Újrapolírozott kard

Van, amikor egy politikusnak minden összejön, máskor meg kemény, embert próbáló időszakot kell átvészelnie.

Joe Bident ábrázoló figurát készít egy nápolyi kézműves. Átfestett közelmúlt Fotó: Reuters

Kik lesznek azok, akik kiesnek a pikszisből? Kína és Oroszország vezetői, bár eddig sem voltak az Amerika által szeretett kategóriában, olyan jelentős változásra nem számíthatnak. Peking, amelyet Biden a kampánya alatt az Egyesült Államok „legnagyobb vetélytársának” nevezett, talán konstruktívabb közeledésre számíthat a leendő elnöktől, de a vámháború elemei fennmaradnak. Moszkva viszont még az eddiginél is keményebb amerikai fellépésre várhat, Oroszország a „legnagyobb veszélyforrást” jelenti Amerikának. Putyin számos akcióját nem tudják megemészteni az amerikai demokraták: egyrészt még a 2016-os elnökválasztásba való állítólagos beavatkozást Trump oldalán, korábban a Krím annektálását, a közel-keleti sikereit. Washingtonban már fenik a régi, de most újrapolírozott kardot, amely mindkét ország ellen bevethető: az emberi jogok kérdését, amellyel a demokrácia bajnoka lesújthat a két nagyra.

Joe Bident ábrázoló figurát készít egy nápolyi kézműves. Átfestett közelmúlt
Fotó: Reuters

A Közel-Keleten lesz a legnagyobb káosz, ugyanis itt több barátja volt, mint kimondott ellensége a leköszönésre készülő elnöknek. „Izraelnek soha nem volt nagyobb barátja, mint ön” – ez a Trumpot magasztaló mondat hagyta el a közelmúltban Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő száját. Az biztos, hogy ennyi nem várt „ajándékot” nem söpört be egyetlen korábbi miniszterelnök sem az Egyesült Államoktól: Jeruzsálemnek a zsidó állam fővárosakénti kezelése, a Golan-fennsík „odaadása” és rábólintás Ciszjordánia további „gyarmatosítására”. Netanjahu is érti, hogy a kedvenc szerep, a kivételes személyes kapcsolatok után most jön a feketeleves. Joe Bidennek és csapatának az a határozott szándéka, hogy visszaállítja az atom­alkut Iránnal, amelyet Izrael kézzel-lábbal, sőt hatásosabb eszközökkel, merényletekkel is ellenzett. Bécsben 2015-ben a teheráni küldöttséggel bizonyos Antony Blinken, a leendő külügyminiszter, volt az egyik főtárgyaló. Az új washingtoni vezetés az eddig mellőzött Palesztin Hatósággal is erősíteni akarja a kapcsolatokat, a fő megbízott ­Kamala Harris leendő alelnök, akiről tudni kell, hogy izraeli terjeszkedésről, a területek annektálásáról beszél. De hát volt már ilyen máskor is, például Obama elnöksége alatt, azt is ki tudta bekkelni az izraeli vezetés.

A Közel-Keleten elkötelezett híve volt Trumpnak Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, de még Abdel Fattah Al-Sziszi egyiptomi vezető is. Nekik is át kell értelmezniük eddigi szoros kapcsolataikat az Egyesült Államokkal, különösen az emberjogi politika fényében. De mit kezdjen Washington az egyre önjáróbbá váló török első emberrel, Recep Tayyip Erdoğannal? Egy kampányrendezvényen Joe Biden minden köntörfalazás nélkül önkényúrnak minősítette.

Mi is – a lengyelekkel együtt – megkaptuk beosztásunkat a leendő amerikai elnöktől: „autoriter rezsim” vagyunk. Mellénk sorolta Fehéroroszországot is. Budapest, Varsó, Minszk – ezekben a fővárosokban elcsalják a választást, hetente véresre verik és ezrével tartóztatják le a rendszerellenes tüntetőket, semmilyen megszólalási lehetőséget nem biztosítanak az ellenzéknek. Amerikából egy furcsa okulárén nézve ez látszik. Talán csak nem hazánk fiai állnak elő a tengerentúlon ezekkel a történetekkel? A múlt héten Budapest és Varsó szép kettős sikert ért el az unióban. Mondják, jönnek még más nehézségek. Ezúttal majd Amerikából fújják az ellenszelet. Jó ezzel tisztában lenni.