Hoppon maradt Mandarin

Tizenegy évesen több ezer gyerekkel együtt felvételizett a balettintézetbe. Pályafutása alatt számtalan főszerepet eltáncolt, a klasszikustól a modernen át a musicalig. Legalább négyszázszor lépett fel a Macskákban. A Spartacusban és A csodálatos mandarinban a címszerepet, a Rómeó és Júliában Mercutiót alakította. Jó ideje ő felvételizteti a gyerekeket. Szakály Györggyel beszélgettünk.

– Hogyhogy pogácsát rendelt, nem gesztenyepürét?

– Látta azt a cikket? Egy néző is olvashatta, hogy az a kedvencem, mert egyszer jöttem ki a Madách Színházból a Macskák után, és megláttam, hogy valamit a kocsim szélvédőjére tettek. Nagyon finom gesztenyepüré volt!

– Miket kapott még a rajongóktól?

– Lufikat kötöttek a lakásajtóm kilincsére. Egy heverő ágyneműtartója tele volt macskás tollal, levélpapírral, kisebb-nagyobb plüssállattal. Senki nem számított arra, hogy a Macskáknak ilyen tébolyító sikere lesz.

– Operaházakban is megélt hasonlót?

– Sorozatot nem. Sokszor táncoltam Spartacust külföldön több verzióban is. Itthon, ha egy szezonban kétszer rám került a sor, akkor elégedett voltam. Ausztráliában egy hét alatt négyszer táncoltam. Azután hívtak meg az amerikai turnéra New Yorkba és Washingtonba.

Elvállalni Batitust

– Az Operaház tagja volt, közben Németországba is kijárt táncolni. Miért nem maradt kint?

– A szerepek és a kollégák húztak vissza. Az itteni fizetésemet ott egy felvonás alatt kerestem meg. És nem volt horror gázsim. Most a Covid kicsit hazavágott, nyolc meghívásom – tanítás és zsűrizés – ugrott a pandémia miatt. New Yorkba, Tokióba, Kiotóba, Bécsbe, Szöulba, Görögországba mehettem volna.

– Miközben járta a világot és eltáncolta a legnagyobb balettszerepeket, gondolt a jövőjére?

– Elvégeztem a balettmesteri és a koreográfusképzést. Előre akartam lépni, hogy egyetemi tanár lehessek.

– Arra hogyan készült fel, hogy egy idő után nem áll színpadra? Előfordult, hogy egy darabban egyre kisebb szerepeket táncolt?

– Hajaj! Mercutio után Capulet, a Spartacusban pedig római katona, Crassus és Batiatus is voltam. Volt, aki megkérdezte: „Tényleg elvállalod Batitust?” Miért ne? Ha azért kapom a fizetésem. Aki aznap este beült az Operába, az vagy emlékezett arra, vagy nem, hogy valamikor én táncoltam Spartacust. Azon az estén nekem Batitus szerepét kellett jól megformálnom.

– Most azért találkozunk délután, mert délelőtt tanít. Nyári szünetben kiket oktat?

– Aki jelentkezik. Ezek magánbalettórák.

– Civileket is tanít? Én is mehetek?

– Persze, nyugodtan. Van csoportos óra is. De mindenkinek előre szólok, ne várja, hogy mindenre azt mondom, hogy jó.

– De kedvesen mondja meg?

– Igen. Persze.

– Hol tartja az órákat? Az egyetemen?

– Nem. Nekem nincs kapcsolatom az egyetemmel.

– De szomorú lett.

– Igen. Miután 1995-ben az Operában fölálltam a balettigazgatói székből, kijelentettem, hogy többé nem akarok vezető lenni. Sok minden történt, míg én lettem a rektor a Táncművészeti Egyetemen. Rengeteget dolgoztunk, felújításokat végeztünk. Van színházi tánc, néptánc, modern tánc szakirány és ötféle pedagógusképzés. Szakmailag is kinyílt a világ. Öt épületből álló gyönyörű és modern épületegyüttesbe járnak a növendékek. Bizton állíthatom, hogy ilyen a világon nincs. Most már kezdjük kinőni. Vagy kezdik… Két éve nem tettem be a lábam az egyetemre. Rektorként reggel fél nyolcra jártam és este nyolckor battyogtam haza. Az utolsó évben, amikor már megvolt a kutyám, napközben hazamentem. Nem lehetne bevinni kutyát az egyetemre, de mondtam, hogy én vagyok a rektor, én beviszem. És a titkárnő pátyolgatta. Aztán cserélődött a vezetőség, és egy idő után azt éreztem, hogy nem akarok tovább ott tanítani. Úgy látom, nem hagytam nagy űrt magam után.

Unalom a balettintézetben

– Tizenegy évesen az édesapja föltette Nyíregyházán a vonatra, és elindult Budapestre, hogy felvételizzen az Állami Balettintézetbe. Mit tudott akkor a táncművészetről?

– Az égvilágon semmit. Gyerekkoromban színész akartam lenni. A balettintézet hirdetéséből csak az érdekelt, hogy a növendékek a második évtől kezdve fölléphetnek az Operaház előadásain. Az első év kínszenvedés volt számomra, unatkoztam. Az ötödik évfolyamban kezdtek el nehézséget okozni a feladatok. Szegény mesteremet, Gál Jenőt majdnem sírba tettem azzal, hogy egész évben alig csináltam valamit, majd két héttel a vizsga előtt összekaptam magam.

– Megvalósult a gyerekkori álma, mert prózai szerepekben is fellépett. Miről szólt a Meztelen rózsa című estje?

– Egy kórházban lévő valaha volt balettosról, aki azt gondolja, hogy ő Nizsinszkij. Ha van kevés jó tulajdonságom, akkor az az, hogy gyorsan tanulok – mozgást. De szöveget? Az eltüsszentett birodalom című filmben volt egy jelenetem Sinkovits Imrével. Sminkelés közben az asszisztens fölolvasta a párbeszédünket. Mire kész volt a sminkje, Sinkovits tudta a szövegét. Én akkor már két hete gyakoroltam az enyémet. A Játékszínben A macska és a kanári című krimiben táncosok is kaptak szerepet. Így lett Medveczky Ilona a húgom…

– Még nem mondták, hogy könyvet írnának önről?

– Sikerült lebeszélnem az illetőt. Nem gondolom, hogy annyira érdekes volnék. Nálam sokkal izgalmasabb alkotókkal találkoztam.

– Harmincegy éves volt, amikor portréfilm készült önről, öt évvel később átvehette a Kossuth-díjat. Számos elismerést kapott. Kívülről úgy néz ki, hogy szakmailag szépen haladt előre.

– Amikor valamilyen szerepet táncoltam, soha nem fordult meg a fejemben, hogy az rossz vagy nem nekem való. Életemben egyetlen szerepet adtam vissza. Ma már tudom, mit nem kellett volna eltáncolni, mert semmivel sem vitt előbbre. Jó lett volna, ha egy szakember azt mondja, nem kötelező egy évben nyolc szerepet elvállalni, valamire mondjál nemet, mert ki fogsz égni.

Gipsz előadás után

– Volt olyan év, hogy 19 darabban, száz előadásban lépett fel.

– Igen, és olyan nap is, hogy három darabban táncoltam. Délelőtt az Erkelben Júdás voltam A próba című előadásban, délután és este pedig a Macskákban játszottunk. A lányok útközben a kocsiban sminkeltek, hogy készen legyenek.

– Aki az Operából nem került be a musicalbe, az mit szólt hozzá?

– Nem tudom, mert nem voltam benne semmilyen társaságban, nem tartoztam egyik brancshoz sem. Volt, aki azt mondta, hogy antiszociális vagyok. Pedig nem. Számomra az volt a fontos, hogyan tudom megvalósítani a feladatomat. Megőrültem, ha valaki nem úgy viselkedett a próbateremben vagy a színpadon, ahogy kellett, ha akadályozta a munkámat, vagy veszélyeztette az előadást. Ölni tudtam volna olyankor.

– Nem volt türelmes kolléga?

– Az nem ugyanaz. Mindig felkészült voltam, és figyeltem a partnereimre. Soha nem ejtettem le senkit. De az esti bulikra nem jártam.

– Sokszor megsérült?

– Komolyabban kétszer. A rosszul őrzött lány első felvonásának fináléjában megsérült a lábam. Érzéstelenítő spray-t fújtak rá, és szerencsére a második felvonásban már nem volt sok nagy ugrásos feladat. Utána hat hét gipsz következett. Németországban pedig annyira megerőltettem a lábamat, hogy tánc közben nem tudtam megérkezni rá. Szóltam az igazgatónak, hogy este képtelen vagyok fellépni A hattyúk tavában. Emlékeztetett arra, hogy előadást csak gipszben lehet lemondani. Így is lett.

– Eltáncolta, vagy begipszelték?

– Előadás előtt kaptam az orvostól két injekciót. Azt sem tudtam, hogy mikor hová érke­zem meg! Másnap jött valahonnan egy táncos és átvette a szerepet. Épp most mondta az egyik növendékem, hogy kicsit izomláza van. Mondtam neki, én nem emlékszem arra, hogy mikor nem volt.

– Az igaz, hogy ha meccs van, és focirajongó a karmester, akkor gyorsabban vezényel?

– Egyszer az egyikük olyan tempót adott

A csodálatos mandarinnál, hogy nem tudtam követni. Föl kellett volna szaladnom a lépcsőn, átugrani a korlátot, üldözni a lányt, és elkapni. Előadás után odamentem a karmesterhez, és mondtam neki, hogy a Mandarin vágya ma nem teljesült be, mert nem érte utol a lányt.

– Kik a barátai? Vannak?

– Van egy-kettő. Régiek. Olyanok, akik nem sértődnek meg, ha hosszú ideig nem hívom fel őket.

– Mindenkinek megmondja, amit gondol?

– Már akinek.

Névjegy

Szakály György balettművész, balettmester, koreográfus 1955-ben született. 1977-ben a Magyar Állami Operaház tagja, 1979-től magántáncosa lett. 1985–1988 között a dortmundi opera, 1988–1990 között a bonni operaház vendégszólistája volt. 1992-től három évig a Magyar Nemzeti Balett művészeti igazgatója. Tanított a Magyar Táncművészeti Főiskolán, később Egyetemen. 2006-tól az egyetem igazgatója, rektorhelyettese, 2011-től 2018-ig rektora. Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovag- és középkeresztjét. A Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze.

Borítóképen Szakály Ferenc operatáncos. Fotó: Bach Máté.