A második, harmadik nap ez a nehéz hangulat persze megenyhült, de ekkor is mindenki csak Róla beszélt. Nagyon sok szép jellemző történetet hallottam ezekben a napokban Sztálinról, kivált a háború idejéből. Valahogy megnyíltak az emberek, elmondták azt a rengeteg nehézséget, amin Sztálin átvezette őket. Valóban, Sztálin igazi képe csak most kezd kialakulni bennem, persze, közben magukat az embereket is megtanultam sokkal jobban értékelni, mert hiszen a küzdelmes életüket is megismertem, nagyon sok téren sokkal szélesebb látókörű embereknek ismertem meg őket, mint eddig gondoltam.
És ekkor, a Sztálinról való megemlékezések közben erősödött meg mindenkiben az a gondolat, hogy Sztálin lényegében nem halt meg, mert a Szovjetunió minden építményén, emberében tovább él. Ez a meggyőződés, megnyugvás fokozatosan alakult ki. A párt mostani vezetői felé mindenki nagy bizalommal fordul, mert ez a „régi forradalmi gárda”. Különösen megnyugodott, bizakodóvá lett a hangulat a temetés után. A gyászbeszédnek igen erős hatása volt. A hangot, ahogy elmondták, ezt érdemes volt hallani. Március 6-án délután 4 órakor megnyitották a Szovjetek Házában Sztálin ravatalát. Ettől a perctől kezdve egész Moszkva megmozdult, az utcákon milliók igyekeztek a Szovjetek Háza felé, mindenki el akart búcsúzni Sztálin elvtárstól. Persze, mindenki nem mehetett be, mert az lehetetlen lett volna.
Mi egy külföldi küldöttség keretében elmehettünk Sztálin elvtárs ravatalához. A Szovjetek Házának már a környéke is virágokkal volt tele, a Ház meg teljesen meg volt tömve élő- és művirágokkal, mintha az egész világ összes virágát idehozták volna. Sztálin elvtárs olyan volt, mintha élne, az ismert bölcs mosoly simult az arcán. Én azt vártam, hogy egy betegség által megtört aggastyánt fogok látni, de nem, Sztálin arca éppen olyan volt, mint minden róla készült képen, erős, hatalmas és igen szép.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!