Mindennapi képvilág

A drámaírásnak is, de a drámaolvasásnak különösképpen megvan a metódusa. Lássuk szép sorjában a teendőket! Mindenekelőtt szerezzük be a kortárs magyar színdarabokat, azokat, amelyeknek a létezéséről innen-onnan tudomást szerzünk, és biztosak vagyunk abban, hogy jók. Ehhez megbízható szimatra van szükség. Erre a bizonyosságra nincs racionális magyarázat, csak a megérzés. Ezután – és itt van az első lényeges pont – ne kapkodjunk! Pihentessük az íróasztalon a többi elolvasandó könyv tetején, így mindig látjuk őket, főleg akkor, amikor rosszkedvünk van. Csak rápillantunk, s mindjárt könnyebb lesz a lelkünknek. Milyen jó lesz majd elolvasni! Ha több kortárs magyar drámát tartalékolunk, hatványozott a várható öröm. Amikor elérkezettnek látjuk a pillanatot, hogy kézbe vegyük a kötetet vagy az internetről (szinhaz.netről) kinyomtatott paksamétát – ez az időszak egy hónaptól akár nyolc hónapig tarthat –, akkor lássunk hozzá az olvasáshoz! De vigyázat! Nem szabad mohónak lenni, egyszerre behabzsolni, osszuk be, mint a finom csemegét, ínycsiklandó falatokat! Minden napra egy felvonás. Olvasás közben egy-egy igen jó gondolatnál álljunk meg, meditáljunk rajta, az érdekesebb részeket, kifejezéseket jelöljük be ceruzával! Gondolkodjunk a lehetséges befejezésen, rendezzük meg fejben magunknak, lássuk képzeletben a színpadon! Érleljük a konfliktusokat, értékeljük a jellemeket! Nem utolsósorban nyelvi csemegére is lehet lelni.

Alapvető stíluselem a hasonlat, azonban a kortárs magyar drámában időnként úgymond hétköznapi változatban jelentkezik. Közhelyhasonlatként. Így például Németh Ákos Haszonvágy című művében a következők: „Csak úgy él az ember, hogy annyi nyomot sem hagy maga mögött, mint egy jégkocka egy pohár vízben.” „Hogy itt vagyok-e, vagy sem, annyit se jelent, mint egy köpés a folyóba.” „Ő eléri a célját, hogy nyomot hagyjon maga mögött a világban, legalább annyit, amennyit egy macska kapar a meszelt falon.” „Sodródsz ide-oda, mint egy papír zsebkendő.” „Eltorzult az életem, mint egy összegyűrt papír.” Ezekben az élet „nagy kérdései” jelennek meg a mindennapi képvilág már-már profanizált változataiban.

Háy János A kéz című bitzenés színdarabjában ezt még megtoldja némi iróniával: „Különben is, hogy néz ki, tiszta púder a feje, mintha egy turistabuszról maradt volna le.” Elképzelhető, hogy sok befogadó és olvasó ezt már nem is tekinti irodalomnak a klasszikus hasonlatokhoz viszonyítva, azonban azt feltétlen meg kell említeni, hogy az adott műben, szituációban nem is beszélhetnek másként a szereplők.

Ugyanebben a műben a dialógusok a Háyra jellemző nyelvi világot képviselik kiválóan.

A szereplők a maguk észjárása szerint, saját szavaikkal, saját IQ-szintjükön keresnek magyarázatot, vagy kérdeznek rá evidensnek vagy bonyolultnak tűnő dolgokra. Az örök kérdésekre megfogalmazott válaszféleségek naivak és elgondolkodtatók egyben. Íme egy részlet: „Anya: Még soha nem voltam kempingben. Apa: Most ide is eljutottál, ugye, ezt nem gondoltad volna, amikor még gyerek voltál. Anya: Akkor még nem is volt ilyen, hogy kemping. Apa: Jó, de most már van. Anya: Csakhogy nem is tudtam volna elgondolni, mert nem volt olyan, ami meg nincs, arra nem tud gondolni az ember.” Egy másik részlet a gyermek „filozofikus” megnyilvánulása: „Dávid: Pesten olyan lehetsz, amilyen vagy, nem úgy, mint itt (falun), hogy itt csak olyan lehetsz, amilyennek lehet lenni, amilyennek a szüleid akarják.” Itt a stílust a lecsupaszított, költői eszközöktől mentes szöveg adja. Vagyis valaminek a hiánya. Tehát a semmi is lehet valami.