Justitia mérlege elállítódott – A perek és a gátszakadás képei

Minden év október 4-én 12.30-kor, a 2010-es vörösiszap-katasztrófa időpontjában koszorúzást tartanak a kolontári emlékhelyen, az életfánál. Tíz éve a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti tározójából kiömlő vörös­iszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, 227 ember szenvedett borzalmas égési sérüléseket, több száz lakóház vált lakhatatlanná.

Fotó: Kurucz Árpád

A katasztrófáért bíróság elé állított felelősöket végül csak negyedszerre sikerült jogerősen elítélni úgy, hogy az első elsőfokú eljárásban óriási felháborodást kiváltó felmentő ítélet született. A közvélemény számára teljességgel elfogadhatatlan döntés ráadásul jogilag sem állta meg a helyét, az eljáró bírónő ugyanis „elfelejtette” ítéletét megfelelően indokolni, így az ítélőtábla tárgyalásra alkalmatlannak minősítette azt, és visszaadta az ügyet első fokra.

A Győri Ítélőtábla 2019. december 13-án hirdette ki jogerős ítéletét az ügyben. A tragédiát okozó gátszakadás tervezési és építési hibák következménye, ám ezért senki sem ült a vádlottak padján.

A vádlottak többségénél súlyosították a másodszor első fokon kiszabott ítéleteket. A táblabíróság három vádlottat letöltendő börtönbüntetésre ítélt, öt vádlott végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést kapott. Egy vádlott pénzbüntetést kapott, egyet megrovásban részesített az ítélőtábla, és három vádlottat mentettek fel. Két további vádlott felmentése első fokon jogerőre emelkedett.

A bíróság Bakonyi Zoltánt, a Mal Zrt. egykori vezérigazgatóját négy, D. Józsefet – a cég egykori műszaki igazgatóját – három év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte közveszélyokozás és a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt. Ők első fokon egyaránt két és fél év letöltendő fogházbüntetést kaptak. Az ötödrendű vádlottra, D. József hidrátgyártás-üzemvezetőre két és fél év végrehajtandó börtönbüntetést, első fokon egy év, végrehajtásában két évre felfüggesztett szabadságvesztést róttak ki.

A tényállás szerint bár a gátszakadást szenvedett X-es kazetta létesítésénél tervezési és kivitelezési hiányosságok is előfordultak, az üzemeltetők azonban a későbbiekben nem tettek mindenben eleget a karbantartási kötelezettségeiknek. 2010 tavaszán nyilvánvalónak kellett lennie számukra, hogy a X-es kazettával nincs minden rendben. Saját előírásukat is megszegve, túlzott mennyiségű vizet tartottak benne. A sok víz tárolása és annak magas lúgkoncentrációja felgyorsította az altalaj tönkremenetelét.

Abban is mulasztottak, hogy a kazetta északi fala süllyedésének okait nem vizsgálták ki, és anélkül egyenlítették ki a szintet, hogy feltárták volna annak hatását. Az északi falon 2010 nyarán megjelent, szivárgásra utaló elszíneződéssel nem foglalkoztak. A tervezési, kivitelezési és ellenőrzési hiányosságok miatt előállt katasztrófahelyzetbe a vádlottak nem avatkoztak be, a veszély felismerését követően az értesítési kötelezettségüknek nem tettek eleget.

Bakonyi Zoltán és védője nem hallgatta meg személyesen a jogerős ítélet kihirdetését, nem jelent meg az ítélőtáblán. Bakonyi volt az, aki a katasztrófa bekövetkezte után három nappal közfelháborodást okozva egyebek mellett azt nyilatkozta: „A vörösiszap nem veszélyes […]. Az iszapban nincsenek egészségre veszélyes szabad gyökök, ártalmatlan anyagról van szó.” Erre válaszul Pintér Sándor belügyminiszter azt ajánlotta a cégvezetőknek, hogy ha szerintük nem veszélyes az anyag, akkor fürödjenek meg benne.

A táblabíróság kimondta: egyik vádlott sem felelős a gát átszakadásáért, hiszen az tervezési és építési hibákra vezethető vissza, azonban több szabályszegést is elkövettek az üzemeltetés során. Így például 2010. október elején az előírtnál magasabb, literenként hat gramm volt a lúgkoncentráció a X-es kazettában, ahol ráadásul ötszáz köbméterrel több anyagot tároltak a megengedettnél. A bíróság azt is felrótta a vádlottak némelyikének, hogy a baj bekövetkezésekor körülbelül háromnegyed órán át hallgattak ahelyett, hogy értesítették volna a veszélyeztetett települések lakosságát, illetve polgármestereit.

Pálos László igazságügyi szakértő már évekkel ezelőtt rávilágított, hogy „ami a kolontári tározóból kizúdult, az csak töredékében volt vörös­iszap. Mégis a fotók, a tv-tudósítások képanyagából belénk vésődött: vörös ár öntötte el a tájat.”

A kiömlő anyag szerinte valójában egymillió köbméter nátronlúg, más néven marólúg volt. Pálos a jogerős ítélet hallatán úgy fogalmazott a Magyar Nemzetnek: „Rezesová négy ember haláláért hat év fegyházbüntetést kapott, amit az utolsó percig le is töltött, pedig ott az elhunyt gépkocsivezető is hibázott. Ebben az esetben viszont tíz ember haláláért mindössze négy évet szabtak ki, noha itt az elhunytak ráható magatartása teljességgel kizárt. Justitia mérlege elállítódott!”

A magyar alumínium zrt. tulajdonosáról, Tolnay Lajosról mint tipikus szocialista privatizőrről közölt cikket a Berliner Zeitung a katasztrófa után öt nappal. A szerző, Peter Steinke „a magyar oligarchák prototípusának” nevezi Tolnay Lajost, aki – a Bakonyi családdal együtt – a magyar alumínium zrt. részvényeinek többségi tulajdonosa. A katasztrófa bekövetkezése után alkalmazott kommunikációs stratégiája a kedélyek lecsillapítása volt: „a rozsdavörös massza nem mérgező”, a céget nem terheli semmilyen felelősség. Ráadásul cinikusan 110 ezer eurónak megfelelő, nevetséges kárpótlást ajánlott fel a katasztrófa által sújtott négyszáz családnak. A Mal Zrt. tulajdonosai éveken át jó pénzeket kerestek – emlékeztet Steinke. 1995-ben kedvező feltételekkel vásárolták meg a korábban állami tulajdonban lévő ajkai gyárat.

A magyarországi és szomszédos államokbeli nyersanyagágazatban végrehajtott terjeszkedés révén Magyarország harminc leggazdagabb vállalkozója közé törtek fel: vagyonukat 145 millió euróra becsülik. A politikához – legyen az bármilyen színezetű – fűződő jó kapcsolatok bizonyára a segítségükre voltak ebben a fölemelkedésben. A kommunizmusból a kapitalizmusba történt rendszerváltásnak van azonban egy folyamatos tényezője: a környezet iránti gondatlanság. A szerző szerint 2009-ben még rossz üzletmenetre panaszkodott Tolnay, ám 2010-ben már jó volt a gyár kihasználtsága, a zagytároló megtelt. Alkalmasint az engedélyezett mértéknél is jobban. Hogy a katasztrófa okozóit valóban felelősségre vonják-e, az más lapra tartozik. A kohómérnök végzettségű Tolnay még a kormányt is megfenyegette: ha az időközben leállított üzemben a hét végén nem indulhat be a termelés, akkor csőd fenyeget, és háromezer munkahely kerülhet veszélybe.

A persorozat

Az ügyben 2012 januárjában 15 ember ellen emeltek vádat. A Veszprémi Törvényszék 2016. január 28-án bűncselekmény hiányában valamennyi vádlottat felmentette a vádak alól, mivel szerinte a katasztrófa oka „altalaj-eredetű stabilitásvesztés” volt, ami miatt a töltés tönkrement. A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla azonban 2017. február 6-án hatályon kívül helyezte a határozatot eljárási szabálysértések miatt, majd a Győri Törvényszékre került az ügy, mivel addigra minden veszprémi bírót kizártak a megismételt eljárásból. 2019. február 4-én tíz ember bűnösségét mondta ki a Győri Törvényszék. 2019. december 13-án jogerős ítélet született. A katasztrófa bűnperét hamarosan tárgyalja a Kúria felülvizsgálati tanácsa. A nyilvános ülést november 3-ra és 10-re tűzték ki.

Szöveg: Szemán László János

Fotó: Kurucz Árpád