Restimese

A sokáig érvényben lévő bontási ítélet végrehajtása helyett „amnesztiával” menekült meg a Kelenföldi pályaudvar 1883-ban épült, a boldog békeidők hangulatát idéző indóháza. A „felmentő ítéletet” tavaly hozta meg a kormány, amikor úgy döntött, hogy a MÁV-tól a Közlekedési Múzeum kezelésébe adja át a leromlott állapotú épületet.

A Kelenföldi pályaudvar látképe 1939-ből. Az épületeknek és a síneknek kijutott a világháborús bombázásokból. Egy korabeli gőzmozdonyból kiállítási tárgy lesz Forrás: Fortepan/Martin Kornél

A kiegyezéstől az első világháborúig tartó időszak építészeti örökségének fontos részét alkotják az indóházak. Az országot behálózó sínpályák mentén a vasúttársaság(ok) a korízlésnek és az utazási szokásoknak megfelelő típustervek alapján százszámra építtették az állomásépületeket. A kelenföldi indóháznak például látszólag ikertestvére a dombóvári vasútállomás épülete. Noha az alapot típustervek jelentették, alighanem a korszellemből fakadóan – vagy talán a vasutasok egykori hivatástudatából, az utasok iránti lojalitásából következően – az állomások valahogy mégsem tűntek uniformizáltnak fénykorukban. A megsárgult fotók tanúsága szerint a kelenföldi indóház vágányoldali peronfedését például rózsalugassá változtatva tették kellemesen egyedivé a hajdani vasutasok.

A XX. századi nagy világégés első felvonása után a rendszerelvűen felépített vasúthálózat tekintélyes részét az ország kétharmadával együtt elcsatolták. A megmaradt vasúti csomópontok pedig történelmi tragédiánk második részében váltak a szövetséges terrorbombázások célpontjaivá. A kelenföldi állomásépületnek is kijutott a Déli pályaudvart évtizedekre elpusztító bombaesőből, a sínek felőli oldala közvetlen találatot is kapott. Újjáépítése enyhén szólva nélkülözte az örökségvédelmi szempontokat.

A pályaudvar fejlődésével – főleg amióta az utasok aluljárón keresztül jutnak el a peronokhoz – az indóház funkcióját vesztette. A 4-es metró 2014-es megnyitásakor már a jegyértékesítés is föld alá költözött, azóta a MÁV még annyit sem áldozott az épület fenntartására, mint addig. Annak ellenére elhanyagolta, hogy helyiségeit még romos állapotában is bérbe adta a Magyar Postának, egy kocsmának és egy „látványpékségnek”, sőt a földszinti ablaküvegre ragasztott, de félig levált felirat tanúsága szerint egy időben még egy fogászatnak is.

– Amikor a 4-es metró átadása óta az állomásépület funkciói kiürültek, a MÁV részéről felmerült, hogy lebontanák. Ezzel szemben mi úgy gondoltuk, ezt a százharminc éves épületet inkább meg kellene menteni, hogy nosztalgikus megjelenésével és új kulturális funkcióival lelket adjon a panelekből, betonból és üvegből összerakott Etele térnek. Enélkül minden csak a közlekedésről és a vásárlásról szólna – emlékszik vissza a tavalyi dilemmákra Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója.

A Kelenföldi pályaudvar látképe 1939-ből. Az épületeknek és a síneknek kijutott a világháborús bombázásokból. Egy korabeli gőzmozdonyból kiállítási tárgy lesz
Fotó: Fortepan/Martin Kornél

Az volt az alapgondolat, hogy kulturális központi funkciót kap a rekonstruált épület. Olyan barátságos hely lesz, ahol gyerekes családok és Budapest története iránt érdeklődő idősek egyaránt jól érezhetik magukat. A múzeumi épület fő attrakciója egy hatalmas, H0-s léptékű terepasztal lesz, amely az emeleti kiállítótérben kap helyet. Ez a körvasúthoz kapcsolódó összekötő vasúti híd és a ferencvárosi rendező pályaudvarral egy időben épített kelenföldi pályaudvar történetén keresztül mutatja be, miként formálta kölcsönösen a vasút és Budapest egymás arculatát az utóbbi százötven évben. A Közlekedési Múzeumban már dolgoznak a fővárosi környezetet idéző terepasztal tervezésén. Az emeleti kiállítóteret a sínek felől egy külső, állványszerűen légies „lépcsőházon” – illetve liften – keresztül lehet majd megközelíteni, melynek teraszként funkcionáló emeleti szintje olyan kilátópont lesz, ahonnan nemcsak az állomás sűrű forgalmát lehet megfigyelni, de a budai hegyekre is kilátás nyílik.

– A földszinti, egykori utasforgalmi részben rendezvényteret alakítanak ki. Ez alkalmas lesz kiállítások, konferenciák megrendezésére, míg az épület északi végén egy kerthelyiséggel is rendelkező „resti” kap helyet. Az állomásépülettel együtt az épület tágabb környezete is megújul. Az indóház északi végén, a 19-49-es villamosok végállomásainál lévő városképgyilkos pavilonsor helyén egy tematikus kertet alakítanak ki játszótérrel, az indóház átellenes, déli végén pedig egy restaurált gőzmozdony kap helyet. Jelenleg az 1911-től gyártott 326-os sorozat egyik darabja a legesélyesebb. Ez az egyik leghosszabban szolgálatot teljesítő nagyvasúti gőzmozdonytípus, amelyből sok járt Kelenföldön, és az Istvántelki Főműhelyben van is belőle egy romos példány, amelyet szerencsés volna a projekt keretében megmenteni az utókornak – mondja a múzeumi főigazgató.

Mindenekelőtt azonban az épület helyreállításának kell megtörténnie. A kormány idén februárban döntött arról, hogy kiemelt projekt besorolást kap a kelenföldi állomásépület és környezete rekonstrukciója. Ez optimista forgatókönyv szerint azt jelenti, hogy tavasz végére meglesz a jogerős építési engedély, utána a beruházási ügynökség kiírhatja a kivitelezésről szóló közbeszerzést. Ha minden jól alakul, 2022-ben lezajlik az építkezés nagy része, 2023-ban pedig sor kerülhet az átadásra.

A korhűen rekonstruált indóház látványterve
Fotó: Közlekedési Múzeum/Építész Stúdió

A tervezési munkákra az az Építész Stúdió kapott megbízást, amely számos nemzetközi díjnyertes épületterve mellett a budapesti Széll Kálmán tér újratervezésével és a pécsi Kodály Központtal szerzett hírnevet magának. Mint az állomásépületen dolgozó, főleg fiatalokból álló tervezőcsapat egyik építész tagja, Fialovszky Tamás fogalmaz, mérnöki szemmel nagy és nemes kihívás egy ennyire rossz állapotú épületnek új életet adni. A fa tetőszerkezet egy részét könnyező gomba támadta meg, és az aládúcolt belső födémek sem felelnek meg statikailag, csak kis részük menthető. A tervezők – a műemlékvédelmi szakértőkkel egyetértésben – döntöttek úgy, hogy az állomásépület külső megjelenését tekintve az 1883-as eredeti állapothoz térnek vissza, vagyis az indóház két végén lévő, későbbi földszintes toldaléképületeket lebontják, ezzel visszanyeri eredeti arányait. A homlokzati kváderkövek, a visszafogott mészkősárga vakolat eredeti módon való helyreállításával, a klasszikus zöld zsalugáterekkel felszerelt korhű fa nyílászárók pótlásával ugyancsak az 1883-as megjelenést adják vissza. Az épületbelsőt ezzel szemben a funkcióváltásnak megfelelően alkotják újra. Az emeleten eredetileg szolgálati lakások voltak szűk helyiségkiosztással, most pedig a válaszfalak eltávolításával egy tágas kiállítótérre van igény. A korábbi funkciónak megfelelő szűk és meredek lépcső helyére az épületen belül egy közönségforgalmi lépcsőház jelentősen csökkentené a kiállítóhely alapterületét, ezért döntöttek úgy, hogy kívül, a peron felőli oldalon teremtik meg a látogatók számára a feljutás lehetőségét.

– Az járt a fejünkben, hogy több szempontból is szerencsés volna a látogatókat az épület egykori peronja felől keresztülvezetve feljuttatni a kiállítótérbe. Ezzel egyrészt ismét létrejön a kapcsolat az épület és a vágányok, valamint a vasúttörténet iránt érdeklődő látogatók és a vonatok között, járulékos haszonként pedig nyerünk egy tágas kilátóteraszt – mondja Fialovszky­ Tamás. – Így jött a gondolat, hogy egy kétszintes, maximálisan transzparens verandát alkotunk, amely a maga kortárs, minimalista jellegével meg sem próbál „konkurálni” a patinás indóház zárt tömbjével, míg túlnyúlásával optikailag összekapcsolja az épületet a kertjével. Az egykori perontető helyére kerülő egyszerű, hosszú vasszerkezet nem idegen az állomásépülettől: elvégre minden bája és a hozzá kötődő nosztalgikus emlékek ellenére még­iscsak egy ipari épületről beszélünk akkor is, ha másfél évszázaddal ezelőtt az ipari épületek küllemével szemben másféle esztétikai elvárások voltak, mint napjainkban.

Reflexiók

A műemlékes szakértőkkel egyetértésben megalkotott építészeti megoldások természetesen ezúttal is ellenvélemény-cunamit váltottak ki a Facebook mindenhez (is) értő közönségéből. Az emeleti kiállítótérbe való feljutást szolgáló külső, állványszerű verandát „tyúkketrecként” aposztrofálták, és az épület két végére utólag odakerült toldaléképületek lebontása ellen is többen tiltakoztak – álláspontjuk különösebb alátámasztása nélkül. A népítéletben az a szép, hogy mindaddig végtelenül könnyű névtelenül ítélkezni és megkérdőjelezni mások hozzáértését, ameddig nem ismerjük az egyes szakmai döntések mögötti összes szempontot. A Közlekedési Múzeum, amely – a főigazgató szavai szerint – mindenki véleményére kíváncsi, egy online kérdőíven keresztül biztosít platformot azoknak, akik tárgyilagos véleményt szeretnének formálni, javaslatokat szeretnének tenni az indóház leendő szolgáltatásai és környezete fejlesztésével kapcsolatban. A kérdőív a kelenfold.kozlekedesimuzeum.hu webcímen található.