bájával, finom vonásaival, csilingelő hangjával hamar belopta magát a közönség szívébe. Az 1940-es évek első felének kedvelt filmsztárja volt, rövid hazai karrierjét emlékezetes színpadi és filmes alakítások jegyzik.
Szeleczky Zita karrierje
Ódry Árpád, a Színiakadémia tanára és igazgatója, a jövő nagy drámai színésznőjét látta meg a színinövendék Szeleczky Zitában, és tudatosan a Nemzeti Színház felé terelte. Igazi nagy áttörés volt, amikor Németh László Villámfénynél című drámájában Tímár József partnereként Sata szerepében lépett a Nemzeti színpadára. –
Szeleczky Zita szép és kiszámíthatatlan, mint a kor, amelyet reprezentál: az élet áprilisa – írta róla Kálmán Jenő, a Színházi Élet kritikusa.
A színházi sikerekkel párhuzamosan filmes karrierje is meredeken ívelt felfelé. Az országos népszerűséget a Jókai regények filmes adaptációi hozták meg számára, például a szegény bányászlányból úrinővé vált Evila a Fekete gyémántokban. Filmszerepeinek többségét a középosztálybeli, ártatlan, de kedvesen kacérkodó kislányok alkották.
A Kis Újság 1941-ben megjelent cikkében így írtak a színésznőről:
Olyan hű, olyan büszkeség nélkül való tizenhárom éves kislányként hat, akiben növekvő mivolta ellenére sincs soha semmi vadócság – mindig ott az ifjúság melegsége, csábító édessége, örök nyugalma, hízelgő nyájassága árad szavaiból, amely akkor is bűbájos csengéssé enyhül, ha a legdrámaibb, legheroikusabb szerepet bízza rá Németh Antal.
Szeleczky Zita szükségét érezte annak, hogy a fronton harcoló honvédeknek, hivatása és tehetsége szerinti segítséget, biztatást adjon. Így sebesült katonák kívánsághangversenyein lépett fel, kórházakban látogatta őket. A harctérről honvédeink a neki írt rajongói leveleiket „drága kishúgunk” megszólítással kezdték, így vált a „nemzet kishúgává”. A színművész alig volt harmincéves, amikor sikerei csúcsán, az ellene felhozott koholt vádak miatt távozott az országból. Azokat a filmeket, amelyekben szerepelt, Magyarországon nem lehetett többet a mozikban vetíteni. Az emigrációban keményen kellett küzdenie, hogy művészként érvényesülni tudjon, de előadóművészi tevékenységét kulturális misszióvá szélesítette.
Megemlékezés a Nemzeti Színházban
A Nemzeti Színházban tiszteletére rendezett kiállítás megnyitóján közreműködtek a színház Szeleczky Zita-emlékgyűrűvel díjazott művészei közül Rubold Ödön, Szűcs Nelli, Katona Kinga és Herczegh Péter. Az emlékgyűrűt 2018-ban alapította a Szeleczky Zita Alapítvány, amelynek adományozásával a Nemzeti Színház azon művészeit kívánják elismerni, akik a színház hajdani színésznője szellemében kiemelkedően tesznek a versmondásért, a versek népszerűsítéséért.
A rendezvény egy hangbejátszással kezdődött, amelyen Szeleczky Zita énekelte el az Elindultam szép hazámból kezdetű népdalt. Elhangzott, hogy az emigrációban sokszor adta elő a művésznő ezt a népdalt, amely egész sorsára érvényes volt.
Én tengereken, világrészeken át magammal hoztam a mi magyar költőink lelkét, a nevetést, a sírást, az önmarcangolást és megbékélést. Minden erőnkkel meg kell védeni a magyar kultúrát, mert az olyan kiváló és olyan egyedülálló és annyira a mienk – vallotta Szeleczky Zita.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Óss Enikő színművész, a Los Angeles-i Thália Stúdió alapítója idézte meg személyes emlékeivel a művésznőt.
A megnyitó zárásaként elmondták, hogy 1993-ban a Legfelsőbb Bíróság felmentette az 1947-es koholt vádak alól Szeleczky Zitát, és teljes rehabilitációban részesítette. 1998-ban hazatelepült, Érden élt. Egy évvel később, 84 esztendősen halt meg. Végakaratának megfelelően a nekézsenyi családi kriptában helyezték örök nyugalomra. A síremlékére Zászlós Zsóka György szavait vésték:
Szépséget a békében, hitet a háborúban, vigaszt az összeomlásban, reményt a hontalanságban… Adhat-e valaki ennél többet nemzetének?!
