Hidegnek hittük, most életre kel a fém a Pesti Vigadóban

A fémről azt gondoljuk, hideg és hajlíthatatlan. A Pesti Vigadó termeiben azonban izzik, lélegzik, sőt emlékezik. Laczák Géza és Zidarics Ilona közös tárlata két eltérő alkatú, mégis rokon szemléletű művész párbeszéde: az acélba gyűrt erő és az ezüstbe szőtt finomság találkozása.

A rogyasztásos technika egyik markáns példája Laczák Géza életművéből Fotó: Kurucz Árpád

Laczák Géza és Zidarics Ilona kiállítása már az első pillanatban jelzi, hogy itt nem alkalmazott művészeti tárgyak sorakoznak, hanem autonóm plasztikai világok épülnek egymás mellé. Két azonos generációhoz tartozó alkotó különböző anyagkezelése és gondolkodásmódja lép dialógusba egymással.

Laczák Géza lánggal színezett fémfelületein a véletlen és a tudatos szerkesztés egyszerre van jelen. Fotó: Kurucz Árpád

Egy sima, egy gyűrt: fémművészet a Pesti Vigadóban

Laczák Géza Ferenczy Noémi-díjas ötvös- és fémművész pályája a következetes, fegyelmezett építkezés példája. Mesterei (Lantos Ferenc, Rétfalvi Sándor és Engelsz József) nyomán korán a formai rend és a plasztikai gondolkodás felé fordult. Már főiskolásként a saját útját járta: nonfiguratív, neo-konstruktivista formavilágban alkotta meg autonóm kisplasztikáit, használati tárgyait, valamint építészeti terekhez kapcsolódó fémműves munkáit. A rendszerváltozás után a modern dizájnszemlélet felé forduló művész ma is pályája egyik legtermékenyebb időszakát éli.

Művészetének egyik legizgalmasabb eleme a rogyasztásos technika. A túlhevített fémlemez a hő hatására gyűrődik, ráncosodik, majd ebben az állapotában rögzül.

A lánggal színezett felületeken a véletlen és a tudatos szerkesztés egyszerre van jelen. Ahogy a Fényfordító (2001), az Osztódás (2013) az Evolúció (2017), a Vasmag (2018) vagy a Csillagfény szűrő (2020) munkáin is láthatjuk, az anyag artisztikus „sérüléseit” emeli esztétikai rangra. A rozsdamentes acél és a sárgaréz kontrasztjaiban a fény nem ráesik a felületre, hanem belőle fakad.

A tárlaton megtekinthető nagy méretű kompozíciók egyszerre monumentálisak és meditatívak. A feszes, mértani szerkezetek, a sima és a gyűrt, szinte organikus felületek ellentéte különös dinamizmust teremt. Ezek az alkotások nem csupán betöltik a teret, hanem kijelölik annak súlypontjait.

A Pesti Vigadó alsó szintjén egészen más atmoszféra fogadja a látogatót. Zidarics Ilona ötvösművész munkáiban a fegyelem finomsággal társul. Formanyelvének alapja a geometrikus absztrakció, plasztikai szemléletére pedig meghatározó hatást gyakorolt Henry Moore organikus világa, amely az emberi test és a forma kapcsolatát új dimenzióba emelte. A veszprémi Séd-filmszínház hatméteres zománcozott kürtőrendszere ma is tanúsítja technikai és esztétikai felkészültségét.

A kilencvenes évektől azonban az ékszerkészítés felé fordult.

Zidarics Ilona finom ezüstszálakból fonja-szövi különleges ékszereit. Fotó: Kurucz Árpád

Testékszerei, fejdíszei és többfunkciós ékszerkompozíciói nem csupán kiegészítők, hanem a testhez idomuló, önálló plasztikák. Vékony ezüstszálakból fonja-szövi őket, helyenként rézhuzallal gazdagítva a felületet. A finoman szőtt struktúrák egyszerre idézik a textilművészet lágyságát és a fém szilárdságát.

A közös kiállítás ereje éppen ebben a kettősségben rejlik. Laczák acélba dermedt energiája és Zidarics ezüstbe szőtt intimitása ugyanarra a kérdésre ad eltérő választ: miként lehet a fém ridegségéből személyes, sőt lírai világot teremteni? A gyűrt felületekben és a finom hálókban ott vibrál az alkotás ideje, a kéz mozdulata, a türelem és a koncentráció.

A március 1-jéig látogatható tárlat hangulata egyszerre ünnepi és szemlélődő, több évtizedes alkotói fegyelem sűrűsödik benne.