A miniszter Egyesült Államokban tett hivatalos látogatásának pénteki zárónapján a New York-i magyar főkonzulátuson a helyi magyar közösség tagjaival találkozott és tartott előadást a magyar felsőoktatási és kultúrát érintő politika elemeiről. Az eseményen a New York-i Liszt Ferenc Intézet közreműködésével adták át amerikai felajánlásnak köszönhetően Márai Sándor több száz kéziratát, közte Mennyből az angyal című versének eredetijét, amit az 1956-os forradalom idején írt New York-ban.

A 125 éve született Márai Sándor hosszú ideig élt emigrációban az Egyesült Államokban.
Hankó Balázs a diaszpóra szervezetek vezetői előtt többi között beszélt a magyar felsőoktatás átalakításáról, és a versenyképesség javítása érdekében tett lépésekről. A miniszter értékelése szerint a magyar felsőoktatást érő európai uniós kifogások ellenére az intézmények „állják a versenyt” nemzetközi szinten.
Egyben rámutatott arra a párhuzamra, hogy 2026-ban az Egyesült Államok fennállásának 250. évfordulóját ünnepli, míg Magyarország az 1956-os forradalom 70. évfordulójára emlékezik. Hankó Balázs kifejtette, hogy a két évforduló a szabadság „örök értelmére” világít rá, szemben azzal az iránnyal, ami a jelen korban a szabadságot a szabadossággal váltaná fel.
A miniszter New Yorkban külön megbeszélést folytatott az Egyesült Államokban dolgozó magyar tudósok csoportjával is, többi között a külföldön munkát vállaló szakemberek hazatérésének lehetőségeiről, és találkozott az Egyesült Államok egyik legrégebbi republikánus szervezete, a New York-i Fiatal Republikánusok Klubjának vezetőivel.
A kultúráért és innovációért felelős miniszter szerdán és csütörtökön Washingtonban tárgyalt a Trump-kormány több képviselőjével, valamint amerikai kutatási és tudományos együttműködésekről. A Biblia Múzeumában (Museum of the Bible) magyar kutatók Washingtonba érkezéséről szóló megállapodást írt alá, az intézmény első külföldi partnereként.
A miniszter az Amerikai Katolikus Egyetemen tett látogatáson jelentette be az amerikai katolikus egyház felsőoktatási intézménye és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kutatási konzorciumának megalakítását 1 millió dolláros magyar állami támogatásból.
A közös tudományos munka a mesterséges intelligencia terjedésének etikai vonatkozásait érinti majd.