Tony Lakatos : Mindig jó egy kicsit hazajönni

Tony Lakatos, Németországban és Spanyolországban élő világhírű magyar szaxofonművész nemrég hazatért egy pár napra, hogy fellépjen a Szakcsi Rádió jazzfesztiválon. Az ismert hegedűművészekből álló Lakatos-dinasztiából származó muzsikussal a fesztiválon beszélgettünk múltról és jelenről, a big band és a kvartett muzsika szépségeiről és fiatalabb testvére, Roby Lakatos állami elismeréséről.

2025. 08. 29. 5:34
Tony Lakatos szaxofonművész Fotó: MTI/Katona Tibor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ön félig Németországban, félig Spanyolországban él. Milyen újra itthon, Magyarországon?

Lakatos
Tony Lakatos a II. Szakcsi Rádió jazzfesztiválon. Fotó: MTI/Katona Tibor

Tony Lakatost novemberben hallhatja a Müpa közönsége

– Mindig jó egy kicsit hazajönni. Most csak rövid időre érkeztem, pár napra. Az egyik napon próbáltunk a Modern Art Orchestrával a salföldi Szakcsi Rádió jazzfesztiválra, aztán másnap jött is a fellépés. Jó koncertet szerveztek nekünk. A program címe az volt, hogy Magyar sztenderdek. Olyan darabokat hangszereltek át, amelyeket magyar zeneszerzők írtak.

Olyan kiválóságok, mint Oláh Kálmán, Fekete-Kovács Kornél, Vukán György, Babos Gyula, Dés László és Dresch Mihály. Mindegyik nagyon jó szám azok közül, amelyekben muzsikáltam a koncerten. Dresch Mihálytól például a Hungarian bebopot adtuk elő, ami egy remek szerzemény.

– Nem áll távol öntől, hogy nagy zenekarral lépjen fel, hiszen a Frankfurt Radio Big Bandban játszott sokáig. Nosztalgiázik?

– Valóban ebben a zenekarban játszottam, de három éve ezt abbahagytam, tulajdonképpen nyugdíjba mentem. Ezért manapság elég ritkán játszom big banddel, így tényleg örülök, hogy megint sikerült.

– Miért szeret nagy zenekarral játszani? Miben más ez, mint a kvartettjével muzsikálni?

– Mindkettőt szeretem, de a big band hangzása más. Organizáltabb a zene, mindenki kottából játszik, másképp nem is működne az összhang. Egy kvartettel pedig természetesen sokkal szabadabban lehet muzsikálni, több az improvizáció. Megvan az előnye az egyiknek és a másiknak is. A nagy zenekarral játszott zenében is minden a meglévő kompozíció zenei adaptációján, az újraharmonizáláson, a hangszerelésen, a formai fejlesztésen múlik. Van amikor, ez jól sikerül, van amikor nem. Most szerencsére jól sikerült.

– Sok nagy világsztárral játszott már életében, de a pályájának indulását két kiváló muzsikus határozta meg: Toto Blanke és Al Foster. Milyen emberek, zenészek voltak ők?

– Mindkettő fantasztikus ember volt.

Én Toto Blanke révén kerülhettem ki Németországba, még a pártállam idején. A hetvenes évek végén Pécsett látott és hallott zenélni egy fesztiválon, ahol Vukán Györggyel játszottam, ő pedig egy szólógitárkoncertet adott. Nagyon tetszett neki a játékom és azon nyomban meghívott a zenekarába. Én persze azt hittem, hogy viccel, hiszen akkoriban nagyon nehéz volt kijutni Nyugatra tőlünk. De elintézte.

Küldött nekem meghívót, szerződést, kottákat, aztán végig kellett járnom a kálváriát itthon a hivatalokban, de sikerült. Óriási élmény volt vele játszani, hiszen akkoriban híres zenekara volt, az Electric Circus, amelyben nagyon sok neves zenész is közreműködött, például Joachim Kühn zongorista. De zenélt abban a formációban Trilok Gurtu is, akit ugyanúgy karolt fel, mint engem. Akkoriban az indiai ütőhangszeres zeneszerzőt sem ismerték még a nagyvilágban. Toto tehát nemcsak kedves, jó zenész volt, hanem olyan zenekarvezető is, aki szerette felfedezni a fiatal tehetségeket.

– Aztán a kilencvenes évek elején kikerült Amerikába is. Hogyan ismerkedett meg Al Fosterrel?

– New Yorkban találkoztam Chris Potter szaxofonossal, és ő ajánlott be Al Fosternek, aki akart egy-két szaxofonos kvintettet csinálni. Később ebből barátság lett, és hosszan tartó szakmai kapcsolat is, számos lemezemen játszott. Sajnos idén elhunyt, nagy veszteség, nagy szomorúság ez.

Sokat köszönhetek Zoller Attilának is, aki szinte mindenkit ismert a New York-i jazzéletben és klubról klubra járt velem, hogy bemutasson a zenészeknek.

–  Hogy csak néhány zenész partnerét említsük, ön olyan kiválóságokkal játszhatott együtt a már említetteken túl, mint Randy Brecker, Anthony Jackson, Kenny Wheeler vagy Art Farmer. Lesz mostanában hasonló nagy dobás a koncertprogramjában?

– Hogyne, és éppen Budapesten. Novemberben a tervek szerint a Müpában játszom majd Steve Gaddel. Hatalmas dolog lesz ismét színpadra lépni egy világhírű muzsikussal. De a jövő héten megyek Szingapúrba, ahol helyi zenészekkel fogok egy kvartettben koncertezni, utána meg ugyanezzel az együttessel megyünk Borneóra fellépni. Úgyhogy zajlik körülöttem az élet.

– De itthon gondolom volt egy kis idő arra is, hogy megünnepeljék a testvére, Roby Lakatos kitüntetését.

– Persze, természetesen.

Örülök hogy Roby, aki a családi hagyományt vitte tovább és kiváló hegedűs lett, megkapta a Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt polgári tagozat keresztjét. Ez nagy megtiszteltetés.

De egy kicsit viccelődtünk is vele. Megjegyeztük, hogy „parancsnok” még nem volt a családban, de legalább mostantól már az is van.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.