Szeptember 26-án választások voltak Németországban. Véget ért Angela Merkel négy cikluson, 16 éven át tartó kancellársága. Az NSZK történetében először fordult elő, hogy egy kancellár úgy vonult vissza, hogy ő volt Németország legnépszerűbb politikusa, aki óriási hatalmi űrt hagyott maga után. A pártban egyetlen karizmatikus vezető sem maradt, mert aki megpróbált az elmúlt 16 év folyamán bármiben is nemet mondani Merkelnek, az kiesett a hatalom belső köréből.
Így járt Merz is, aki Németország egyik legtehetségesebb gazdasági vezetője. Kétszer is indult a CDU pártelnöki címéért, mindkétszer Merkel hol látványos, hol csendes ellentevékenysége miatt veszített. Első alkalommal az a Kramp-Karrenbauer verte meg, aki korábban Saar-vidéki miniszterelnök, majd a CDU főtitkára volt. Merkel barátnőjeként élvezte a kancellár támogatását, mindaddig, ameddig aktív kapcsolatba nem lépett a Merkel-ellenes Merzcel. Ettől kezdve bukása prognosztizálható volt.
Idén a pártelnökválasztáson hárman indultak. Röttgen, a külügyi bizottság elnöke teljesen esélytelen volt, így a döntőbe Merz és Laschet kerültek. Az első fordulót hiába nyerte meg Merz, a képletes döntőben kikapott Laschettől.
A helyzetet csak bonyolította, hogy az NSZK történetében harmadszor a CSU elnöke, a bajor miniszterelnök Söder bejelentette, hogy indulni akar a kancellári posztért mint a két konzervatív párt, a CDU és a CSU közös jelöltje. A CSU vezetése száz százalékban kiállt mellette, a CDU elnöksége viszont durván kétharmad-egyharmad arányban Laschet észak-rajna–vesztfáliai miniszterelnök mögött sorakozott fel. Az sem zavart senkit, hogy Söder sokkal karizmatikusabb, és megválasztásának esélyei jóval jobbak lettek volna, mint Laschetéi. Több tartomány CDU-s miniszterelnöke is Söder mellett foglalt állást, de ez a végeredményt nem befolyásolta. Ebben a kérdésben is Merkel jelöltje győzött.
A Német Szociáldemokrata Párt az elmúlt években több vezetési válságot élt át. A párt mostani két elnöke középszerű, országosan alig ismert, de mindketten a párt balszárnyához tartoznak. Annyi realitásérzék volt bennük, hogy nem indultak a kancellárjelöltségért, hanem hagyták Hamburg korábbi főpolgármesterét, a mostani alkancellár pénzügyminisztert, Scholzot indulni. Míg Scholz igazi realista, és a párt centrumához tartozik, addig a tagság jelentős része ma már „balra tart”. A választási harcban és főleg a kampányban Scholz bebizonyította, hogy bár ő sem karizmatikus politikus, legalább jó szakember, és ez elegendő volt ahhoz, hogy a legnépszerűbb kancellárjelölt legyen.