A szex- és drogfüggő kleptomániás alkoholista, aki felforgatta Angliát – a Sex Pistols gitárosa brutálisan őszintén beszél az életéről

A zenekar amellett, hogy letette a punk alapjait, alig kétéves karrierje során botrányt botrányra halmozott: az együttes útját tömegverekedések, drogtúladagolás, lövöldözés és garázdaság tarkította. Kereken ötven éve alakult az idén újra turnézó Sex Pistols, Steve Jones gitáros és alapítótag pedig a héten töltötte be a hetvenet. A Lonely Boy című életrajzi könyvéből kiderül, komolyan vette a ,,szex, drog és rock ’n’ roll” üzenetét és nyíltan vall a balhékról és arról is, hogy brit munkásosztálybeli gyerekként hogyan csúszott szét az élete. 

Sex Pistols. Fotó: Getty Images/John Mead

Több zenész a rock ’n’ roll életmód és azzal járó siker és pénz hatására válik az alkohol és a drogok áldozatává, de nyilvánvalóan sokan közülüknek akkor is félresiklott volna az élete, ha soha nem áll színpadra. A pszichológia szerint vannak függő típusú személyiségek, akik egyszerűen jóval hajlamosabbak az addikcióra, mint mások. Steve Jones, a Sex Pistols gitárosa is közéjük tartozik, hiszen mint magyarul is megjelent önéletrajzi könyvéből, a Lonely Boyból kiderül: már jóval azelőtt meggyűlt a baja a drogokkal, az alkohollal, a szexfüggőséggel és a kleptomániával, hogy egyáltalán hangszert vett volna a kezébe. És nem volt senki a családjában, aki megállítsa.  

A Sex Pistols gitárosa, Steve Jones (balra). Fotó: Europress/AFP

Sőt, az élete talán legmeghatározóbb és legtraumatikusabb élményét éppen otthon szenvedte el. Tízéves volt, amikor édesanyja néhány napra kórházba került és életében először kettesben maradt a nevelőapjával, aki arra kényszerítette, hogy elégítse ki szexuálisan. 

Jones szerint nem pedofil vagy homoszexuális vágy vezérelte a nevelőapját, egyszerűen csak ki akarta mutatni a dominanciáját. Sikerült is neki, a fiú azt követően nem igazán járt haza, az utcán csavargott és különböző haverjainál húzta meg magát. És szintén még csak tízéves volt, amikor egy pedofil pénzt ajánlott fel neki azért, hogy orálisan kielégíthesse. Csóró utcagyerekként belement, fogalma sem volt, miként hat majd mindez a felnőtt életére.

A könyv egyik legnagyobb erőssége, hogy miközben egy munkásosztálybeli nincstelen fiatal gyermekkori pokoljárását olvassuk, nem a világ nyomorultjának érezzük Steve Jonest, hanem egy tökös palinak, aki évtizedek távlatából képes őszintén szembenézni az őt ért megalázó helyzetekkel.

A zenész egyébként annak ellenére nem tartotta magát soha melegnek, hogy iskolás évei alatt, már csaknem felnőttfejjel és szabad akaratából intim kapcsolatot létesített egy fiú osztálytársával. Mint írja, simán felvállalná, ha homoszexuális lenne, nem csinál gondot az ilyesmiből, de nem erről van szó: egyszerűen csak a nevelőapja és a gyermekkori traumáinak hatására valami végképp elromlott az agyában, és ennek következtében a mai napig nem tud kialakítani tartós kapcsolatot senkivel. Taszítja a kötődés, mindig is csak a szex érdekelte, de az mániákusan: még a zenésztársai barátnőit sem kímélte, mint tréfásan meg is jegyzi, idővel szinte már el is várták tőle a haverjai, hogy fektesse le az aktuális randipartnereiket.

Az első szerelmét azonban nem a nők és nem is a pia vagy a kábítószer jelentette, hanem a lopás. És mivel az iskolában folyamatosan csak bukdácsolt, módfelett élvezte, hogy végre valamiben igazán tehetséges. A tolvajláshoz volt egy különleges szuperfegyvere, amit egyszerűen csak a láthatatlanná tévő köpenynek nevez.

A portyáimon a titkos fegyverem mindig is az volt, hogy meggyőztem magam arról, hogy bárhol vagyok is, jogszerűen tartózkodom ott. A Hamleys-ben például nem az eladótérből lopkodtam a vasútmodelleket. Ó, dehogy! Azt a lúzerek csinálják. Én a raktárba surrantam be. Bizarr elképzelés volt, de amíg meggyőzően adtam elő, hogy amit teszek, az teljesen normális, addig mások is simán elhitték

– emlékszik vissza, a játékboltok pedig a kleptomániájának csupán a kezdetét jelentették, hamar emelte a tétet, és ráállt az autólopásra. Többször is megjegyzi a könyvben, hogy manapság, amikor egész London be van kamerázva, már valószínűleg az előtt lekapcsolnák a rendőrök, mielőtt beindítaná a motort, akkoriban viszont olyan szorgosan tulajdonította el a kocsikat, hogy azt még Nicolas Cage is megirigyelte volna a Tolvajtempó című filmben. Aztán maga is megdöbbent, amikor éppen egy ócska robogó miatt kapták el a zsaruk. Javítóintézetbe került, de az ok-okozati összefüggéseket nem fogta fel, így továbbra is sorra lopta a verdákat, akárhányszor kimenőt kapott, de még megdöbbentőbb, hogy bár az intézethez közeli réten a sorban eltulajdonított négykerekűek már halomba álltak, akárcsak egy autótemetőben, mégsem tűnt fel senkinek. 

A Sex Pistols 1977-ben. Forrás: Wikipédia

Kijelenthetjük, hogy kleptomániás voltam? Hát, nem volt olyan nap, hogy ne azzal a gondolattal ébredtem volna, hogy ,,Mit fogok ma elcsenni?” Cseréld fel a tolvajlást az ivással, a betépéssel vagy a szexszel és elég tiszta képet kapsz arról, hogy milyen is ez a függőség. Az a tény, hogy ismeretlenekkel szúrok ki, sosem zavart. Még akkor sem, amikor azon töprengtem, ki lesz aznap a szerencsétlen áldozat

– írja a könyvében az aktuális divatra mindig nagy hangsúlyt helyező Steve Jones, aki hamar rájött arra is, miként tud ruppótlanul az aktuális trendek szerint öltözködni. Csupán egyetlen ruhaboltból nem lopott soha: Malcolm McLaren üzletét tisztelte, mert egyrészt olyan cuccokat árultak ott, amelyek szembementek a trendekkel – de a divatellenesség ugyebár éppen annyira divatos, mint a divat –, másrészt rengeteget lógott az otthonos légkört árasztó boltban, összebarátkozott a tulajdonossal is, aki később a Sex Pistols menedzsere lett. És a zenekar énekese, Johnny Rotten, majd a későbbi basszusgitáros, Sid Vicious is Malcolm ismerősei köréből csatlakozott a bandához.

A zenéléshez persze pénz kell, de Steve Jones nem csupán ruhákat vagy autókat, de hangszereket és technikai felszereléseket is örömmel meglovasított. David Bowie egyik londoni fellépése után megkopasztotta a színpadot, míg a biztonsági őr békésen szundikált az akkor már kiürült koncertteremben, de az egyik legnagyobb bálványát, Rod Stewartot sem kímélte, amikor a városban játszott a korai, Faces nevű bandájával. Utóbbi akció során egyébként egy kabátot is elemelt, amelyről később kiderült, hogy Keith Richardsé.

A Sex Pistols pedig már az első kislemezük után hamar országos visszhangot váltott ki, 1976 decemberében ugyanis egy véletlen szerencsének köszönhetően Bill Grundy rendkívül nézett televíziós műsorában szerepeltek. Eredetileg a Queen lett volna a vendég aznap este, de Freddie Mercurynak egy fogászati beavatkozás miatt le kellett mondani a fellépést, így ők ugrottak be a helyükre. Az erősen ittas műsorvezető jól érzékelhetően már az első percben sem szimpatizált a lázadó fiatalokkal és mások mellett arról faggatta őket, punkként miért fogadtak el egy negyvenezer fontos lemezszerződést. Minél több a pénzünk, annál jobb, felelte Glen Matlock, az együttes akkori basszusgitárosa, mire Steve Jones rákontrázott azzal, hogy

K…rvára el is vertük a teljes összeget!

A műsorvezető ezt követően folyamatosan provokálta őket és azt kérte tőlük, hogy ismételjék meg a trágár megjegyzéseiket, a Sex Pistols tagjainak pedig nem kellett kétszer mondani. Az indulatok a műsor végén szabadultak el, amikor az interjú közben Bill Grundy látványosan kikezdett a zenekarral érkezett Siouxsie Sioux-szal – aki később a Siouxsie and the Banshees énekesnőjeként vált híressé – és Steve Jones élő adásban mások mellett mocskos disznónak, vén kujonnak, rohadt fattyúnak nevezte a műsorvezetőt.

Akkoriban példátlan volt, hogy káromkodások tarkítsanak egy televíziós műsort, a Sex Pistols hírnevének azonban persze jót tett a felháborodás, az alig kétéves karrierjük (noha később időről időre újra összeálltak) során egyébként is botrányt botrányra halmoztak. 

A koncertjeiken a közönség állandóan összeverekedett, az egyik fellépésük alatt egy fiatal lány meg is vakult, miután összetörtek egy üveget az arcán. De az együttes tagjai is kivették a részüket a balhékból, Johnny Rotten énekes gyakran lemászott a színpadról, hogy székeket aprítson szét a nézők között.

De a banda a dalszövegeikkel is kiverte a biztosítékot, különösképpen a nyíltan monarchiaellenes és a királynőt fasisztának tituláló God Save The Queen című számuk. Rájuk is szállt a rendőrség, a média és számos önkormányzati képviselő az Egyesült Királyságban és több koncertjüket közvetlenül a kezdés előtt tiltottak be a turnéjuk során. Az együttes azonban hamar rájött, hogyan cselezheti ki a hatóságokat és olyan álneveken léptek fel, mint Tax Exiles (Adóelkerülők), Special Guest (Különleges vendég), Acne Rabble (Pattanásos csőcselék), The Hamsters (A hörcsögök) vagy A Mystery Band Of International Repute (Rejtélyes nemzetközi hírű zenekar). A rendőrséget sikerült megtéveszteniük, a rajongók pedig vették a kódolt üzenetet és elmentek a koncertjeikre.

A Sex Pistols azt követően indult el a lejtőn, hogy Glen Matlock basszusgitáros kilépett és a helyét Sid Vicious vette át. A rajongók megőrültek a jóképű srácért és a pólójukon viselték az arcképét, az csak együttes tagjait zavarta, hogy az új fiú szinte egyáltalán nem tudott zenélni, a legtöbb lemezfelvételen nem is hallható a játéka. Még nagyobb problémát okozott Sid heroinfüggősége és az olyannyira balhés viselkedése, amelytől már a szintén nem éppen galamblelkű Steve Jonesnál is betelt a pohár.

Hamar tragédiába fordult a Sex Pistols karrierje 

Az első és utolsó amerikai turnéjuk előtt a Warner Brothers hatalmas összeget fizetett, hogy a priuszos bandatagokat egyáltalán beengedjék az Egyesült Államokba, a pénz mellett a kiadó azt is vállalta, hogy a zenekar rendesen fog viselkedni.

Abban bízni, hogy a Sex Pistols nem fog balhézni, kábé olyan, mint egy háromlábú csivavára fogadni, hogy megnyeri a nemzeti nagydíjat. Azaz nem éppen minden idők legjobb befektetése. Az a két vietnámi veterán, akit arra kért fel a kiadó, hogy vigyázzon Sidre, a turné végén valószínűleg azt kívánta, bárcsak újra a dzsungelben harcolhatnának

– emlékezik vissza Steve Jones, majd hozzáteszi: megérkezésükkor egy stáb követte őket és már az első este lefilmezték, ahogyan Sid a hotelszobájában lövöldözik. A Sex Pistols egyébként – hogy szakítson az átlagos zenekarok hagyományaival – úgy döntött, nem lép fel New Yorkban és Los Angelesben, helyette olyan helyszíneken játszottak, mint Texas vagy Atlanta. És nem mindenhol lelkesedtek a zenéjükért, 

nem telt el olyan este, hogy Sid Vicious ne keveredett volna verekedésbe különböző kocsmákban, ráadásul általában a duhajkodás közben össze is törte a basszusgitárját valakinek a fején.

Steve Jonesnál a turné hetedik állomásán el is szakadt a cérna és kiszállt a bandából, az együttes pedig feloszlott, Sid pedig egyirányú jegyet váltott a drogosok poklába.

Nem volt koncert botrányok nélkül. Fotó: Odd Amundsen/Wikipédia

1978-ban be volt lőve, amikor is holtan találták mellette a szintén kábítószerfüggő barátnőjét, Nancy Spungent. Sid nem tagadta, hogy veszekedett a lánnyal előző este, de állítása szerint soha nem akarta bántani, viszont semmire sem emlékezett a történetekből. Ötvenöt napot töltött börtönben, majd a pletykák szerint Mick Jagger névtelenül letette érte az óvadékot. A szintén drogfüggő édesanyja pedig partit szervezett, hogy megünnepeljék a szabadulását és még heroint is szerzett a rácsok mögött akkorra már részben kitisztult fiának. Sid az anyagtól elszokva, egyetlen lövéssel túladagolta és a másvilágra katapultálta magát, mindössze huszonegy évesen.

Ekkorra már Steve Jonesnak is meggyűlt a baja a szerrel és többször közbotrányt okozott, egyszer például állítólag önkívületi állapotban lehugyozta Elvis Presley sírját, de a könyvében ezt utólag sem megerősíteni, sem cáfolni nem hajlandó.

Sidet soha nem kedvelte igazán, ezért saját bevallása szerint különösebb érzelmet nem váltott ki belőle a halála. Amikor a Rolling Stones újságírója felhívta és értesítette a tragédiáról, csak annyit felelt, hogy így legalább jobban fogynak majd a lemezeik.

Steve Jones a saját elmélete szerint egyébként a lelkében folyamatosan tátongó ürességet próbálta pótolni a drogokkal, a szexszel és a kleptomániával, mindezek pedig a Sex Pistols feloszlása után csak felerősödtek. Az ő sorsa azonban végül happy enddel zárult, bár évtizedekig tartott, de végül leszokott az összes függőségéről. Jelenleg az ismét aktív Sex Pistolsban zenél, amelyben – miután Johnny Rotten visszavonult – most Frank Carter (a Frank Carter and the Rattlesnakes énekese) tölti be a frontemberi posztot. Emellett Los Angelesben vezet egy rádióműsort és olyan rocksztárok vendégeskednek nála, mint Dave Grohl a Foo Fightersből vagy Gene Simmons a Kissből. Elkötelezni magát és családot alapítani azonban azóta is képtelen volt, a nevelőapja által okozott traumát soha nem heverte ki.