Talán az utolsó reneszánsz ember, akit az 1956-os forradalom utáni megtorlások sem törtek meg

A börtönből szabadulva úgy érezte, a szavak nyelvén csak hazudni lehet, ezért festeni kezdett, később íróként is olyannyira megkerülhetetlen alakká vált, hogy a Nemzeti alaptantervben lenne a helye. Karátson Gábor születésének 90. évfordulója alkalmából május 28-án egész napos konferencia zajlott a Kertész Imre Intézetben.

Fotó: Ladóczki Balázs

A konferenciának természetesen Karátson képzőművészeti pályája is fontos tárgyát képezte. Az alkotó tevékenyen részt vett a forradalomban, utána börtönbüntetéssel sújtották és amikor szabadult, az a szörnyű érzés fogta el, hogy magyarul már csak hazudni lehet, ezért is fordult a festészet felé. Bellák Gábor művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa azonban elmondta, valószínűleg az említett trauma nélkül is a művészeti ág jeles képviselőjévé vált volna, hiszen amikor a második világháború után félárvaként Svájcba küldték rehabilitációra, már az ott, 11 éves korában készített képeit is komoly koncepció és elmélyült megfigyelőképesség jellemzi, 14 esztendősen pedig már gyönyörű akvarelleket festett. A büntetése letöltése után pedig a börtönből szabadultak mohósága érhető tetten, ahogyan a művein a legapróbb részletek is kidolgozottak és hangsúlyosak, legyen szó egy elnyomott cigicsikkről vagy egy doboz szögről, amire rá van írva, hogy 1 forint nyolcvan fillér az ára. És kifejezetten izgalmasak azok a művei is, amelyeket sajtófotók alapján készített: nem lemásolta azokat, hanem a felismerhetetlenségig eltávolodott tőlük, miként fogalmazott, 

olyan festészetre törekedett, amelyet a növények is megértenek.

A későbbi bibliai illusztrációkat is hasonló gondolkodásmód jellemezte, eltávolodik a konkrét eseményből, de mégis sugárzik az őserő a műveiből, amelyeket magyarázó szövegek tesznek teljessé – így a szó- és a képalkotás egységes egésszé válik.

Borítókép: A ,Micsoda kor volt az, amelyben éltünk, micsoda kor! című konferencia  (Fotó: Ladóczki Balázs)