Francis Lawrence már-már nevetségesen egyértelmű választásnak bizonyult rendezőként, hiszen az ő nevéhez fűződik a sok szempontból hasonló tematikájú Éhezők viadala-franchise, de a Legenda vagyokkal ímmel-ámmal a horrorba is belekóstolt, most pedig megmutatta, az említett alkotások mennyiben lettek volna mások, ha nem köti a korhatár-besorolás. És cseppet sem finomkodik, ami az erőszak-ábrázolást illeti, a mai korra jellemző CGI-ijesztgetések mellett keményen hatnak a végtelenül naturalisztikus halálesetek. A versenyzők ugyanis nagy iramban esnek ki, valaki a kifordult bokája vagy éppen a székletvisszatartási problémája miatt nem tudja tartani az ütemet, más fellázad az őket kísérő katonák ellen, és egy tank lánctalpa alatt végzi, a kamera pedig nem finomkodik az élettel összeegyeztethetetlen sérülések prezentálásában.
A színészi játék szokatlanul kiváló egy ilyen ponyvasztorihoz mérten, Philip Seymour Hoffman valószínűleg büszke lenne a viadalon személyes okokból részt vevő főszereplőt alakító fiára, Cooper Hoffmanra. A pajtását játszó David Jonsson is egy fiatal tehetségnek tűnik, Mark Hamill pedig Luke Skywalker után lényegében egy mini Darth Vadert formál meg a kíméletlen és ellenállhatatlanul utálható őrmester szerepében.
A film legnagyobb erénye, hogy – akár csak a szerencsésebb játékosok – remekül tartja a tempót, önmagában nem lenne túl izgalmas, hogy menetelnek a karakterek, mint A gyűrűk urában, de pont jó ütemben adagolja a feszültséget és az emberi drámát ahhoz, hogy végig fenntartsa a figyelmet. És bár a finálé hagyhat bennünk némi hiányérzetet, de soha rosszabb Stephen King-feldolgozást.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!