– A nők a tizedik, a férfiak a 26. helyen végeztek az Eb-n, ilyen gyengén régóta nem szerepelt a magyar sakkcsapat. Van magyarázat?
– A nők kisebb csalódás okoztak. Hetedik kiemeltként érkeztek, tizedik helyezettként távoztak, vagyis nagyjából ott vannak, ahol voltak. Nagyobb baj, hogy átlagéletkorát tekintve a csapatunk az egyik legidősebb, és a mostani öt válogatott versenyzőn kívül kicsi a választék. A férfiak a vártnál sokkal rosszabb eredményére annyi a magyarázat, hogy részben rutintalan csapat és kezdő szövetségi kapitány utazott ki, emellett nem volt pénz edzőtáborra, felkészülésre. Az a csoda, hogy el tudtunk indulni.
Öt kattintás
– És hol voltak a magyar top versenyzők? Visszavonultak, vagy nem volt idejük a magyar színeket képviselni Georgiában (Grúzia)?
– Ha a három legjobb férfi sakkozónkkal utazunk, nem ez lett volna az eredmény. Írtam felkérést Lékó Péternek, Rapport
Richárdnak és Almási Zoltánnak. Almási válaszolt, hogy nem vállalja, mert felhagyott a sakkal. Egyébként épp most próbálom őt visszacsábítani. Lékónak és Rapportnak is a válogatottban a helye. Hozzáteszem: szerintem, aki rendszeres juttatást, járadékot kap az államtól az olimpiai érmei után, annak a nemzeti válogatott rendelkezésére kell állnia. Minden sportágban.– Radikálisan átalakítják, végső esetben kiveszik a nemzetközi vérkeringésből azokat a sportágakat, amelyek nem felelnek meg a korszerű látvány igényeinek. Pörgés kell, izgalom, hogy sok nézőt le lehessen kötni. A sakk viszont nem a pörgésről szól. Merre lehet a kitörés?
– Nagy változások történtek, és ennek nem csak a médiaigények változása az oka. Amikor elkezdett pénz érkezni a sportágba, látványosabb lett, mert a szponzoroknak is ez az igényük. Személyiségek kellenek, bátrak, akik kockáztatnak, támadnak, új variációkkal próbálkoznak. Ma már rendeznek sakkshow-kat is nagy színpadokon műsorvezetővel, fényekkel, zenével, szimultán partikkal.
A digitalizáció is elérte a sakkot. Egy top sakkozó napi hat-nyolc órát ül a számítógép előtt, elemez, variációkat pörget. Vagyis aki szorgalmas, gyorsan tud klikkelni, és nagyobb a processzora, kiismeri az ellenfele minden korábbi gondolatát. Ám a digitalizált sakkból eltűnhet az ész, az improvizáció, a tudás és a tehetség. Amikor 1997-ben Kaszparov kikapott a Deep Blue-tól, az IBM által a sakkozásra kifejlesztett számítógéptől, azt mondta rá: villámgyors idióta. Nemrégiben egy mesterséges intelligenciával működő szoftver négy óra alatt tanult meg sakkozni a nulláról, és verte meg a legjobb sakkszámítógépet. De a góhoz és a kínai sakkhoz sem volt tíz-tizenegy óránál többre szüksége. Meg kell próbálni emberközelben tartani a sakkot, hogy ne emberi robotok versenyezzenek, akik jól számolnak. A FIDE, a Nemzetközi Sakkszövetség kötelezi az országokat, hogy töltsék fel az összes versenymérkőzést, tehát valaki öt kattintással átnézhet ötszáz játszmát, és máris tudja, kivel ül szemben. A meglepetés és az improvizáció lehetősége a minimálisra kezd csökkenni. A profik azért nem játszottak sokáig online versenyeken, mert nem lehetett kizárni, hogy a másik számítógépet is használ az elemzésre. Ma már olyan mesterséges intelligenciát működtetnek, amelyik ezt ki tudja szűrni. Én nagy híve vagyok a digitalizációnak, és el sem tudjuk képzelni, hogy mindez még hová vezethet, de a sakk éppen az a példa, amelyen jól kimutatható az előnye és a hátránya. Vagyis mi minden érhető el általa, és mi minden veszíthető el. Vannak kitörési kísérletek ebből a helyzetből. Bobby Fischer kitalálta a Fischer random sakkot vagy Chess960-at. Ebben a gyalogokat a szokásos helyükre állítják, a tiszteket viszont bizonyos szabályok betartásával az alapvonalakon véletlenszerűen lehet elhelyezni. Összesen 960-féle megengedett alapállás van, innen a név. A hagyományos elrendezéssel szemben, melyet a számítógépek már feldolgoztak, a random sakkot sokkal nehezebb megtanulni, az eredmény az észen múlik. Magnus Carlsen világbajnok is, akit lassan nevezhetünk minden idők legnagyobb sakkozójának, leült már randomot játszani.
