Légiposta üzenet nélkül

A magasban három ragadozó madár köröz prédát keresve. Tudják, hogy a váci Naszály hegy tövében található galambtelepen rengeteg az élelem, de abból nem esznek. Most nem. A postagalambok rekeszekbe pakolva messze földre indulnak, hogy másnap visszatérjenek. A mai verseny felkészülés a jövő szombati nagy megmérettetésre – az ötszáz kilométeres távot leggyorsabban letudó madár tízezer eurót nyer tulajdonosának.

2020.09.11. Vác Postagalambok Vácon Fotó: Kurucz Árpád Forrás: Fotó: Kurucz Árpád

– Annyi teóriát hallottam már ezzel kapcsolatban, hogy magam sem tudom, miben higgyek. A madarakban hiszek. Valamilyen úton-módon hazatalálnak, ez a lényeg. Egy biztos, egészségesnek kell lenni ahhoz, hogy jól tájékozódjanak

– tárja szét a két kezét Bacskai Sándor, aki elárulta, ő bizony egyetlen üzenetet sem küldött postagalambbal. Őt a madarak sportteljesítménye nyűgözi le, hogy hosszú órákon keresztül képesek repülni. (Szövetségi előírás, hogy az egyéves galambok legfeljebb ötszáz kilométeres távon versenyezhetnek.) Azt mondja, napjainkban (szinte biztosan) nincs olyan ember, aki a mobiltelefonok és az elektronikus üzenetek világában postagalamb segítségével juttatna el üzenetet valakinek.

Ezek a hetek a szeptember utolsó hétvégéjén rendezett nagy vetélkedő előtti kis versenyekről szólnak. A próbatételek előtti péntekeken farekeszekbe pakolják a madarakat, majd rekeszestől beteszik őket egy erre a célra átalakított – klimatizált – furgonba, és irány Szlovákia, Csehország, mikor melyik helyszín mellett döntenek a szervezők. A farekeszekbe pakolás nem egyszerű feladat. A madarakat párosával megfogják, a lábukra erősített csipes gyűrűt leolvassák, ezután mehetnek a ketrecbe. Csakhogy a madarak nem sétálnak készségesen a befogókhoz, röpködnek összevissza, száll a por. Amikor az összeset bepakolták, a megfelelő állatorvosi igazolásokkal útnak indul az autó. Idén másfél ezer madár jött össze – a koronavírus miatt kevesebb a külföldi és hazai madár –, de tavaly dugig volt a hatezer-hatszáz férőhelyes galambház.

A múlt héten kétszázhetven, ezen a hétvégén háromszáznegyven kilométeres, a jövő heti kiemelt versenyen pedig ötszáz kilométeres távot repülnek a madarak. Jövő héten a cseh–német határon fekvő Teplice lesz a kiindulóállomás, ahol szabadon engedik őket. Néhány óra múlva ismét a váci telepen keresik a táplálékot. – Az első két verseny összetett eredménye alapján az egyik galambom volt a leggyorsabb – meséli az idén hetvenéves Brudás Gábor, aki hat madarát tartja Vácon, és azt mondja, nagy valószínűséggel ki tudja választani a sajátját az ott lévő másfél ezer galamb közül. Biztos így van, de igazán éles szeműnek kell lenni ahhoz, hogy valaki megismerje a ránézésre egyforma állatok között a sajátját. Az egykori NB I-es focista 1963 óta egyesületi tag, de csupán 1987-ben jöttek az első komolyabb versenyeredmények. 1997-ben a bázeli postagalamb-olimpián már ott lehetett egyik galambja, és nem is vallott szégyent, az aschaffenburgi hosszú távú versenyt pedig megnyerte. A jelenleg hatvan párt nevelő, mokány férfitól megtudom, kiváló adottságú galambhoz kétféle úton juthat az ember. Méregdrágán vesz egyet valamelyik aukción, vagy a tenyésztő barátjától kap – az utóbbi a kifizetődőbb.

Fotó: Kurucz Árpád

Bacskai Sándor videón mutatja, hogyan történik az elengedés. A teherautó oldalán felhúzzák a redőnyszerű oldalt, és szinte varázsütésre egyszerre vágnak neki a hazafelé vezető útnak a madarak. Óránként hatvan-hetven kilométert képesek repülni, hátszélben akár száz kilométert is megtesznek. Ha áll a levegő, illetve hátszél fúj, nagyjából együtt marad a csapat, de a szembeszél szétrázza a mezőnyt. – Van, amikor az összes hazatér, ám ha ragadozó madár támad rájuk, a megrettent galambok elektromos vezetéknek repülhetnek, sziklafalnak csapódhatnak, amit nem élnek túl – érzékelteti Bacskai Sándor, hogy az időjárás mellett egyéb tényezők is befolyásolják a hazatérést. A ketrecek bejáratánál elhelyezett érzékelők rögtön továbbítják a számítógépnek, hogy melyik madár érkezett meg, a webkamerák pedig a landolást mutatják. Mi ennek az értelme? Az, hogy a külföldi tulajdonosok nem mindegyike tud jelen lenni a nagy versenyen, ők az interneten követik madaraik eredményeit. Van olyan hét, amikor negyvenezren látogatnak el a teszttelep honlapjára.

Péntek délelőtt Császár Lajos még megeteti a madarakat. Síppal jelzi az etetés idejét. Repül az éles hang, a madarak szárnyra kapnak a folyosón, és próbálják a legtöbb élelemmel kecsegtető helyet elfoglalni. Porzik a levegő, suhognak a szárnyak, apró tollak hullnak a nagy igyekezetben.

– Egyik alkalommal kiengedtük a galambokat. Kérdezem Lajost, mi történt, már két órája repülnek, és nem tértek vissza. Újabb két óra telt el, mire visszajöttek – magukkal hoztak néhány ismeretlen, de gyűrűzött példányt. Kiderült, hogy a madarak egy szlovák tenyésztőéi, aki a szlovák–lengyel határ közelében galambászott. Azaz a madarak buliból elrepültek a lengyel határig, majd vissza – sztorizik Bacskai Sándor, aki szerint jó szem kell ahhoz, hogy az ember meglássa, melyik galambpár utóda lehet sikeres versenyző. Azt mondja, apró gyerek és kilencvenéves idős ember egyaránt tarthat galambot. Ehhez a hobbihoz nem diploma kell, hanem éles szem mellett alázat.

Tavaly legalább ezer ember – tulajdonos, családtag, érdeklődő – figyelte a főverseny befutóját. Idén a koronavírus miatt kevesebb emberre számítanak a szervezők, pedig a jövő szombati verseny első helyezettje tízezer eurót nyer a tulajdonosának. A szezonzáró után hamarosan árverésen értékesítik a madarakat – a sikeresen szereplőkért jelentős pénzt fizetnek. Amelyik nem kel el, azt Bacskai Sándor fiatal galambászoknak ajándékozza. Ingyen, mert azt reméli, hogy az utánpótlás megerősödik, hogy mások is kedvet kapnak e különleges madarak tartására. November végén, december elején kiürül a telep. Jövő márciusban jön az újabb generáció.

Jövőre újra megrendezik a fiatal galambok versenysorozatát. A győztes húszezer eurós elismerésre számíthat. Az egyik tajvani tesztversenyen több mint egymillió euró az első díj, de ott a nevezési díj is magasabb.

Cher Ami, a háborús hős

A postagalamb a középhegységekben, főleg a partok mentén és a tengerparti sziklákon élő szirti galambtól származik. Az ókorban Perzsiában, Görögországban és Egyiptomban már foglalkoztak galambtartással. Az ókori rómaiak és görögök a galambokat már hírvivőként is használták. A postagalambtartás hobbija 1815–25 között Belgiumban alakult ki. Olyan galambokat akartak tenyészteni, amelyek gyors röptűek, és visszatalálnak a dúcukba. A kezdetben csak Belgiumban ismert hobbi később egész Európában ismertté vált. Bár a galambok eleinte csupán egy irányba vitték az üzeneteket, később kiképezték őket arra, hogy akár naponta kétszer is, oda-vissza szállítsák a híreket. A fegyverzajhoz hozzászoktatott katonagalambok a hadszínterekről a parancsnokságokra vitték a híreket. Az egyik leghíresebb postagalamb Cher Ami volt. Ez a tojó egyike volt annak a hatszáz postagalambnak, amelyet angol tenyésztők adományoztak az első világháború idején a Franciaországban állomásozó amerikaiaknak. 1918. október 2-án az egyik amerikai zászlóalj magával vitte a galambot több társával együtt. Az egység – amely később az elveszett zászlóalj néven lett híres – több mint ötszáz katonáját a túlerőben lévő németek körbezárták, és napokon át folyamatosan támadták. Október 4-én baráti tűz zúdult az alakulatra. Ekkor indították útnak utolsó galambjukat, Cher Amit, amelyet a németek megpróbáltak lelőni. A postagalambot eltalálták, de a madár 25 perc alatt negyven kilométert repülve a főhadiszállásra ért. Megérkezésekor hiányzott az egyik szeme, találat érte a mellén és az egyik lábán. Az üzenet hatására a tüzérség nem lőtte tovább a sajátjait, akik megmenekültek. Cher Ami gondos orvosi kezelést kapott, és felépült.

A franciák kitüntették, a galamb hamarosan az Amerikai Egyesült Államokba került, ahol 1919 nyarán pusztult el. 1931-ben posztumusz beiktatták a versenygalambok dicsőségcsarnokába. A preparált állat jelenleg az amerikai nemzeti történeti múzeumban látható. A legjobb postagalambok hihetetlen értéket képviselnek. Tavaly márciusban rekordáron, 1,252 millió euróért (450 millió forint) cserélt gazdát Armando, Belgium legjobb versenypostagalambja egy online aukción. Minden idők legeredményesebb belga hosszú távú versenygalambját egy kínai licitáló vehette meg. A leütési ár óriási meglepetést okozott a rajongók körében, bár már az előzetes várakozások azt mutatták, hogy megdőlhet a korábbi 376 ezer eurós rekord, amelyet egy Nadine nevű galambért fizettek.

Fotó: Kurucz Árpád

Kiváló hírvivők

Magyar­országon a XI. században próbálkoztak először a hírvivő galambok tenyésztésével.

A török háborúk idején már rendszeresen használták ezeket, a várháborúk hírvivő galambjainak szerepéről Zrínyi Miklós­ Szigeti veszedelem című eposza is megemlékezik – olvasható a nagyhaboru.blog.hu-n.

A magyar postagalambsport és hírszolgálat létrejötte 1882-ra tehető – akkor alakult meg a Columbia Magyar Galambtenyésztők Köre. 1886-ban szervezték az első magyar postagalambversenyt. Az első világháború idején az osztrák–magyar hadseregben is fontos feladatokat láttak el a postagalambok. A szárazföldi csapatok mellett a haditengerészetnél, illetve a légierőnél is szolgáltak.

A bevetésekre számos hajó, tengeralattjáró és repülő vitt magával postagalambokat – több esetben a tenger felett lelőtt repülőgép vagy megtorpedózott hajó személyzetét az üzenettel hazabocsátott galamb mentette meg. A huszadik században a magyar tenyésztők egyre szebb eredményeket értek el. 1939-ben a kölni kiállításon postagalambjaink második helyezést szereztek. 1982-ben, a szövetség fennállásának századik évfordulóján Magyarország nagy sikerű spartakiádot szervezett. 2001-ben a dél-afrikai nemzetközi teszttelepi megmérettetésen a magyar csapat világbajnoki címet nyert. 2014-ben világbajnokságnak adott helyet hazánk. A magyar postagalamb-tenyésztés egyik kiemelkedő alakja az 1979-ben elhunyt Anker Alfonz genetikus volt, akinek eredményeit az egész világon elismerték.