A titok kényszere

A legtöbb anya nem akarja bántani az újszülöttjét, törülközőbe csomagolja, berakja a fürdőszobaablakba, a kukába, vagy leteszi a konténer mellé.

A gyermeke megölésével gyanúsított érdi nőt kísérik a Budakörnyéki Járásbíróság folyosóján 2017 januárjában Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A vallomásokból kitűnik, hogy „a nővel együtt élő családtagok nem sejtik a terhességet, az utcában élők gyanítják, az ABC-ben pedig szóbeszéd tárgya”, írja Cseres. A férj fejében elképzelés él a kívánatos családméretről, mely megegyezik a szociálpolitika által támogatott gyermekszámmal. Erről azonban a házaspár nem beszélget, nem állapodnak meg. Az utólagos vallomásokban rendre visszatér a védekezés, fogamzásgátlás kérdésének súlytalansága, illetve az, hogy ez inkább a nő feladata. Mások tanúvallomásaiból felmerül az italozás, a bántalmazás, az újabb terhesség esetére ígért büntetés. A titok kényszerkörébe a tartósan együtt élők tartoznak, akiknek felelősségük van annak kialakulásában, és felelősségük lenne a megoldásban is.

Elég gyakran előfordul rohamos szülés, melynek semmilyen előzménye nincs, állítja Cseres. Egy-két nyomás, és már meg is született a gyerek. Az egyik anya a vallomásában elmondta, hogy a szomszéd szobában a család a Dallast nézte, hallotta azt is, mi történik a sorozatban, és miközben ő élete legnagyobb drámáját élte, senki sem figyelt rá. Többen az udvaron, árnyékszékben, néhányan közterületen hozták világra a babát.

Az anyák többsége magára hagyta az újszülöttet, azaz az elkövetés passzív módját választotta, nem egy esetben azért, mert elvesztette az eszméletét. A gyermek fulladását pedig gyakran az okozta, hogy gyorsan pólóba csomagolták, majd nejlonzacskóba tették. Meg akarták előzni, hogy felsírjon, és azt meghallják. Csak néhányan estek pánikba, ők viszont szörnyű dolgokat műveltek. A kezük ügyébe eső tárgyakkal bántalmazták az újszülöttet. Az esetek túlnyomó részében a bíróság és a társadalom ítélete az anyát sújtja.

– A 2000 után történt esetek ügyirataiból azt szeretném megtudni – mondja Cseres Judit –, miként változott az eltitkolt terhességek helyzete. Ezek a nők nem terveznek semmit, a titok fenntartásának kényszere vezeti őket a végzetes úton. A babamentő inkubátor nagyon szép szimbólum, de nem a legjobb megoldás. Nagyon örültem, amikor Budavári Zita létrehozta a Bölcső Alapítványt. Utána is alakult még néhány civil szervezet, amelyek komoly megelőző munkát is végeznek.

– A tévéhíradóban 1994. február első hetében minden este bemondták, hogy aznap hol találtak halott újszülöttet. Mi 15 évet vártunk az első gyerekre, majd négy évet az örökbefogadásra. Akkor úgy gondoltam – elég rosszul –, hogy miközben évtizedekig küzdök a babáért, mások könnyen eldobják. Már régóta nem így látom – meséli Budavári Zita, a Bölcső Alapítvány alapítója.

– Elkezdtem gondolkozni, mit lehetne tenni azokért az anyákért, akik se a környezetükben, se a szakembereknek nem merik elmondani a titkukat. Úgy gondoltam, talán nekem, a civilnek könnyebben megnyílnak. Szándékosan adtam az alapítványnak a Bölcső nevet, hogy a nem tervezett vagy nem várt gyermeket ne a latrinába vagy a mélyhűtőbe tegyék. Az elmúlt 24 évben megközelítőleg 1400 esettel foglalkoztam. Azóta éjjel-nappal be van kapcsolva a telefonom, és ugyanaz a számom. (06 20 944-3566)

Budavári Zita legfiatalabb várandósa 13 éves volt, a legidősebb 48. Volt, aki nyolc-tíz hetes terhesen telefonált, mert nem tudta eldönteni, hogy elvetesse-e a magzatot. Néhányan annyira hárítanak, hogy a magzatmozgást sem hajlandók érzékelni. A legrosszabb, amikor az ötperces fájásoknál telefonálnak. Szerencsés esetben közelről jelentkeznek, és időben odaér, mondja Budavári Zita. Huszonegy éve nyitották meg a várandósságukat titkoló anyák számára az első otthont Szekszárdon, a másodikat Budapesten. Segítenek megőrizni az anya titkát, ami nem egyszerű. Előfordult, hogy a biológiai apa, aki a gyámügyön dolgozott, megtalálta a felesége papírjait, vagy az apa a serdülő lánya iratait.

Mindig egyénre szabottan kell segíteni. Abban, amit az anya kér. Nem minden jelentkező szül a Bölcsőnél, és nem minden szülés után adják örökbe a gyereket. Előfordult, hogy az anya a gyermekei kérésére változtatta meg a döntését, és nem adta örökbe az újszülöttet. Többen azért gondolták meg magukat, mert összefogott a család, és vállalták a nem tervezett kisbabát. És sorra jelentkeznek a nagykorú „bölcsős” gyerekek is, kérik, hogy az alapítvány vegye fel a kapcsolatot a biológiai szüleikkel, mert szeretnék megismerni őket.

Herczog Mária nyolc évig az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága tagjaként az újszülöttgyilkosságok megelőzésén, illetve a megelőző eljárások hatékonyabbá tételén dolgozott. Évente átlagosan 25 csecsemőgyilkosságra derül fény. Ezek kivétel nélkül mind eltitkolt terhességek következményei, írta Ne hagyjuk őket magukra! – Megelőzhető az újszülöttgyilkosság című, 2001-ben megjelent könyvében.

A gyermeke megölésével gyanúsított érdi nőt kísérik a Budakörnyéki Járásbíróság folyosóján 2017 januárjában
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A gyerekeknek már óvodáskortól széles körű és jó minőségű test- és önismeretet kellene tanítani, tanácsolja a szociológus, hogy megismerjék testük, lelkük működését, és megtanulják: ha bajba kerülnek, hol és kitől kérhetnek segítséget. A vizsgálati anyagokból kiderült, hogy krízisterhesség esetén a nők sokszor nem tudják, hogy a szerelmeskedés és a teherbeesés között milyen összefüggés van. Sokan a fogamzásszabályozás semmilyen formájához nem jutnak hozzá. Nagyfokú a tudatlanság.

Sokat segítene, ha más országok gyakorlatához hasonlóan a közlekedési eszközökön, a megállókban, a médiában sokféle hirdetés jelenne meg arról, hová fordulhatnak azok, akik a nem kívánt terhességet szeretnék elkerülni, vagy a megszülető gyereket nem tudják vállalni. Amerikában az újszülötteket bárhol letehetik, ahol 24 órás szolgálat van, tehát rendőrségen, mentőknél, tűzoltóknál is. Az Egyesült Államokban és Németországban rengeteg információs anyag áll több nyelven is a bajba jutottak rendelkezésére. Segítenek, ha az anya szeretne hivatalosan lemondani a gyerekéről, ha meg akarja tartani, vagy ha tájékoztatni akarja erről a családját. Amennyiben szakember segítségére van szüksége, azt is biztosítják.

– Tudom, hogy Magyarországon nagy népszerűségnek örvend az inkubátorprogram – jegyzi meg Herczog Mária.

– A világban ennek ellentmondásos a megítélése. A szlovákok és a csehek nagyon szeretik, az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága viszont mélységesen ellenzi. Véleményünk szerint nem előz meg semmit, ráadásul súlyos jogsérelmet is okozhat. Az egészségügyi törvény nem újszülöttről vagy csecsemőről beszél, hanem gyerekről, ami azért bizarr, mert a jogszabály szerint akár hároméves gyerekeket is be lehetne tenni az inkubátorba. Pozsonyban előfordult, hogy másfél éves kisgyereket hagytak a babadobozban, Japánban pedig hároméveset. Biztosítani kellene az anyáknak, hogy úgy szülhessenek, hogy zárva kezelik az adataikat, aminek persze feltétele, hogy menjenek be a kórházba, és kérjenek segítséget. Az az anya, aki a kórház recepciós pultján hagyta a gyerekét, vagy a másik, aki az ellátott újszülöttjét az első szembejövő fehér köpenyes ember kezébe adta, bűncselekményt követett el, rájuk ugyanis nem vonatkozik a büntetlenség. A kutatások kimutatják, hogy a gyerekek jelentős részét nem a nők „adják le”, hanem valamelyik családtag vagy a stricik. Ha az anya hagyja ott, akkor az jogi értelemben lemondásnak minősül. Ha nem ő, akkor minek? Minden más esetben kell az apa hozzájárulása, ilyen esetben miért nem? A magyar családjogi és a gyermekvédelmi törvény úgy rendelkezik, hogy az örökbefogadást megelőzően vizsgálni kell, van-e a tágabb családban, aki vállalná a babát. Ha az a gyerek érdekét szolgálja, akkor elsősorban ott kell elhelyezni. Ha a gyermek a vér szerinti családjában nő föl, arra is van esélye, hogy az édesanyának megváltozik az élethelyzete, elmúlik a krízis, és rájön, hogy mégiscsak szeretné felnevelni. Akárhogy alakul, mindenképpen a családjában élhet, és biztosított a többi családtaggal való kapcsolata. A megelőzés érdekében természetesen olyan közhangulat kellene, mely nem a félelmet és a szorongást erősíti, hanem a bizalmat, ahol senki nem érzi egyedül magát, ha bajba kerül, bátran kérhet segítséget, számíthat másokra – mondja Herczog Mária.