Bosszuló Hunnia

Akadt egy önérzetes hazánkfia, aki bátran felemelte tiltakozó szavát a tervezett barbarizmus ellen.

A „Balkán franciái” olyan vandalizmus elkövetésére készülnek, amely minden magyar arcába kergeti a vért. Az elszakított területek magyar vonatkozású műemlékeinek megsemmisítése során most Kossuth Lajos aradi szobrát és a tizenhárom aradi vértanú emlékművét akarja lerombolni a román közigazgatás. Örömmel állapítjuk meg, hogy akadt az ezidőszerint még a romboló had zsarnoki hatalma alá tartozó területen egy önérzetes hazánkfia, aki bátran felemelte tiltakozó szavát a tervezett barbarizmus ellen. Barabás Béla volt aradi főispán terjedelmes beadványt intézett az aradi prefektushoz, melyben tiltakozik a magyar emlékek lebontása ellen.

A beadvány hivatkozik arra, hogy az aradi vértanuk szobra nem az aradiaké és nem Arad városáé. Ez a páratlanul szép műalkotás az egész magyar nemzeté és csakis a magyar kormány rendelkezhetik vele. Ha a szobrot egyoldalú román elhatározás alapján lebontanák, ezzel nemcsak az aradi magyarságot, hanem a magyar nemzetet is megsértenék. Hogy a szobornak semmiféle románellenes tendenciája nincs, bizonyítja, hogy annak idején az adakozók között igen sok volt a román. Az aradi Kossuth-szobor szintén országos adakozásból épült és így az is a magyar nemzet tulajdona. Az aradi szobrokhoz azért sem lehet hozzányúlni, mert ezek a nagyszerű műalkotások nemzetközi védelem alatt állanak. Románia – így fejezi be beadványát Barabás Béla – ha jó viszonyban akar élni a magyarsággal, nem vetheti oda ezeket a művészi és erkölcsi értékeket egyesek magyargyűlölete vagy sértett hiúsága áldozatául.

*

Ma nyílt meg Zádory Oszkárnak, a francia fogságból hazatért iparművésznek gyűjteményes kiállítása egy Váci utcai műbutor-kereskedő kiállítási termeiben. A kiállítás anyagában nagy feltűnést keltenek azok a csontminiatűrök, melyeket Zádory a fogház udvarán fölszedett csontdarabokra faragott hihetetlen szorgalommal és művészettel. Márványai közül a Bosszuló Hunnia eszményi arcával és két bájos gyermekfej tűnnek ki. Erőtől duzzadó sikerült alkotás a Hontalan Csaba, amely az elnyomott erdélyi székelység lelkületének megható kifejezése.

(Nemzeti Ujság, 1920. december 31.)

*

Beszélgettem egy pesti orvosfogásszal, aki a következőkben tárta fel a fogászat súlyos helyzetét:

– A mi munkánk ma egyike a legdrágábbaknak. Ennek elsősorban az anyaghiány, másodsorban a meglévő csekély anyag mérhetetlen drágasága az oka. Hogy csak az aranyat említsem, a fogászatnál használt 23 karátos arany gramja a békebeli 3 korona helyett 300, ez az ár azonban pillanatról-pillanatra emelkedik. Így természetes, hogy egy aranyhíd, mely valaha 50–150 koronába került, ma 10 000, egy arany fogkorona pedig 10 korona helyett minimálisan 1000. Ma tehát már igen kevesen csináltatnak aranyfogat, sokan beérik külföldről érkező hamis és a célnak többé-kevésbbé megfelelő öntvényekkel.

A helyzet az egyéb fogak terén sem vigasztaló. Platinastiffel ellátott porcellánfogak például azért nem készülnek, mert platina nem kapható, régi pacienseink nagy része pedig régi fogsorát zsibárusoknak adja el, fogankint 55 koronáért, holott csak a bennük lévő platina értéke 75 korona. Ezeket a vásárokat illetékes helyen meg kellene akadályozni. A nyers porcellánfog is drága. Ma reggel még 30 koronába került, estére már 45 koronára emelkedett. Úgy, hogy ma a legegyszerűbb fogsor foganként 250 korona.

[…] A helyzetet súlyosbítja az, hogy ma igen nagy feladatok várnak a fogászatra. Az orosz foglyok közöl azok, akik a Murman-vasutnál dolgoztak, majdnem kivétel nélkül mind fog nélkül jöttek haza, mert egy járványos foghúsbetegség pusztított közöttük. Ezek egy része magánúton készítteti el fogsorát, sokan azonban a rokkantügyi és népjóléti intézményekre vannak ráutalva.

(Magyarország, 1920. december 31.)

*

És rám nézve kecsegtetőn kezdődik ez az uj esztendő. Hogy miért, elmondja egy alábbi cikk, a melyben olvasható, hogy egy fiatal, tizenkilenc éves mágnás, egy Esterházy-ivadék, hallván a válságról, a mely a magyar tudományt s benne a nemzeti kultúrát fenyegeti, egy negyedmillió koronát ajánlott fel az Akadémiának a magyar tudomány szolgálatára.

Ez a testben és lélekben viruló, a legszebb magyar történelmi hagyományok glóriájától körülsugárzott fiatalember jelképezi nekem az új esztendőt. Kedves, serdülő, ép és szép gyermeknek szokták ábrázolni az uj évet. Mintha ez a reménythozó fiú toppant volna elénk a fiatal Esterházyban. Nem kell csüggedni, itt vagyunk mi, fiatalok, uj nemzedék, a kik át fogjuk venni a hazát az ó-esztendőtől, és nem jövünk sem üres szívvel, sem üres fejjel, üres – kézzel. Tudunk áldozni, tudunk dolgozni és készek is vagyunk rá, a hazáért.

(Budapesti Hírlap, 1921. január 1.)

Az idézetek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár