Médiasztárok

Tudják, mi van Aung Szan Szú Csível, a múlt hónap elején Mianmarban – régi nevén Burmában – megpuccsolt kormányfővel?

Demonstrators hold posters depicting Aung San Suu Kyi during a march to protest against the military coup in Myanmar, in central Tokyo, Japan February 14, 2021. REUTERS/Kim Kyung-Hoon - RC24SL9PA9YX Fotó: Kim Kyung Hoon Forrás: REUTERS/Kim Kyung-Hoon - RC24SL9PA9YX

Tudják, mi van Aung Szan Szú Csível, a múlt hónap elején Mianmarban – régi nevén Burmában – megpuccsolt kormányfővel? Az első értesülések szerint rezidenciáján van házi őrizetben, de lehet, hogy azóta a katonák – már az ő szempontjukból – biztonságosabb helyre szállították. Arról jönnek a hírek, hogy a nagyvárosokban a puccsisták ellen tüntetők időről időre kivonulnak az utcára, és ezeknek a megmozdulásoknak halálos áldozataik is vannak. De hol van a Nobel-békedíjas, „Mahátma Gandhi eszmei örököse”, csak a békés megoldásokban hívő, az erőszakot határozottan ellenző politikusnő? A burmai beszámolókban róla esik a legkevesebb szó, gyakorlatilag semmi. A világ elvesztette volna érdeklődését a mianmari demokrácia letéteményese iránt? Félő, hogy igen. A hírközlő szervek java – és a mögöttük álló nagymogulok, akiknek kottájából játszik a média – már régóta ejtette a törékeny, 76 éves nőt. Jól látszik, hogy ezen a döntésükön semmilyen nagy horderejű esemény sem tud változtatni.

Pedig a viszony nem így kezdődött. Menjünk vissza vagy 32 évet az időben. Az 1980-as évek legvégén a burmaiak milliós tüntetéseken követelték a katonák távozását a hatalomból. A hatalmas megmozdulásoknak azonban nem volt vezetőjük, aki mögé felsorakozhattak volna az emberek. 1989-ben Aung Szan Szú Csi, aki Angliában élt férjével és két fiúgyermekével, és a családanyai szerepkör mellett megpróbált tudományos karriert is folytatni, épp Burmában tartózkodott, hogy nagybeteg édesanyjától elbúcsúzzon. A hazájában, ahol eddig élete elhanyagolható részét élte, a nőt mégis számon tartották. Ő Aung Szan tábornok lánya, aki jelentős szereplője volt a burmai függetlenségi harcoknak, ám 1947-ben merénylet áldozata lett. Az apolitikus asszony neve felmerült a tüntetéseket szervezők közt, nála tisztábbat és becsületesebbet nem tudtak volna megnevezni a mozgalom vezetőjének. Másnap az ő nevét harsogva mentek tüntetni a géppuskatűzzel szemben. A brit családanya így került a burmai események központjába. Hosszas habozás után, különösen apja emlékére, igent mondott a felkérésre. Az LDN, a Demokratikus Nemzeti Liga – azóta is az ő pártja – toronymagasan nyerte meg a rákövetkező szabad választásokat.

A mianmari katonai puccs ellen tiltakoznak Japánban Aung Szan Szú Csít ábrázoló plakátokkal, 2021. február 14.
Fotó: REUTERS/Kim Kyung-Hoon – RC24SL9PA9YX

A világmédia kedvencévé vált ez a csendes, mosolygós asszony. Személye azt példázta, hogy imára tartott kézzel is le lehet győzni a tankokat. Egy ideig. Aztán, amikor a burmai hadsereg vezetői megelégelték a demokratikus játékot, felrúgva minden korábban tett ígéretüket visszavették a hatalmat. Aung Szan Szú Csíre házi őrizet, majd börtön várt, ezek felváltva ismétlődtek vagy húsz évig. 1991-ben Nobel-békedíjat kapott, de átvenni már nem tudta. A junta vezetői tisztában voltak népszerűségével, nem akartak mártírt csinálni belőle. Húsz év után, amikor Mianmart csak Kubával egy szinten emlegették, a katonai vezetők egy kevéske demokráciát engedtek be az országba, átmaszkírozták hatalmukat, és ehhez megnyerték Aung Szan Szú Csít is, hogy részt vegyen a féldemokráciában, amelynek célja az volt, hogy az országban kínai típusú gazdasági reformokat vezessenek be. 2015 óta működött az új rendszer, amely egyben biztosította az egyenruhától megszabadulva polgári öltönybe bújt katonai vezetők hatalmát. Aung Szan Szú Csít külföldön már ezért a szerepéért sem éljenezték, de a végzetes bukás csak ezután jött. A hadsereg az északnyugati határvidéken élő rohingja nevű népcsoport ellen indított akciót. Számos falut felgyújtottak, több embert megöltek, százezrek menekültek a szomszédos Bangladesbe. Az akkor is „különleges tanácsadói”, azaz kormányfői posztot betöltő Szú Csí nem ítélte el az etnikai zavargásokat, pedig nyugati mércét alkalmazva ez lett volna a minimum.

Kik is a rohingják? A burmai törvények szerint „külföldi törvénytelen betelepülők”. Az alkotmány 130 népcsoportot elismer, őket nem. Hontalanok, semmilyen állami oktatásban, segélyben nem részesülhetnek. Ezért a legalja munkát is elvállalják, de vannak köztük, akik lopnak, rabolnak, drogot és alkoholt csempésznek. A burmai­ak többsége buddhista, a rohingják muzulmánok, bőrük színe sötétebb, ezért a nép fekete ördögöknek hívja őket. Szinte az egész burmai társadalom úgy tartja, hogy nincs helyük az országban. Ez a gondolkodás áthatotta a hágai Nemzetközi Bíróság előtt megjelenő Aung Szan Szú Csít is. Védelmébe vette a katonákat, állítása szerint ők csak azért kezdtek akcióba, hogy a lázadást letörjék, a halottak „járulékos veszteségnek” tekinthetők. Hát ezért esett ki a nyugati média piksziséből a politikus asszony. De ez nem befolyásolta otthoni népszerűségét, a tavaly év végi választásokon pártja 80 százalékot ért el, valószínűleg ez már túl sok volt a katonáknak.

A nyugati média mintha kezdene kivonulni Alekszej Navalnij mögül. Tavaly augusztus óta verték a tamtamot az orosz ellenzéki ügyében, most meg egyre csendesebbek. Csupán azt tudatták, hogy megérkezett a Moszkvától 170 kilométerre lévő munkatáborba, ahol letölti két és fél éves büntetését. Időközben váratlan hír jelent meg róla: az Amnesty International rábukkant – ez eddig is tudott volt – az orosz politikus korábbi rasszista nyilatkozataira. Az emberjogi szervezet azonnal meg is vonta tőle „a véleményéért bebörtönzött” státust. Amikor még Navalnij „nacionalista” volt, készített rövid – az akkori időben humorosnak szánt – videókat, amelyeken az Oroszországban élő kaukázusiakat csótánynak, legyeknek mutatja be, amelyekkel szemben „ha túl agresszívak, akkor lehet pisztolyt használni”. Ilyen jelenetből van jó pár, és ezen már nem nevetnek az emberi jogokra kényes nyugati körök. De, hogy a homoszexuálisokból is gúnyt űzött, az már mindennek a teteje.

A Krím orosz fennhatóság alá kerüléséről sem volt Navalnijnak egyetlen rossz szava sem. Putyinnak ekkoriban 90 százalékos volt a népszerűsége, esélytelen lett volna. Így váltott a liberalizmusra, a korrupció lett a fő témája. Ezzel meg az a baj, hogy hazugságokra építi fel a „leleplezését”, mint legutóbbi nagy filmjét a „putyini palotáról”, amelynek elkészítésében valószínűleg nyugati hírszerzők is segítettek. Alsónadrágos megmérgezése is sántít: miért kellett a helyi titkosszolgálatoknak ilyen bonyolult akcióba kezdeniük? Jól tudta, ha Németországból hazatér, el fogják ítélni, edzhetett a mártírszerepre. Ám lehet, hogy ez korai volt. Különösen, ha a nyugati média sem fogja a tenyerén hordani, és erre egyre nagyobb az esély. Még kikeresztelkedett rasszistának lenni sem menő arrafelé.