A Kurtág-töredékek a felhők közül rántja földre a ma 100. születésnapját ünneplő legendát

Kurtág György századik születésnapján kerül mozikba a Kurtág-töredékek című portréfilm, amelyben Nagy Dénes rendező példátlanul közel merészkedik a ma élő legnagyobb magyar zeneszerző belső világához. Kurtág György százévesen is rendületlenül dolgozik, és keresi azt, ami igaz, de ahogy ő és a munkássága, úgy a film sem kínál könnyű megfejtéseket.

Forrás: Mozinet

A kérdés megválaszolásában szerencsémre Nagy Dénes rendező sietett a segítségemre, amikor emlékeztetett rá, hogy a kultúra eleve absztrakció. – Például amikor azt mondjuk, hogy magyar kultúra, akkor egy olyan közösséghez tartozunk, amelynek a tagjait sosem fogjuk mind megismerni.  Az összetartozás érzése mégis valós: ha elhangzik egy dal, ha megszólal a Himnusz, ha felelevenítünk egy közös történelmi emléket, akkor valami megmozdul bennünk. Az absztrakció tehát működik, összekapcsol – mondja a rendező. – És itt jön be az autentikusság kérdése. Mert egy kapcsolat lehet felszínes is, tele üres gesztusokkal. Kurtág György világában viszont ezek a manírok nem igazán léteznek. Nem a könnyű azonosulást keresi, hanem azt a pontot, ahol a kapcsolódás valódi – mondja, majd hozzáteszi, hogy a művészet is akkor válik hitelessé, ha valódi, mély kapcsolódást keres.

Kurtág György a BMC tetőterében berendezett otthonában egymás után fogadja a tudásra éhes művészeket. Forrás: Mozinet

A Kurtág-töredékek címéhez híven meglehetősen töredékes film, nincs klasszikus értelemben vett narratív íve, még a beszélő fejes jelenetek sem azt a célt szolgálják, hogy egyértelműen elmagyarázzanak vagy megfejtsenek valamit Kurtág Györggyel kapcsolatban – ezt a munkát meghagyja nekünk, nézőknek. A cím mindezek mellett nemcsak a zeneszerző munkásságára utal (lásd Anakreón-, Hérakleitosz-, Kafka- vagy éppen József Attila-töredékek című munkáit, de szerzett zenét Pilinszky János, Tandori Dezső, Esterházy Péter, Shakespeare, Beckett vagy Rilke munkásságát alapul véve), hanem már-már metafizikai jelentéssel bír. A teljesség nagyon nehezen érzékelhető az ember számára, legtöbbször inkább csak a valóság töredékeit észleljük, miközben mégis dolgozik bennünk a vágy a teljesség felé. Vágyunk a kapcsolódásra, a művészet pedig a maga absztrakt mivoltával nagyon is alkalmas lehet erre. 

Némi leegyszerűsítéssel akár azt is mondhatnám, hogy Nagy Dénes filmje is a kapcsolódás minőségeit keresi, de nem valamilyen előre eldöntött, megfontolt koncepciót követve, hanem a film alanyából, Kurtág Györgyből kiindulva, aki egész lényével, munkásságával ezt kutatja.

A portréfilm meglehetősen sok időt szentel a különböző próbafolyamatok bemutatására, és ehhez kötődik az egyik legviccesebb, számomra kedves momentum is. Kurtág ezekben a jelenetekben olyan rendkívüli figyelemmel van jelen, olyan árnyalatnyi különbségeket is észlel a hangszeren, ami kellő alázat híján akár már-már szőrszálhasogatónak is tűnhet. Egy ilyen próbafolyamat értelemszerűen sokszor teremt feszültséget, ami egyben komoly kihívás is a résztvevőknek. Az egyik ilyen próbán egy fiatal tanítvány a sokadik próbálkozás után megkönnyebbülve fújja ki magát és törli le az izzadságcseppeket a homlokáról, mikor sikerül megfelelő módon, a mester kérését teljesítve megszólaltatni a hangszert, kikacsintva ezzel az operatőrön keresztül felénk, nézők felé is. Kurtág „csupán” a legmélyebb átélést követeli. Ez is fontos mondat a filmben, e nélkül a játék sem ér semmit.

Ez akár túlzónak is tűnhet, de aki vállalja ezt az erőfeszítést, és hisz ebben az útban, az megtapasztalhat egy „eggyel igazabb” valóságot. – Nem mondom, hogy érdemes ezt csinálni, csakhogy a film felveti ezt a kérdést – fogalmaz Nagy Dénes, amikor Kurtág aszketikus életmódjáról kérdezem. – Ő nagyon a saját világában él, nem nézett még focimeccset vagy Forma–1-es közvetítést, nem vezet autót, életének középpontjában kizárólag a zene áll – meséli a rendező, hozzátéve, hogy ez a lemondással teli, mégis kitartó és következetes alkotói út az, ami végül áttörte a határokat, és minden különcsége, aszketizmusa ellenére világhírűvé tette Kurtágot. De ez is csak 60 éves kora környékén következett be.

Nagy Dénes, a Kurtág-töredékek rendezője éveken keresztül követte a zeneszerzőt. Forrás: Mozinet

A legtöbben valamiképpen reagálunk a kamerára, mint ahogy a már említett fiatal tanítvány is így tett egy felszabadultabb pillanatában. Kurtág György viszont ügyet sem vet rá. – Szerintem ezért is volt érdemes belevágni ebbe a filmbe, mert Kurtág bizonyos szempontból filmre való szereplő, akit nem érdekel a kamera, nem befolyásolja a viselkedését, sőt. Sokszor nagyon egyértelműen meg is feledkezett róla, hogy ott állunk mögötte. Ez ritka adottság, nem játszotta meg magát, nem figyelte, hogyan mutat a felvételen, épp ellenkezőleg: 

Azt is vállalta, amit sokan talán nem tennénk meg. Ő a ma élő legnagyobb magyar zeneszerző, aki mégis engedi, hogy lássuk a gyengeségeit és az öregségét is.

 – állapítja meg a rendező, ami számomra megint csak azt húzza alá, hogy Kurtág süket a sallangokra, csak azzal foglalkozik, ami igaz. Ha öreg és esendő, akkor az, hiszen az a valóság, és ez a fajta nyíltság is összhangban van azzal az alkotói attitűddel, amely az „igaz” keresésére irányul. – Egy ember lehet egyszerre gyönyörű és esendő, szelíd és kemény. Mi is teljesen más képet mutatunk magunkról egy nap alatt, máshogy festünk lefekvéskor, mint amikor elkezdtük a napot. A hitelesség abból fakad, ha ezeket az ellentmondásokat nem próbáljuk leegyszerűsíteni. Ez Kurtág zenéjében is jelen van: a legfinomabb, alig hallható hang után hirtelen a legkeményebb, legfeszültebb hangzás következhet. A gyengédség és az agresszió egymás mellett létezik. Ez a kontraszt adja a zene erejét – és a film dramaturgiáját is, bár ezt már csak én teszem hozzá a rendező szavaihoz.

A filmben megjelenik Kurtág és fia kapcsolata, ebben is egyszerre van jelen a szeretet és a szigor. Az apa kiskorában időnként megverte fiát, amíg az fel nem lázadt ellene, és ami zakatoló kérdések egész garmadáját indította el bennem. Hirtelen meg akartam fejteni, hogy mi törhetett ott felszínre, de a lényegit inkább abban érdemes keresni, hogy Kurtág ezt is vállalja. – Valamiért fontos volt elmondania – jegyzi meg a rendező, aki tudatosan nem elemzi ezt a viszonyt, nem készültek magyarázó interjúk, nem bontják ki pszichológiai mélységben a múlt eseményeit, bár a film néhány rövid töredék erejéig Kurtág gyermekkorába is betekintést nyújt. A rendező csak annyit mutat meg, amennyit Kurtág maga elmondott. – Amikor Kurtág erről a szégyenéről beszél, az egy fontos jelenet. Azért is került be, mert része annak az embernek, aki az igazságot keresi, és nem takarja el a fájdalmas részeket sem. A zenében is jelen lévő feszültségek így az élettörténetben is visszaköszönnek – teszi hozzá Nagy Dénes. Ifjabb Kurtág György ugyanakkor a film legfelszabadultabb szereplője, kettejük kapcsolata régen túllépett a mester-tanítvány vagy az apa-fiú viszonyokon, és a közös jeleneteikből is az a mély és ezáltal nagyon igaz, valódi kapcsolat sugárzik, ami megengedi a kertelés nélküli kritikát és dicséretet is.

Hasonló húrokat pendít meg az unokákkal való közös jelenet is egy franciaországi háztetőn, ahol azt érezzük, hogy a fiataloknak nagy igényük lenne a nagyapjukkal való mély kapcsolódásra, de ez csak a zenén keresztül lehetséges, Kurtág idegenül mozog a small-talk világában. Az unokák felnéznek rá, de mégis van az egészben valamiféle nehézség, ami mélyen összefügg Kurtág személyiségével. – Négy év közös munka alatt sem alakult ki köztünk hagyományos értelemben vett barátság. Nem érdeklődött személyes részletek iránt, nem kérdezett a magánéletemről, nem tudja például, hogy vannak-e gyerekeim. A kapcsolódás inkább egy kézfogásban, egy gesztusban valósult meg, abban érzed igazán, hogy bár nem érdeklődött mondjuk a hogyléted felől, mégis nagyon örül neked, hogy ott vagy – meséli Nagy Dénes, ami számomra megint csak az igazságkeresést domborítja ki, mintha a zeneszerzőt nem a másik személye, hanem a másik lénye, lényege érdekelné csak igazán. – Ez azonban nem könnyű a számára sem. 

Valószínűleg ez az ő nehézsége is: nem tud – vagy nem akar – felszínes társalgásokban részt venni. A kapcsolat nála a jelenléten keresztül jön létre.

– erősíti meg Nagy Dénes a feltételezésem, és erre rímel a feleségével való mély kapcsolata is, aki nem sokkal a forgatás előtt hunyt el. Négykezeseik nemcsak zenei együttműködések voltak, hanem testi közelségek is, s talán nem véletlenül emlékeztetnek valamiféle gyermeki felszabadultságra. A gyermeki lét egyik legfontosabb jellemzője is a világban való mély jelenlét. Kurtág gyermekkori emléke – amikor anyjával négykezest játszva összeért a könyökük – egy újabb kulcsmondata lehetne a filmnek: a zene eszköz arra, hogy kapcsolódjunk, összeérjünk másokkal, nemcsak érzelmileg, hanem akár fizikailag is – s mi ez, ha nem a töredékekből összeálló teljesség?