A haza gepárdjai

Két hete „baleset” történt Iránban a natanzi atomlétesítményben. Semmi komoly – jelentették a teheráni illetékesek. Aztán megérkeztek a műholdfelvételek, amelyekből jelentős károkra lehet következtetni. Mindenki Izraelt emlegette, de Jeruzsálem hagyományosan kétértelmű hallgatással válaszolt.

A ballisztikusrakéta-programhoz köthető iráni „mártír” sírja Teheránban. Az összetűzések hevessége mit sem csökken Fotó: Getty Images

Mintha valamire válasz volna ez a támadássorozat. Április végén számítógépes támadás érte az izraeli vízműveket. Ez az első ilyen akció, amellyel a behatolók izraeli polgári, ám stratégiai létesítményt támadtak. A károkat gyorsan elhárították. Az izraeli illetékesek szinte azonnal felderítették, hogy az akció mögött Teherán áll. Az irániak valószínűleg jelezni akarták, hogy már ők is képesek ilyen akciók kivitelezésére. A titkos, hadüzenet nélküli háború új szintre lépett.

A Moszad és az amerikai CIA még 2007-ben közösen fejlesztette ki azt a kártékony vírust, a Stuxnetet, amelyet egy gyanútlan közreműködő bevitt laptopján és elterjesztett a natanzi atomközpontban, és ezzel urándúsító centrifugák ezreit tette tönkre. Teherán azóta komolyan veszi a kiberháborút, hiszen ilyen veszteséget korábban elképzelni sem tudott. Türelmet és pénzt sem sajnál arra, hogy neki is legyenek ilyen ütőképes számítógépes osztagai. Április végén bemutatkoztak. Ez vélhetően annyira feldúlta az izraeli vezetőket, hogy azonnal válaszcsapást rendeltek el. Május 9-én informatikai behatolás érte a Dél-Iránban lévő Sadid Radzsaee kikötő irányítórendszerét. Az Irán és Izrael közötti kiberháború csak most teljesedik ki, egyelőre mindkét fél csak a muszklijait mutogatja.

A koronavírus-járvány és az Amerikát feldúló tüntetések miatt kevesebb médiafigyelem jut a Közel-Keletre, de az összetűzés hevessége semmit sem csökkent. A hosszú ideje húzódó izraeli kormányalakítási hercehurca során a két fél, a jobboldal Benjámin Netanjahu és a mérsékelt bal részéről Beni Ganz szinte csak abban a kérdésben tudott egyetérteni, hogy a legfőbb ellenség Irán. Mostanában Netanjahu miniszterelnöktől sem hallottunk olyan heves Teherán-ellenes kirohanásokat, mint korábban. Nem követelte látványos sajtókonferencián, hogy Amerika bombázza le az őt fenyegető iráni atomlétesítményeket. Inkább csak csendben teszi a dolgát. Jeruzsálemet az viszont nyugtalaníthatja, hogy ha Donald Trump elveszíti a november elejei elnökválasztást, a tengerentúlon ilyen kiváló szövetségesre biztosan nem talál. Netanjahu visszafogottsága ennek is köszönhető, hiszen neki csak hagyni kellett Trumpot, ő magára vállalta Teherán sakkban tartását.

Izrael számára a másik idegesítő tényező, hogy a szomszédos országban, Szíriában állomásozik – Bassár el-Aszad elnök megsegítésére – a legfőbb ellenség, Irán Forradalmi Gárdája és annak libanoni szövetségese. 2011 óta a zsidó állam több száz légi csapást hajtott végre ezen erők fegyverraktárai, logisztikai bázisai ellen. Elgondolkoztató, hogy ma a szíriai légtér ura Oroszország, ennek ellenére úgy jönnek és mennek az izraeli gépek, mintha otthon gyakorlatoznának. Talán létezik valamiféle megállapodás, amely szerint az oroszok félrenéznek, ha jön az izraeli megtorló bombázás, amely a saját szövetségeseit éri?

Az Irán-ellenes gazdasági szankciók, amelyek az olajexportban különleges érvágást jelentenek Teheránnak, keményen érződnek Irán mindennapi életében. De annyi olajat a teheráni rezsim még el tud adni – körülbelül napi nyolcszázezer-egymillió hordónyit –, hogy elkerülje a társadalmi elégedetlenség kitörését. A szakértők szerint csak hiú ábránd az, hogy ilyen körülmények között Teheránban a lakosság által kikényszerített rezsimváltás történik. Sőt, egyelőre biztosan folytatódni fog Irán nem is annyira titkos háborúja.