Hipokrata?

Egy versfaragó egyetemista elküldte nekem a verseit. Nem tetszenek, különösen, ha még nyelvhelyességi hiba is tarkítja egyiket-másikat.

Egy versfaragó egyetemista elküldte nekem a verseit. Nem tetszenek, különösen, ha még nyelvhelyességi hiba is tarkítja egyiket-másikat. Például: „A boldog békeidő lenyomata, / Kaméleonként élő hipokrata”. A lenyomata – hipokrata rím akár jó is lehetne, csakhogy ez helyesen így van, s akkor már nem annyira tökéletes a rímpár: lenyomata – hipokrita.

Vagy én tudom rosszul? Az interneten keresve kiderül, hogy bizony nagyon sok a hipokrata (írásom időpontjában, 2020 végén csaknem kilencvenezer), és ennél kevesebb a szabályos hipokrita (74 ezer). Ráadásul a nagyon „okos” és egyetemistáim által is gyakran látogatott internetes szótárak, értelmezések is inkább hipokratáznak. Például: „Hipokrata világ ez, ösztön és kényszer, bámulom a tömeget, már semmit sem érzek”, „Hipokrata, saját maga törvényen felül áll, nektek azt mondja, a jó kommunikáció és a csapatmunka nagyon fontos számára, de ő maga szavaival ellentétesen cselekszik”. Helyes használat: „A hipokrita veszélyes, hataloméhes, haszonleső, rosszindulatú, gátlástalan, hazug, képmutató érdek­ember, aki felszínes kedvességével áskálja be magát az emberek szívébe.”

Mi történt? Nyelvi változás? Előbb menjünk vissza a forrásokhoz, s ebben még mindig a legjobb a neves kiadó által megjelentetett, lektorált idegen szavak szótára. Abban bizony nincs egyetlen hipokrata sem, csak hipokrita és hipokrízis. A hipokrita: képmutató, álszent, magát tettető. A hipokrízis pedig: képmutatás, álszentség, ­tettetés. De miért? Azért, mert görög eredetű szó, a hüpokrinomai (szerepet játszik, színlel) igéből és ennek főnévi származékából (hüpokriszisz – színjátszás, színlelés). Vagyis eredetileg nincs itt semmilyen „a” hang. A kriszisz nem kraszisz. De kilencvenezer adat mégiscsak szavazás. Persze rossz szavazás.

Vajon miért lett az egyszer már meghonosodott, szabályos, szótári hipokrita alakból hipokrata? Nem nehéz rájönni, hogy a szabályos hipokrita alakra hathattak az ugyancsak görög eredetű -krata utótagú szavak: demokrata, arisztokrata, plutokrata, bürokrata, sőt: demo-plutokrata. Gyanakvásom másik tárgya Hippokratész és a közismert hippokratészi (orvosi) eskü. Bár ennek semmi köze a hüpokrisziszhez, ez ugyanis a lóval kapcsolatos (hüpposz – hipposz: lóban erős). De a hasonló hangzás hatással lehet a félrehallókra. Még inkább angol nyelvi hatásra gyanakodhatunk. Az angolban ugyanis létezik az ugyancsak vitatott helyességű hipocracy, s ez valószínűleg mindennél erősebben hathatott a magyar hipokritára, s átalakította hipokratává. S mivel ma már a görög–latin műveltség csökken, az angol nyelv hatása pedig erősödik, valószínűleg megtaláltuk a magyarázatot: újabb angol nyelvi hatásról van szó.

Amely ráadásul hasonló nyelvi alakot hozott létre, vagy másként elhasonult, „félrelépett” alakot, azaz egy korábbi, már meglévő és bejáratott szót kicsit továbbalakított, és ezzel némi zavart, bizonytalanságot okozott, sőt, ahogy láttuk, már egy versikébe is bekerült.

Vajon baj-e az, ha egy idegen nyelvi kifejezést nem a klasszikusoktól, hanem újabb nyelvi hatásként veszünk át? A nyelvi átvétel szempontjából mindegy. Nyelvünkben mindkettőre van példa, és nem lehet azt mondani, hogy az egyik irány helyes, a másik helytelen. Esetünkben azonban van már átvett és meggyökeresedett, szótározott forma: hipokrita. És ezt a hagyományos formát változtatja meg az újabb analógiás átvétel: hipokrata.

Mondjuk, ez legyen a legnagyobb bajunk. De azért az internetes magyar szövegekben előforduló formák zűrzavara jelez valamit. Például a hagyományos formák használatának gyöngülését, új, erőteljes nyelvi hatások megjelenését, az egyre terjedő tájékozatlanságot, s talán – ki merem mondani – a nyelvünk, nyelvhasználatunk bomlási tendenciáját.