– Ön félig Németországban, félig Spanyolországban él. Milyen újra itthon, Magyarországon?

Tony Lakatost novemberben hallhatja a Müpa közönsége
– Mindig jó egy kicsit hazajönni. Most csak rövid időre érkeztem, pár napra. Az egyik napon próbáltunk a Modern Art Orchestrával a salföldi Szakcsi Rádió jazzfesztiválra, aztán másnap jött is a fellépés. Jó koncertet szerveztek nekünk. A program címe az volt, hogy Magyar sztenderdek. Olyan darabokat hangszereltek át, amelyeket magyar zeneszerzők írtak.
Olyan kiválóságok, mint Oláh Kálmán, Fekete-Kovács Kornél, Vukán György, Babos Gyula, Dés László és Dresch Mihály. Mindegyik nagyon jó szám azok közül, amelyekben muzsikáltam a koncerten. Dresch Mihálytól például a Hungarian bebopot adtuk elő, ami egy remek szerzemény.
– Nem áll távol öntől, hogy nagy zenekarral lépjen fel, hiszen a Frankfurt Radio Big Bandban játszott sokáig. Nosztalgiázik?
– Valóban ebben a zenekarban játszottam, de három éve ezt abbahagytam, tulajdonképpen nyugdíjba mentem. Ezért manapság elég ritkán játszom big banddel, így tényleg örülök, hogy megint sikerült.
– Miért szeret nagy zenekarral játszani? Miben más ez, mint a kvartettjével muzsikálni?
– Mindkettőt szeretem, de a big band hangzása más. Organizáltabb a zene, mindenki kottából játszik, másképp nem is működne az összhang. Egy kvartettel pedig természetesen sokkal szabadabban lehet muzsikálni, több az improvizáció. Megvan az előnye az egyiknek és a másiknak is. A nagy zenekarral játszott zenében is minden a meglévő kompozíció zenei adaptációján, az újraharmonizáláson, a hangszerelésen, a formai fejlesztésen múlik. Van amikor, ez jól sikerül, van amikor nem. Most szerencsére jól sikerült.
– Sok nagy világsztárral játszott már életében, de a pályájának indulását két kiváló muzsikus határozta meg: Toto Blanke és Al Foster. Milyen emberek, zenészek voltak ők?
– Mindkettő fantasztikus ember volt.
Én Toto Blanke révén kerülhettem ki Németországba, még a pártállam idején. A hetvenes évek végén Pécsett látott és hallott zenélni egy fesztiválon, ahol Vukán Györggyel játszottam, ő pedig egy szólógitárkoncertet adott. Nagyon tetszett neki a játékom és azon nyomban meghívott a zenekarába. Én persze azt hittem, hogy viccel, hiszen akkoriban nagyon nehéz volt kijutni Nyugatra tőlünk. De elintézte.
Küldött nekem meghívót, szerződést, kottákat, aztán végig kellett járnom a kálváriát itthon a hivatalokban, de sikerült. Óriási élmény volt vele játszani, hiszen akkoriban híres zenekara volt, az Electric Circus, amelyben nagyon sok neves zenész is közreműködött, például Joachim Kühn zongorista. De zenélt abban a formációban Trilok Gurtu is, akit ugyanúgy karolt fel, mint engem. Akkoriban az indiai ütőhangszeres zeneszerzőt sem ismerték még a nagyvilágban. Toto tehát nemcsak kedves, jó zenész volt, hanem olyan zenekarvezető is, aki szerette felfedezni a fiatal tehetségeket.