A kilencvenes évektől azonban az ékszerkészítés felé fordult.
Testékszerei, fejdíszei és többfunkciós ékszerkompozíciói nem csupán kiegészítők, hanem a testhez idomuló, önálló plasztikák. Vékony ezüstszálakból fonja-szövi őket, helyenként rézhuzallal gazdagítva a felületet. A finoman szőtt struktúrák egyszerre idézik a textilművészet lágyságát és a fém szilárdságát.
A közös kiállítás ereje éppen ebben a kettősségben rejlik. Laczák acélba dermedt energiája és Zidarics ezüstbe szőtt intimitása ugyanarra a kérdésre ad eltérő választ: miként lehet a fém ridegségéből személyes, sőt lírai világot teremteni? A gyűrt felületekben és a finom hálókban ott vibrál az alkotás ideje, a kéz mozdulata, a türelem és a koncentráció.
A március 1-jéig látogatható tárlat hangulata egyszerre ünnepi és szemlélődő, több évtizedes alkotói fegyelem sűrűsödik benne.
