Debreceni Ibrahimok – Magyar tükör

Az idegen nemzetiségek nem hagytak több nyomot, mint pl. az ozmánság az egész magyarság köznyelvében.

Idegen nemzetiségek beolvadása nem igen keresztezte a debreceni vért. Igaz, hogy a XVI. század folyamán sok baja volt a nyakán ülő törökkel; hatott is rá az ozmánság, de ez a hatás sokkal gyengébb volt, mint a rá való visszahatás. S ha török emberek családot alapítottak a városban: elmagyarosodtak, elvegyültek, úgyhogy nevöknél egyéb misem őrzi ozmán eredetöket. (Ilyen pl. az Ábrahám család, melynek őse egy Ibrahim nevű török ember volt.)

A későbbi századok folyamán, kereskedelme virágzása korában, hetekig tartó országhírű vásárai (szabadságai) három ország népét hozták össze. A különváló Erdélyország ide küldte iparcikkeit; Bulgária rakodmányos szekerei ide sereglettek s Debrecen adta át, mint gyűjtő kas, a termést, az életet Pestnek is, Pesten keresztül Bécsnek. (Debreceni disznókupecek ma is összeköttetésben állanak Bécs városával.) – De azért ezekkel az idegen ajkú nemzetségekkel való érintkezése nem hagyott rajta több nyomot, mint pl. az ozmánság az egész magyarság köznyelvében.

A három mérföldnyi szomszédságban levő Balmazújváros svábokat, szerbeket eresztgetett Debrecenbe; répa-, karalábé-termelőknek ott is ragadtak egész családok. De ezek is mihamar magyarokká cseperednek, vagy ha nem fogja őket a hely, világgá erednek; – semminémű befolyással nincsenek a lakosság nyelvére. – Azonban, amennyi németesség a nyugati hatás folytán beszivárgott a köznyelv tisztaságába, annyiforma a debreceni nyelvjárásban is akad. Született paraszt emberek mondják: „Énnye, de jól níz ki!”

Nagyobb nyomot hagyott, különösen a régibbvágású emberek beszédmódjában, a latin nyelv, a századok óta ott rajló deákság nyelve. A XVIII. század végéig a Kollégium fiatalságának erősen tiltották a magyarúl beszélést s a latin nyelvre való rászorítás önkénytelenűl is latinossá tette bizonyos szólásokban a debreceni szókötést. A sok, számos, pár számnévi jelzők mellett nagyon gyakran többes számban áll a főnév: Sok nípek vótak ott! Kívánom, hogy e pár soraim friss jó egíssígbe tanájjon. Két szemeimmel láttam. Számos boldog esztendőket írjél erőben, egíssígben!

– Egészében véve mégis tisztább ez a nyelvjárás, mint az északkeleti nyelvterületnek akármelyik pontján.

Még egy érdekes, irodalmi hatásról eshetik szó: a Károli fordította Biblia nyelvének a hatásáról. A debreceni ember, mint kálvinista vallású, nagy bibliaolvasó és ismerő. S ez a könyv már tekintélyénél fogva is átültette régiesebb szólamait a beszédében nem sokat változó polgárság nyelvébe. Így a mindezekután teljesebb alakjában forog közszájon: mindezeknek utána (v. mindeneknek előtte: mindenekelőtt). A Károli nyelvére vallanak a figura etymologica köréből az ilyenek: látást lát, hallván hajjá, tudván tuggya stb.

(Oláh Gábor: A debreceni nyelvjárás, 1906)

*

Ha Oláh Gábor csak valamennyivel fegyelmezettebb, csak valamennyivel következetesebb, ha valamivel kevésbé összeférhetetlen, ha nem olyan arányvesztetten önimádó, és nem téved a meg nem értett zseni tudattorzító lelki zsákutcájába – akkor, úgy vélem, helye alighanem az igazi nagy költők közt lehetne; de szépprózája és különösen néhány remekmívű esszéje is kortársai első vonalába emelné.

Az ő tragédiája némiképpen Szabó Dezsőére emlékeztet, de Szabó Dezső legalább megérhette, hogy bár igen rossz irányba, de mégis hatott, lelkesedést váltott ki, Oláh Gábor azonban afféle vidéki nyughatatlanként került a kortársi irodalmi köztudatba, ráragadt egy olyan „provinciális” címke, amely valójában egyáltalán nem volt egy pillanatra sem jellemző rá.

Halála óta pedig jórészt elfelejtették; sokan nem tudják, mennyire méltó kortársa volt korábban Adynak, Móricz Zsigmondnak, később József Attilának és a népi írók legjobbjainak, sőt esszéivel Szerb Antalnak és Halász Gábornak is. Legszebb versei, novellái, irodalmi tanulmányai, regényeinek és verses regényeinek legjobban sikerült részletei a legelsők sorában biztosíthatnák nevét és emlékezetét.

Igaz: verseinek nagyobbik része egy nyughatatlan, nemegyszer az idegbetegség határán járó, felettébb zavaros poéta képét is keltheti, epikájának gyengébb részei olykor a dilettantizmusig süllyednek, életvitelére és politikai-irodalmi kiállásaira pedig a kapkodás, az állhatatlanság, a folytonos sértődöttség a jellemző. De éppen azt, ami valóban érték, sőt nagy érték ebben az egyenetlen életműben, előbb-utóbb mégis fel kell fedezni, mert enélkül hiányos minden irodalmi körkép, amelyet A Holnap költőinek megjelenésétől a második világháború kezdetéig terjedő több mint három évtized hazai irodalmáról akár csak felvázolunk.

(Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka, 1991)

Száznegyven éve, 1881. január 17-én született Oláh Gábor költő, író.