Kiemelendő, hogy nagyon markáns és minőségi a tanulmány-, illetve kritikaanyaga a legfrissebb Tiszatájnak. Külön említést érdemel néhány, a német klasszicizmus és romantika közötti literatúra nagy alakja, Friedrich Hölderlin által írt levélnek és versnek itt közölt (újra)fordítása. Ennek kapcsán a műfordító, Szabó Csaba a bevezető esszéjében kifejti: szerinte minden nemzedéknek bizonyos klasszikus szövegeket szükséges a maga hiteles, érvényes és érthető nyelvére újrafordítani. Azonban – mint írja – „ez a követelmény mindig is teljesíthetetlen volt, és ma már inkább feledésbe is merül. Mégsem némul el, és ahogy a korábbi nemzedékek a maguk történeti feltételei közt, ha mindenkor töredékesen is, teljesítették feladatukat, úgy a maiak is megpróbálják, még másként töredékesen.”
A klasszikus irodalmi művek és az aktuális nyelv, illetve a hagyományosan kanonizált alkotások és azoknak a „mai szemmel” – és műveltséggel – való olvashatóságának a problémakörébe vezet Hansági Ágnes tanulmánya, amely Jókai Mór regényei kapcsán azoknak a köznevelésben történő „hasznosíthatóságára” reflektálva állapítja meg a következőket: „A Jókai-olvasás a XX. század végén több egyidejű tévedésen bukott meg az oktatásban. Ezek közül a legfontosabb, hogy a kulcsműveket az iskola nem megismertetni akarta a diákokkal, hanem önállóan (!) elolvastatni őket. Vagyis ahelyett, hogy felcsigázta volna az érdeklődésüket, és bízott volna benne, hogy néhányan, akikben erre lesz igény, amikor megérnek rá, majd elolvassák és megszeretik őket, akkor tette »kötelezővé« az olvasásukat, amikor a fiatal olvasók erre a feladatra még biztosan nem álltak készen.”
A szegedi irodalmi orgánum új számában az egyébként orvos végzettségű író, Németh László 1945 és 1948 közötti hódmezővásárhelyi középiskolai pedagógusi tevékenységéről ifjabb Sipka Sándor közöl tanulmányt, míg Szilágyi Zsófia Márai Sándor 1928-ban megjelent Bébi vagy az első szerelem című regényének a rétegeit elemzi.
A Mérlegen címet viselő kritikarovatban fontos publikáció Bakonyi István recenziója a határon túli magyar irodalom (elsősorban az erdélyi Kányádi Sándor és a felvidéki Tőzsér Árpád munkásságának) jeles kutatója, Pécsi Györgyi Honvágy egy hazáért című tanulmánykötetéről, valamint N. Kovács Zita művészettörténész, a bajai múzeum igazgatója ismertetése a hódmezővásárhelyi Tornyai János festőművészről megjelent, Nagy Imre, Nátyi Róbert és Tóth Károly által jegyzett „monográfiaigényű” tanulmánykötetről. Ebben olvashatjuk a következőket a Tornyai című, másfél éve kiadott művészeti kiadványról: „A szerzőknek sikerült új kontextusba helyezniük a festőnek a korábbi kutatás által túlzottan a Munkácsy-hagyományokban gyökerező, realista alföldi festészetként interpretált tájképfestészetét, s így Tornyai festészetének valódi hangsúlyait, modernizmusának gyökereit és jelentőségét átértékelniük.” Ehhez az íráshoz kötődően a folyóirat ezen számának az illusztrációs anyagát Tornyai-alkotások adják.
