Tom Hardy extrém erőszakosan próbálja helyrehozni a karrierjét

A Venom-trilógiában való bohóckodása után van is mit jóvátenni, a Netflix új filmjében irgalmatlan tempóban írtja az ellent. Nem is Tom Hardy hibája, hogy a Pusztítás ugyan tartogat néhány emlékezetes pillanatot, azért nem szomorkodunk, amiért a streamingplatformon és nem a mozivásznon debütált.

Tom Hardy a Pusztításban

Keanu Reeves sem sejtette valószínűleg, amikor szerepet vállalt a hollywoodi mércével konyhapénzből készült, pofonegyszerű, szögegyenes bosszúsztorit elmesélő John Wickben, hogy egy olyan franchise-t indít útjára, amely csaknem lepipálja a Mátrixot; sőt, ha azt vesszük, hogy az utóbbi sci-fi esetében még a rajongók többsége is csak az első részt szereti igazán, akkor a fekete öltönyös bérgyilkos ámokfutása még népszerűbb is Neo világmegváltásánál. A hatalmas siker több tényezőre is visszavezethető, a családbarát Marvel-filmek tengerében a nyersesége üdítőnek hatott, a tűzpárbajok mesterien voltak megkoreografálva és egyébként is hiánycikknek számítottak a klasszikus akcióhősök a mozikból. Azóta számtalan más produkció próbálta másolni ezt a receptet, csak idén ilyen volt Novokain vagy A szerelem fáj is, de egyik sem sikerült túl acélosra, most azonban Tom Hardy ragad fegyvert, hogy egy alibiből megírt történet keretében hatalmas mészárlást rendezzen egyszemélyes hadseregként.

Tom Hardy keveset beszél, de annál többet lő (Forrás: Netflix)

Ugyanakkor a Pusztítást nem igazságos minden hasonlóság ellenére sem simán egy John Wick-kópiának titulálni, Gareth Evans rendező – miként az angol mondja – was cool before it was cool, azaz három évvel Reeves szériájának indulása előtt tudta mire áhítoznak oly sokan. Az indonéz koprodukcióban készült A rajtaütés hasonló szellemiséget követett, a főszereplő rendőrnek nem a szája, hanem a keze járt, miközben végigverekedte magát egy toronyház megannyi emeletén.

A történetet pedig ezúttal sem bonyolította túl, ugyan a korrupt zsarukkal és távol-keleti maffiózókkal tarkított sztori számtalan szereplőt felvonultat, a nem túl izgalmas és még kevésbé eredeti cselekmény valószínűleg nem sok nézőt foglalkoztat, mindenki azt várja, hogy Tom Hardy a – film címéhez hűen – alaposan rendet vágjon köztük.

Tom Hardy senkit nem kímél

És meg is teszi, néha már-már irgalmatlan tempóra kapcsolnak az akciók, miközben a Netflix kellemesen kihasználja azt a szabadságát, hogy nem kell a korhatár-besorolás miatt aggódniuk a hasonló moziba szánt produkciókkal szemben, erőszak-ábrázolás tekintetében nem is teketóriáznak, 

azok a szereplők járnak a legjobban, akiket csak szimplán szitává lőnek, mindenki más ugyanis sokkal csúnyább halálban részesül. 

A már-már balettre emlékeztető tűzpárbajok egyértelműen magukon hordozzák John Woo, Ringlo Lam és más hongkongi rendezők nyolcvanas évekbeli munkáit, Tom Hardy a kiábrándult és kiégett, de enyhén szólva is ütőképes zsaru szerepében pedig Bruce Willis legendás karaktereit idézi.

Az akciójelenetek kivitelezésére nem lehet panasz (Forrás: Netflix)

Két probléma van csupán. Az előbb említett távol-keleti akciófilmeket azért áthatotta többé-kevésbé egy hangsúlyos drámai szál, Willis klasszikusai pedig nem attól voltak imádnivalóak, mert kétpercenként eldördültek volna a fegyverek, hanem mert az általa megformált férfiak szellemesek, szerethetőek, fanyarok vagy cinikusak voltak (a megfelelő rész aláhúzandó annak tükrében, hogy valamelyik Die Hard-epizódról vagy például a Sin Cityről beszélünk-e).

A Pusztítás azonban nélkülözi a drámát, Tom Hardy karaktere pedig nem elég szórakoztató és izgalmas ahhoz, hogy egy új John McClane születését ünnepelhessük. 

Pedig egy Oscar-jelölt színészről van szó, aki mások mellett A visszatérőben és legutóbb a Motorosokban is bizonyította, hogy többre hivatott, mint hogy félsoros mondatokat mormoljon az orra alatt. Úgy tűnik azonban, fontosabb számára, hogy családjának generációkra előre biztosítsa az anyagi biztonságot, mint hogy a szakmai díjakat gyarapítsa a vitrinben.

Ugyanis a stílusos képi világ, a precízen leforgatott, olykor valóban bámulatos akciójelenetek és a kaszkadőri munka mellett a film minden más szegmense csak alibizésnek tűnik. Így pedig többnyire egy profi videóklipről beszélhetünk, amelynek néhány pillanata ugyan könnyen beleéghet a retinánkba, de érzelmileg aligha fogunk kötődni hozzá.

Borítókép: Pusztítás (Forrás: Netflix)