Két probléma van csupán. Az előbb említett távol-keleti akciófilmeket azért áthatotta többé-kevésbé egy hangsúlyos drámai szál, Willis klasszikusai pedig nem attól voltak imádnivalóak, mert kétpercenként eldördültek volna a fegyverek, hanem mert az általa megformált férfiak szellemesek, szerethetőek, fanyarok vagy cinikusak voltak (a megfelelő rész aláhúzandó annak tükrében, hogy valamelyik Die Hard-epizódról vagy például a Sin Cityről beszélünk-e).
A Pusztítás azonban nélkülözi a drámát, Tom Hardy karaktere pedig nem elég szórakoztató és izgalmas ahhoz, hogy egy új John McClane születését ünnepelhessük.
Pedig egy Oscar-jelölt színészről van szó, aki mások mellett A visszatérőben és legutóbb a Motorosokban is bizonyította, hogy többre hivatott, mint hogy félsoros mondatokat mormoljon az orra alatt. Úgy tűnik azonban, fontosabb számára, hogy családjának generációkra előre biztosítsa az anyagi biztonságot, mint hogy a szakmai díjakat gyarapítsa a vitrinben.
Ugyanis a stílusos képi világ, a precízen leforgatott, olykor valóban bámulatos akciójelenetek és a kaszkadőri munka mellett a film minden más szegmense csak alibizésnek tűnik. Így pedig többnyire egy profi videóklipről beszélhetünk, amelynek néhány pillanata ugyan könnyen beleéghet a retinánkba, de érzelmileg aligha fogunk kötődni hozzá.
Borítókép: Pusztítás (Forrás: Netflix)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!