,,Kislányom, az élet sokat ígér, keveset ád’.
A muszáj nagy úr, de a nincsen még nagyobb.” Mari ilyen és ehhez hasonló mondatok között cseperedett fel, édesanyja ezeket az életbölcsességeket adja útravalóul felnőttélete kapujában. A nemzedékről nemzedékre szálló tanácsokon túl viszont több jelenetben is ott lóg a levegőben megannyi anya és lánya közötti kimondatlan, elhallgatott szó. Szívfacsaró Szűcs Nelli alakítását nézni, mert Patakiné egy-egy tekintetében számtalan titok bújik meg. Mintha pontosan tudná, hogy min megy keresztül a lánya. Talán fiatalon neki is volt egy Bíró Mátéja, de ő fejet hajtva az apai akarat előtt lemondott a szerelemről. Bár tisztában van az ezzel járó fájdalmakkal, mégis ezt az utat szánja lányának is, mert el sem tudja képzelni, hogy létezik más út.
A látszólag gyermeki érzelemtől vezérelt Mari felnőtt döntést hoz, és a biztos családi háttér helyett a kiszámíthatatlan, szenvedélyes szerelmet választja. Szembemegy az évszázados társadalmi konvenciókkal, bár azt még ő sem tudhatja, hogy bátor lépésével a fekete bárány vagy az úttörő szerepét vállalja családjában. A darab fontosabb momentumait a falu népét képviselő Magyar Nemzeti Táncegyüttes autentikus jelenléte teszi teljessé. Nem is beszélve a magyar népdalok zsigereinkig ható erejéről, népzenénk minden porcikánkban dübörgő ritmusáról. Teljesen mindegy, hogy a nézőtéren vagy otthon a monitor előtt ér minket az élmény, felszakít bennünk valamit, ami ösztönös és jelen idejű. Megszédülünk a körhintán, és már csak azon kapjuk magunkat, hogy egy ütemben dobog a szívünk a szereplőkkel.
(Nemzeti Színház: Körhinta. 120 perc, rendező: Vidnyánszky Attila)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!