Hibamagyarázó szerviz

A szalon a városon kívül esik, ide csak autóval lehet jönni. Külön szervezést igényel, hogy a szervizbe hozott járművek vezetői valahogy visszajussanak, mégis állandóan telt házzal működünk, hetekre előre tele az előjegyzési naptár. Tizenhat szerelő dolgozik a műhelyben, valamennyien egyforma overallt viselnek, amely általában tiszta, foltmentes. Mintha nem is szervizben lennénk, ahol elvileg olajos fémekkel, gépzsírral bevont alkatrészekkel szaladgálnak az emberek.

Mondjuk egyre kevesebbszer kell ténylegesen összekenniük a kezüket a kollégáknak. A szerelő ma már nem keresi a hibát, hanem kiolvassa az autóra csatlakoztatott laptopról. Az esetek nagy részében nincs más teendője, mint kicserélni az elromlott egységet. Mindenből újat teszünk be, javításról rég nem beszélünk, legalábbis a szónak abban az értelmében, ahogyan húsz éve értették az akkori szerelők. Tekercseljük újra a generátort, mert a háza még jó? Fúrjunk nagyobb menetet a motorblokkba, ahol kijött egy tőcsavar? Hegesszünk egy darab lemezt a kilyukadt kipufogóra, hiszen elég vastag hozzá a cső anyaga? A kollégák egy része nem is értené, ha ilyen feladat adódna, még csak nem is láttak ilyet, nemhogy csinálták volna.

A szerelés egyre inkább cserélést jelent, és amilyen irányba tart az autógyártás, a cseredarabok egyre nagyobbak és komplexebbek lesznek. Emlékszem, 15 éve mennyire szégyelltük magunkat, amikor kiderült, hogy egyetlen szálszakadásos gyertyakábel miatt a teljes sort meg kellett rendelni, és pironkodva magyaráztam az ügyfélnek, hogy hiába sérült csak az egyik vezeték, mégis mind a négyet ki fogom cserélni az autójában. Mert csak egységcsomagot lehet rendelni, kábel nincs, csak kábelköteg. Ma már ez nem téma. Sokszor már a szerelő sem tudja pontosan, mi ment tönkre az adott alkatrészen belül, így nincs is miről beszélni.

Ami engem illet, már ezt sem csinálom. Két év is eltelt azóta, hogy a szerviz vezetőjének kineveztek, azóta egy vezérműszíjat sem cseréltem. Viszont annál többet magyarázok a reklamáló ügyfeleknek. Vagy inkább hallgatom őket pókerarccal, jobb esetben udvarias félmosollyal, míg el nem zsibbadnak az arcizmaim. Vezetőként engem hívnak az elégedetlen, nagyhangú emberekhez, és a panaszáradat végighallgatása egyre több órát szokott elvinni a munkahetemből.

A szalon jól megy, van olyan hét, amikor tizenöt-húsz autót is eladunk. Ezek egy részét általában egy hónapon belül visszahozzák a legváltozatosabb problémákkal. Az autónak persze a legritkább esetben van ténylegesen baja, épp csak a tulajdonos nem igazodik el a kocsi jelzésein. Ilyen például, hogy a dízelmotor indítás előtt nem izzít. Veszek egy nagy levegőt, és elmondom, hogy öt fok fölött az izzítógyertya nem kapcsol be, arra csak hidegben van szükség. Olykor nagy a kísértés, hogy visszakérdezzek: emlékszik-e, mit tanult a dízelmotorokról, amikor a jogosítványát szerezte? Az megvan, hogy a porlasztott gázolaj a kompressziótól robban be, és nem az izzítógyertya hőjétől? Éppen akkor működik jól, ha nem izzít, amikor nincs rá szükség.

A legtöbb időt a teljes felszereltségű modellt rendelő vevők viszik el, akik az autóval egy sor olyan funkciót is kapnak, amellyel nem tudnak mit kezdeni. Előre látom, hogyan zajlik le majd a beszélgetés, amikor valaki azzal kezdi, hogy ráz az új autó kormánya. Persze hogy ráz, mert be van kapcsolva a sávelhagyást figyelő funkció. A vezetéstámogató rendszer a sávból való kilépésnél hangot ad, ha pedig egy bizonyos foknál meredekebb a kitérés, figyelmeztetésképpen rázni kezdi a kormányt. Az útfelújításoknál, építkezéseknél gyakran hónapok múltán is ott maradnak az eltereléshez felfestett ideiglenes jelek, ezeket az automata éppúgy érzékeli, mint a záróvonalat. Amikor átmegy rajtuk az autó, rázni kezd a kormány.

Ennek a jelenségnek a megbeszélése viszont ritkán zajlik le fél óránál rövidebb idő alatt. Eleinte azt hittem, az ügyfél majd megkönnyebbül, amikor kiderül, hogy nincs semmi baj az újonnan vásárolt autóval, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem ilyen egyszerű. Megoldásként ugyanis nincs más javaslatom, mint az, hogy kapcsolja ki a rendszert, ha olyan útszakaszhoz érkezik, ahol az aszfalton többféle felfestés látszik. Ilyenkor viszont az ügyfél felháborodottan visszakérdez, hogy ezt honnan kellene tudnia. Erre szükségszerűen azt felelem, hogy a kezelési útmutató 132. oldalán, azon belül is a lap alján van mindez pontosan leírva. Az ügyfél visszakérdez: nem gondoljuk tán, hogy ő azt a vastag könyvet elolvassa? Én pedig tudom, mindenkinek jobb, ha erre már nem válaszolok. Végtére is rég nem műszaki kérdésekről beszélünk. Inkább megvárom, míg leviszi a hangsúlyt, és utána halkan azt javaslom, hogy bal oldalon, az index alatti, második bajuszkapcsolóval kapcsolja ki a sávtartó automatát. És ha még azután is ráz a kormány, akkor hozza vissza az autót, mi pedig megnézzük, mi baja lehet.

Pontosabban mondva: megnézzük a számítógép monitorját, mit ír ki az ellenőrző program lefuttatása után. De ezt már tényleg nem teszem hozzá. Hangosan csak annyit mondok, örülök, hogy segíthettem, aztán visszamegyek a csarnokba.