A külső és a belső propagandában a szovjetek mindig hatékonyak voltak, tudjuk, hogy a XX. század legbefolyásosabb nyugati értelmiségei is fenntartás nélkül rajongtak Sztálinért és a létező kommunizmusáért. Számukra és mai szellemi örököseik számára a Pavlicsenko-emlékirat bizonyára egzotikum és lelki csemege. Kelet-Közép-Európában azonban még ma sem több elavult, idegesítő kommunista propagandánál. Főleg mert amerikai fordításból készült, figyelmetlen szerkesztői munka, amelyre ráfért volna egy alapos magyar előszó is.
A könyv egyébként messze áll az irodalmi színvonaltól, ezért akár maga Pavlicsenko is írhatta. Vannak benne szakmaibb részek, mint Odessza és Szevasztopol ostroma, továbbá alapos fegyverleírások célzási számítási módszerekkel, technikákkal. Ajánlhatjuk is a könyvet a fegyverek szerelmeseinek. Pavlicsenko szerzőségét talán az alábbi részlet bizonyíthatja a legjobban, mert ilyet azért nehéz kitalálni: „Azt javasoltam Fjodor Szediknek, hogy próbálkozzunk meg másfajta harceljárással: ne az első sorra lőjünk, hanem a másodikra, és a katonák gyomrára célozzunk. A gyomrot érő lövedék ugyanis halálos sebet ejt, de a halál nem azonnal áll be. Több lövés leadása után már láttuk, hogy milyen hatást vált ki.
A nácik összeestek, és fájdalmukban fetrengeni kezdtek a földön. Sikoltoztak, hörögtek, és segítségért könyörögtek. Az első sorban haladó katonák kétségbeesetten tekintgettek körbe, nem tartották a lépést, sőt megálltak. Ugyanakkor a harmadik sorban is zavart okoztak az előttük masírozókat érő találatok.”
Figyelemre méltó továbbá, hogy a mesterlövészek, akár az indián skalpvadászok, levagdossák az elejtett katonák kitüntetéseit, kizsebelik őket, elveszik a személyes tárgyaikat, fegyvereiket. Így lehet ugyanis tovább menetelni a mesterlövész-dicsőséglistán.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!