– A Cziffra-fesztivál mára nemcsak koncertsorozat, hanem kulturális projekt is. Hogyan tudja összeegyeztetni a művészi szempontokat a közösségi, tehetséggondozói és értékmegőrző célokkal?

Cziffra György születésnapján nagy ívű zenei utazás várja a közönséget
– Mivel a Cziffra-fesztivál a legendás zongoraművész emlékét őrzi, így mindennél fontosabb az, hogy a közönség számára olyan értékes élményt nyújtsanak eseményeink, amelyek egyedi művészeti tematikára épülnek és hangsúlyozzák az előadó szuverén interpretációját. A tehetséggondozást pedig művészeti vezetőként kiemelten fontosnak tartom, hiszen a Cziffra-féle szellemiség és egyben a magyar zongoraiskola fennmaradását is a következő generáció kinevelésében látom.
– Az évad során Róma, Brüsszel és New York is szerepel a fesztivál állomásai között. Mit jelent önnek, hogy a világ legjelentősebb koncerthelyszínein képviselheti Cziffra György művészetét és a magyar klasszikus zenét?
– Megtiszteltetés és nagy felelősség is, hiszen nemzetközi partnereink egyenrangú félként tekintenek a fesztiválra és annak egyedi programjaira. Valódi büszkeség, hogy egy magyar fesztivál, amelynek repertoárján javarészt magyar szerzők művei szerepelnek, ilyen mértékben felkeltette a világ legfontosabb koncerttermeinek, szimfonikus zenekarainak és fesztiváljainak az érdeklődését. Van, ahová már visszatérőként érkezünk, és vannak olyan partnereink is, akikkel már évekre előre dolgozunk.
– A Vatikánban a magyar kápolna negyvenöt éves jubileumán ad koncertet október 9-én. Hogyan készül egy ennyire szimbolikus eseményre?
A zenére mindig úgy tekintek, hogy az a jó Isten ajándéka. Egy ilyen alkalom ezt csak megerősíti bennem, és külön megtiszteltetés, hogy a szentatyával a Vatikánban lesz módom találkozni.
– Mit tapasztal, a nemzetközi közönség hogyan fogadja a magyar zeneszerzők műveit és Cziffra átiratait?
– Szerencsére nagy művész elődeink már megalapozták a világban a magyar zene jó hírét, de minden esetben érzem a nemzetközi közönségen azt a kitörő lelkesedést, amelyet a saját zenénk iránt éreznek.
A titok talán abban lehet, hogy a magyar zene nagyon beszédes, rapszodikus és őszinte.
Ha ez társul az előadóművész által képviselt értékes előadásmóddal, akkor a közönség biztosan betekintést nyerhet a magyar lélekbe.