Pannon keret

Milyen viszonyban áll a megértés az írói hiúsággal és az anyagi biztonsággal? Miért érdemes olvasni és újraolvasni lezárt életműveket? A Mészöly Miklós-emlékévben nemcsak a magyar próza megújítóját, hanem a magyar urbanitás egyik legnagyobb íróját is ünnepeljük.

A Magyar Művészeti Akadémia Mészöly 100 című kerítéskiállítása a budapesti Andrássy út és Bajza utca kereszteződésében. Megszólítja az utca emberét Fotó: Bach Máté

Mándy Iván három nappal a halála előtt még interjút adott, és a beszélgetés során elmondta: „Annyi bizonyos, hogy Mészöly maga is világirodalmi jelentőségű író. Az ő tiszta, egyéni hangja benne van a világirodalom áramában.” Kísérteties szövegnek aposztrofálta ezt az idézetet Szörényi László irodalomtörténész a Magyar Művészeti Akadémia Mészöly 100 című kerítéskiállításának megnyitóján. Mándy az interjú megjelenését már nem érhette meg, de legendás humora és igazmondása elkísérte őt a sírig. A kérdésre, hogy milyen irodalmi hagyományhoz, alkotóhoz kapcsolná Mészöly Miklóst, a haldokló azt válaszolta: pél­dául Móricz Zsigmondhoz. Provokációnak szánta ezt azoknak, akik éppen azért nem olvasnak Móriczot, mert annak stílusa nem hasonlít Mészölyére (vagy fordítva: nem olvasnak Mészölyt, mert annak írásmódja távol áll Móricztól?). Az irodalomtörténész megerősíti: a száz éve született és már húsz éve halott Mészölyt lehetetlen kikapcsolni a népi irodalom összefüggéseiből. Mándy Iván pedig egyetlen gesztussal fölszabadította az esetenként csapdában vergődő olvasót az életmű befogadására.

Elengedte a nemzeti oldal

Többen is lassítanak és megállnak az Andrássy út és a Bajza utca kereszteződésében: a kerítéskiállítás minden túlzó, patetikus felhang nélkül szólítja meg az utca emberét. Elsőként a családi fotók vonzzák magukhoz a tekintetet. A centenárium jó alkalom arra, hogy értelmezzük az életművet, és elhelyezzük a mai kulturális térben, annál is inkább, mert Mészöly Miklós megítélése korántsem fekete-fehér. A kommunista diktatúrával való szembenállása félreérthetetlen. 1990-ben már elfogadja a Kossuth-díjat, de 1991-ben a hetvenedik születésnapjának köszöntése volt az utolsó pillanat, amikor a magyar szellemi élet együtt, a már kiéleződött politikai megosztottságot félretéve közösen ünnepelt.

– Nekem különösen fájó, hogy Mészölyt, aki minden idegszálával a magyar múltban és a tradícióban gyökerezett, a nemzeti oldal egyszerűen elengedte. Nem lenne szabad ezt hagyni! – erősíti meg Gróh Gáspár irodalomtörténész, a Mészöly 100 című kiállítás szerkesztője. – Óriá­si hibákat sikerült elkövetni ezen a téren 1990-től kezdve azokkal, akiknek világlátása, írói életműve mélyen a nemzeti hagyományokban gyökerezik, miközben a közéletben, politikai gesztusaikban a balliberális eszmekör vonzáskörében szerepeltek. Ennek sok oka volt, régi barátságok, esetenként a nagyobb elismerés és – ne tagadjuk – az is, hogy jobban értették őket. Ez minden íróra hat: több mint alkotói hiúság – és most ne beszéljünk arról, hogyan társult ehhez a nagy könyvpiacokon való erősebb jelenlét, az így elérhető anyagi biztonság.

Mészöly Miklóst ma a magyar próza megújítójaként ünnepeljük – okkal. De közben elsikkad az a tény, hogy a korszakos poétikai változással egy időben mi mindent őriz meg a hagyományból, a közép-európaiságból, a nemzeti tradíciókba épült, azok történetiségét európai dimenzióban megélő magyar urbanitásból. Már csak ezért is érdemes kézbe venni a Megbocsátás című kisregényt vagy a Sutting ezredes tündöklését – egyáltalán: olvasni Mészölyt!

Milyen identitáselemek építik fel a szekszárdi születésű író műveit? Gróh Gáspár a hagyományhoz és a történelemhez való tudatos viszonyt említi, amely meghatározza a Mészöly-prózát. Meghatározta magát az írót is: a Mészöly (eredetileg Molnár) család fényképei megidézik a kort, amelynek mindennapjai még nem szakadtak el az élet természetes ritmusától: vannak évszakai és korszakai, hétköznapjai és ünnepei. A Duna áradásai éppúgy tagolják az idejét, mint a szüretek. Ennek a tagoltságnak a megelőző századokba nyúlnak a gyökerei. Benne van az idő a török hódoltsággal, a rác apácákkal; a birodalom, majd a Monarchia. Utóbb a megkisebbített ország határai közé szorított és azokon túlra is tekintő kapcsolatok rejtett és valóságos hálózatai. Ez adja Mészöly világának pannon keretét. Ez a hálózat nem jöhetett volna létre az egykori vidéki életformában is jelen lévő nyitottság, távlatosság nélkül, amelyből kinőtt az, amit magyar urbanitásnak mondhatunk.

A Magyar Művészeti Akadémia Mészöly 100 című kerítéskiállítása a budapesti Andrássy út és Bajza utca kereszteződésében. Megszólítja az utca emberét
Fotó: Bach Máté

Olvasójában akaratlanul is megidézi Babits Mihály Szekszárd-képét, azt a vidékies hagyományt, amelynek alapját a birtok, a szőlőtermelés, a borkereskedelem adja. Természetes része ennek a világnak a reformkorból hozott kisnemesi hagyomány, a polgári, értelmiségi lét és egyre inkább a modern életforma: Mészöly édesapja vízügyi mérnökként a Gemenc környéki Duna-szakasz mellékágait vizsgálja, közben fia az ártéri erdőket bújja. Az író kozmikus látásmódja természetélményében gyökerezik, és hogy mennyire mélyen, az kiolvasható a Magasiskolából, a Családáradásból, de ott van Az atléta halálában vagy a Saulusban is.

– Mészöly a felesége révén az erdélyi világhoz is közel került. A Pontos történetek, útközben című regény megmutatja, hogyan veszti el belső tartását az a közösség, amelyik elhagyja a kultúráját. Az író mindezt még akkor rögzítette, amikor ridegen ketté volt választva a hazai és a határon túli magyar irodalom, az erdélyinek pedig jellemzően paraszti, balladisztikus történelmi karaktert adtak. Hogy éppen egy magyarországi író örökítette meg a határon túli nemzettest bomlását, az a magyar irodalom egységének bizonyítéka volt 1970-ben – hívja fel rá a figyelmet Gróh Gáspár. – Mészöly döbbenetes pontossággal írja le, hogyan válik a vegyes házasságok miatt egyre általánosabbá a kettős identitás, amely az alapidentitás, a magyar gyökerek elvesztése felé mutat.

A bizonytalanság árnyalatai

Magyarságát legnyilvánvalóbban a nyelvvel azonosította: „A nyelv az én írói otthonom és hazám. Ebben a hazában rejtezhet a magyarságom is” – fogalmazott Mészöly, majd A mesterségről címmel ki is fejti, pontosan mire gondol. „[…] azt hiszem, a bizonytalanság árnyalatai azok, ami miatt érdemes magyarul írni. Grammatikai-stilisztikai adottságainkkal a megcélzott megjelölésen túl mindig másra is tudunk utalni (ha akarunk). Minden gazdagságunk ebben van: a logikus, konkrét, masszív – a félreérthetetlen többértelműségben. Ez – mondjuk – »gallul« szörnyen hangzik; s főképp nem érdem. De mennyire rímel például a természettudományos felismeréssel, hogy a valóság – mélyebb dimenziókban – már csak pontos többértelműséggel ragadható meg. A fény hullám is, korpuszkula is? Érd tetten egyszerre mindkettőt! Az átlagosnál jobban, valami ilyesmire képes a nyelvünk.”

A Magyar Művészeti Akadémia a kerítéskiállítás mellett emlékestet tervez szeptemberre, amelyen levetítik majd az In memoriam Mészöly Miklós című filmet is, emellett az író emlékezetének szenteli a Magyar Művészet folyóirat 2022/1. számát.

Egyetlen kritikus

– Az MMA Kiadó a művészeti könyvek gondozása mellett filmeket is gyárt, megbízásunkból eddig több mint háromszáz portré-, illetve in memoriam film készült el élő és néhai akadémikusokról, nemzet művészeiről és más elismert alkotókról – mondja Pécsi Györgyi irodalomtörténész, az MMA Kiadó ügyvezetője. – Évente mintegy negyvenöt alacsony költségvetésű film készül, a megrendelésénél figyelembe vesszük az aktualitásokat, legyen az kerek születésnap vagy más jelentős művészeti esemény.

Medgyesi Gabriella rendező alkotása, az In memoriam Mészöly Miklós nem hagyományos emlékező portréfilm. Archív felvételekből áll össze a szövete: Mészöly Miklós televíziós és rádió­interjúiból, felolvasásaiból, a műveiből készült film- és hangjátékrészletekből, valamint azokból a filmrészletekből, amelyekben az író mint színész szerepelt. Az 52 perces alkotás producere Ordódy Judit.

– Az in memoriam filmeket örömteljes rácsodálkozással fogadja a közönség – osztja meg velünk a tapasztalatát Pécsi Györgyi. – Célunk, hogy a hazai művészetről alkotott kép teljesebbé váljék, ezért dokumentációkkal, filmmel és kiadványokkal minél több művészeti területen és a lehető legszélesebb körben próbáljuk fölszámolni a hiányokat.

Az MMA tevékenysége az emlékezetben való megőrzést is biztosítja. Hogyan érdemes rátekinteni az időben egyre távolodó, de a kerek évfordulók ürügyén újra és újra megidézhető művészi teljesítményekre? Mészöly Miklós válasza erre: „A műnek egyetlen kritikusa van, az idő, amely úgy játszik a művel, ahogy azt ő és a benne született szemléletek egyezsége akarja. Minden egyéb: vanitatum vanitas.”