Diplomatikus mosoly

A második világháború vége óta eltelt évtizedekben soha nem volt ilyen rossz Washington és Berlin viszonya. Az amerikai csapatkivonás Németországból ennek kiváló példája. De miért ilyen dühös Trump elnök?

New York, 2019. szeptember 24. A német szövetségi kormány által közreadott képen Angela Merkel német kancellár (j) és Donald Trump amerikai elnök kétoldalú megbeszélést folytat az ENSZ Közgyûlés 74. ülésszaka általános vitájának elsõ napján a világszervezet New York-i székházában 2019. szeptember 24-én. MTI/EPA/Német szövetségi kormány/Guido Bergmann Fotó: Guido Bergmann

Stuttgartban van az amerikai haderő európai főparancsnoksága és az Afrikáért felelő katonai parancsnokság székhelye is. A ram­steini légibázis elosztópontja azoknak az amerikai gépeknek, amelyek a világ különböző térségeibe repülnek. A Landstuhlban található amerikai katonai kórház a legnagyobb, amely az Egyesült Államok területén kívül van. A Pentagon csupán erre a létesítményre több mint egymilliárd eurót áldozott. „Az amerikaiak nem mondhatnak le arról a biztonságos helyzetről, a minőségi munkáról, a logisztikai lehetőségről, amelyet mi nyújtunk nekik” – állapította meg a Der Tagesspiegel napilap, nyugtatva a pánikra hajlamosakat. Majd így folytatta: „Miért kellene az itt lévő létesítményeket máshol drágábban felépíteni, amikor ezek nálunk kiválóan teljesítenek?” Ha Trump üzletember, mint azt a múltban nemegyszer bizonyította, az elé tárt számok minden bizonnyal meggyőzik majd.

A megfontolandó gondolatok mellett talán a politikailag vitás kérdésekre kellene összpontosítani. Melyek ezek, amelyek három és fél év alatt ennyit ártottak a kétoldalú viszonynak? Az első az volt, hogy Németország nem sorakozott fel az iráni atomszerződés felmondásában Washington mögé. Sőt ellentábort szervezett, amelyben részt vesz Franciaország és Nagy-Britannia. Ők azt hangoztatják, hogy ilyen módszerekkel nem lehet jobb belátásra bírni Teheránt. Ott az Északi Áramlat 2 gázvezeték, amely hamarosan orosz gázt szállít Németországba. Az amerikaiaknak ez duplán fáj. Egyrészt Moszkvát újabb bevételhez juttatja, másrészt pedig Amerika is elesik a palagáz exportálásától egy olyan megbízható piacra, mint a német. A kínai kapcsolatokról is vita folyik. Az Egyesült Államok elvárja, hogy kövessék az ő politikáját, amely igencsak fordulatos, többnyire kereskedelmi háborúval megspékelve. Berlin erre nem hajlandó, megfontolt módon akarja építeni kapcsolatait az ázsiai óriással. Elsősorban olyan gazdasági viszonyra törekszik, amelyből mindkét fél profitálhat. Az Európai Unió most következő féléves német elnökségének idején, szeptemberben Lipcsében fog találkozni a 27-ek és Kína vezetősége. Ezen az eszmecserén majd kiderül, hogy milyen terveket dédelget az unió az egyre erősödő kínai gazdasági betöréssel szemben.

A két ország viszonyában a legnagyobb gond továbbra is, hogy Washington szerint Németország nem akarja kivenni a részét a NATO költségvetéséből, amelyet javarészt az Egyesült Államok áll. Berlin a biztonságáért nem fizeti meg a valós árat, magyarul potyázik. „Németországnak hosszú évek óta adóssága van, sok milliárd dollárral tartozik a NATO-nak, fizetnie kell. Mi megvédjük őket, ők meg nem hajlandók ezért fizetni. Ez nevetséges” – röviden így összegezte a helyzetet az amerikai elnök.

Minden igyekezete ellenére Németország a befizetésekben a NATO rossz tanulója maradt.

A cél az, hogy minden állam 2031-ig a nemzeti jövedelme két százalékával járuljon hozzá az észak-atlanti szövetség működéséhez és haderőfejlesztéséhez. Berlin ebben az évben az 1,43 százalékos célt tűzte ki maga elé, még a koronavírus-járvány előtt, ez 50,3 milliárd euró hozzájárulás a NATO terveihez, ami a jelenlegi helyzetben ugyancsak kérdéses. 2024-ben érnék el az 1,5 százalékos nemzeti jövedelmi részarányt, de a védelmi miniszter szerint az adott határidőig behozzák a hátralékot.

Németországnak van pénze, miért garasoskodik a NATO-hozzájárulással, amely egyébként a saját hadereje korszerűsítésére menne el? Belpolitikai okokból. A múltból eredően olyan erős a hadsereg-ellenesség a koalíciós társban, a szociáldemokratákban – nem beszélve a másik esélyes partnerről, a zöldekről, amely jó eséllyel válthatja majd őket a kormányrúdnál a következő választások eredményeként –, hogy a belső béke megőrzése érdekében a kereszténydemokraták (CDU) nem akarják kenyértörésig elvinni ezt az ügyet. És akkor még nem szóltunk a CDU azon részéről, amely igencsak azonos módon gondolkozik az említett két párttal.

A németek igen félnek Lengyelországtól. Mármint hogy Varsó hevesen jelentkezik azért, hogy Amerika náluk létesítsen bázisokat, közelebb legfőbb ellenfeléhez, Oroszországhoz. Így ő is nagyobb védelemben élne. A napokban Andrzej Duda lengyel államfő, négy nappal a hazai elnökválasztások előtt látogatott a Fehér Házba. Nyilván erről a kérdésről is tárgyalt Washingtonban Donald Trumppal. Úgy tűnik, Amerika komolyan gondolja a csapatáthelyezést. Mi erről a ­németek véleménye? „Az Egyesült Államokkal közeli partnerek vagyunk az atlanti szövetségben – fejtette ki Heiko Maas német külügyminiszter –, de kapcsolatunk eléggé komplikált.”