Egy akol, egy pásztor

– Azért jöttem – szólt a pap –, mert meghívást kaptam, hogy az ön vidékének lakosai misét akarnak hallgatni.

A gazda kételkedően rázta a fejét.

– Nem tudok a faluban két katolikus családot sem, azok is románok, soha jelét sem adták, hogy különbözni akarnának a falutól.

– Pedig ez mégis úgy van. Számos hívást kaptunk, sőt a módját is megtalálták, hogy lehet megtartani az istentiszteletet. A román kormánytól ugyanis szigorú parancsunk van, hogy misét kiszolgáltatnunk csak templomban szabad. Minthogy azonban a katolikus templomok vagy le vannak foglalva, vagy tilalom alatt állunk: így biztosítva vannak, hogy a pap nem férhet a néphez. Engem azonban idevalósiak értesítettek, hogy az ön birtokán van egy régi kápolna, amely nincs fölvéve a lajstromokba. Engedje meg azért, hogy itt a misét megtarthassam.

– Természetesen a legnagyobb örömmel; csak azt jegyezte meg, hogy magyar prédikáció lesz-e?

A pap szelíd mosollyal mondta:

– Ez volt a hívek kérése éppen.

Minden különösebb feltűnés nélkül, csak a tanyabeliek útján adták ki a hírt, hogy másnap istentisztelet lesz a régi kápolnában. A hír suttogva szállott ki s egy éjjel bejárta a szomszéd helységeket s mikor másnap délután a pap és házigazdája megjelentek a templomnál, annak egész környéke térdelő néppel volt körülvéve. A földbirtokos megilletődve nézte a tömeget. A vidék teljesen el van már évtizedek óta románosodva. Magyar szó nem zeng a zöld halmok táján. Szívós, elszánt s könyörtelen agitáció tépte ki a dörgő magyar igéket ez ajkakról. És most a földbirtokos megrendülve nézte a föld porába, a füvek torzsáiba térdelőket s lelke elfacsarodott; nem egyedül szenvedi hát az egyénre maradt nagyfelelősségű harcot s szíve tágasra gyúlt; a faj szerelmében való mártíromságot. Mint református ember, a mise latin szavait csupán mint mély kegyeletbe patinázott nemes kegyszereket fogadta, de most e szavak is közelebb voltak lelkéhez, ez idegen szavak mintha magyarul zengettek volna fel.

Közben, könnyfátyolos szeme a hívek arcán merült el s minden arc újabb szenzáció. Ott látta a községnek minden tagját, akinek magyar érzéséről volt valami sejtelme, de látott sok olyat, aki két év előtt dákoromán agitátor volt s különben is szót sem tudott magyarul. Ott találta a katolikusokat, de a reformátusokat is és a luteránus németeket s a zsidó boltosokat. Ott volt a falu jórésze, de maga a tömeg messze vidékről jött, ki szekérrel, ki gyalog, bocskorban, mezítláb. Egyetlen hírre, amelyet se dobszóval, se trombitával nem harsogtak a fülekbe! Egy suttogó, meleg hírre, amely szívből szívbe röppent; huszonnégy óra alatt, napi járóföld távolságról, mind, mind ott voltak, aki csak magyar igére éhezett és magyar sírásra szomjúhozott. És tüdőt megszaggató, szívet meghasogató hangos zokogás szakadt fel a templomban s a templomon kívül, mikor a küszöbön belül fölcsendült a pap száján a magyar szó.

*

És nem volt felekezet. Nem volt ott katolikus és református és zsidó. Együtt voltának ott az ódon, elhagyott, elfelejtett romkápolna körül, az isten szabad ege alatt, a babiloni vizeknél ott szakadt, hazasíró árva magyarok… (1923)