Jókai Mór a kertészet iránti szenvedélyének hódolva vásárolta meg 1853-ban a sváb-hegyi telket – egy felhagyott kőbányát – a rajta álló házzal együtt. A területet borító elvadult növényzet helyébe szőlőt és gyümölcsfákat telepített. Napokig eltartott, amíg baltával, fűrésszel utat tört magának a bozóton keresztül, hogy meglássa, egyáltalán mi az, amit fölvásárolt: „Tüskésborz, kígyó, sőt róka is lakott benne elég. Nem félt tőlem az utóbbi; tudta jól, hogy 1853-ban puskát nem szabad tartani a magyarnak. Hol kezdjem én most a munkát ebben az amerikai ősbozótban? Hát csakhamar jött valaki, a ki meghozta a kérdésemre az illetékes választ. Ez volt az északi szél.” A gyakori erős szél ellen hársat, juharféléket, szilt, berkenyét, vadgesztenyét és diót ültetett, a ház körül kisebb díszparkot alakított ki az író. A hely hamarosan a korabeli szellemi élet egyik központja lett, különösen ősszel – a sváb-hegyi szüretek hangulatát 2010 óta újra megidézik évente a Költő utcában, Jókai után szabadon. Mit adott ez a kert a Senki szigete megálmodójának? „Mikor az én svábhegyi telkemet megvásároltam Schweitzer hegedűgyárostól, házastul 2200 forintért, akkor azon nem volt egyetlen gyümölcsfa sem. Tavaly kínáltak már ezért a kertemért épületestül harmincezer forintot. De hát nem adom el. Ez az én életemnek a föltétele. Egy millióért sem tudnék magamnak jó egészséget és jó kedélyt vásárolni, a mit a kertem megád nekem. Pedig nem esik a telkem semmi vicinális vasútnak az útjába. Mint egy sziget közepén, úgy lakom egy sziklatömb tetején, a kocsi-út öt méternyi mélyen járja körül félkörben a kertemet.”
