Szeptember 26-án választások voltak Németországban. Véget ért Angela Merkel négy cikluson, 16 éven át tartó kancellársága. Az NSZK történetében először fordult elő, hogy egy kancellár úgy vonult vissza, hogy ő volt Németország legnépszerűbb politikusa, aki óriási hatalmi űrt hagyott maga után. A pártban egyetlen karizmatikus vezető sem maradt, mert aki megpróbált az elmúlt 16 év folyamán bármiben is nemet mondani Merkelnek, az kiesett a hatalom belső köréből.
Így járt Merz is, aki Németország egyik legtehetségesebb gazdasági vezetője. Kétszer is indult a CDU pártelnöki címéért, mindkétszer Merkel hol látványos, hol csendes ellentevékenysége miatt veszített. Első alkalommal az a Kramp-Karrenbauer verte meg, aki korábban Saar-vidéki miniszterelnök, majd a CDU főtitkára volt. Merkel barátnőjeként élvezte a kancellár támogatását, mindaddig, ameddig aktív kapcsolatba nem lépett a Merkel-ellenes Merzcel. Ettől kezdve bukása prognosztizálható volt.
Idén a pártelnökválasztáson hárman indultak. Röttgen, a külügyi bizottság elnöke teljesen esélytelen volt, így a döntőbe Merz és Laschet kerültek. Az első fordulót hiába nyerte meg Merz, a képletes döntőben kikapott Laschettől.
A helyzetet csak bonyolította, hogy az NSZK történetében harmadszor a CSU elnöke, a bajor miniszterelnök Söder bejelentette, hogy indulni akar a kancellári posztért mint a két konzervatív párt, a CDU és a CSU közös jelöltje. A CSU vezetése száz százalékban kiállt mellette, a CDU elnöksége viszont durván kétharmad-egyharmad arányban Laschet észak-rajna–vesztfáliai miniszterelnök mögött sorakozott fel. Az sem zavart senkit, hogy Söder sokkal karizmatikusabb, és megválasztásának esélyei jóval jobbak lettek volna, mint Laschetéi. Több tartomány CDU-s miniszterelnöke is Söder mellett foglalt állást, de ez a végeredményt nem befolyásolta. Ebben a kérdésben is Merkel jelöltje győzött.
A Német Szociáldemokrata Párt az elmúlt években több vezetési válságot élt át. A párt mostani két elnöke középszerű, országosan alig ismert, de mindketten a párt balszárnyához tartoznak. Annyi realitásérzék volt bennük, hogy nem indultak a kancellárjelöltségért, hanem hagyták Hamburg korábbi főpolgármesterét, a mostani alkancellár pénzügyminisztert, Scholzot indulni. Míg Scholz igazi realista, és a párt centrumához tartozik, addig a tagság jelentős része ma már „balra tart”. A választási harcban és főleg a kampányban Scholz bebizonyította, hogy bár ő sem karizmatikus politikus, legalább jó szakember, és ez elegendő volt ahhoz, hogy a legnépszerűbb kancellárjelölt legyen.
A zöldeknél Annalena Baerbock indult mint kancellárjelölt. 41 éves, jogász, rendkívül népszerű volt. A választási harcban számos stratégiai hibát követett el. Felvett ötvenezer eurót, mintegy 18 millió forintot saját pártjától, de ezt nem írta be vagyonnyilatkozatába. Megjelentetett egy könyvet Most címmel, ahol oldalakat vett át más szerzőktől anélkül, hogy erre hivatkozott volna. Népszerűsége az egekből a földre zuhant.
A Liberális Párt élén Lindnerrel tökéletesen kihasználta a többi párt hibáit. Abban bíztak, hogy ők lesznek a mérleg nyelve, és ez be is következett. Amikor a választások előtt pár nappal a pártelnök követelte, hogy ő akar pénzügyminiszter lenni, megmosolyogták, de a választások után ennek óriási lett a realitása. Lindner stratégiai célként hirdette meg, hogy a párt tíz százalék fölötti eredményt érjen el, és ez bekövetkezett. Az a cél, hogy a Zöldek legyenek erősebbek, mint a Szociáldemokraták, irreális volt. Bejelentette, hogy ha ő és pártja nem kerülnek kormányra, akkor sem vonul vissza.
A választási harcban végig az adók csökkentését hirdette meg, és stratégiai célként jelölte meg, hogy Laschet, a CDU–CSU közös jelöltje legyen a kancellár.
Az AfD, az Alternatíva Németországért Párt hiába szerepelt csaknem olyan jól, mint négy évvel ezelőtt, a jelenlegi helyzetben senki nem hajlandó vele koalícióra lépni. A kommunista utódpárt, a Linke elveszítette szavazóinak több mint a felét, és 4,9 százalékot ért el. Ezzel ugyan nem tudott volna bekerülni a német parlamentbe, a Bundestagba, de mivel megfelelt a másik követelménynek, amely szerint három vagy több úgynevezett közvetlen mandátummal is bekerülhet egy párt, akkor is, ha nem éri el az 5 százalékot, így az óriási vereséggel együtt is parlamenti tényező maradt.
Merkel parlamenti búcsúbeszédében kiemelte, hogy 16 éves kancellársága alatt a várható élettartam két évet növekedett, öt négyzetméterrel nőtt az egy lakosra jutó lakótér, évi egymillióval csökkent a bűncselekmények száma, és felére csökkent az iskolát elhagyók aránya is.
A kancellár Afganisztán kapcsán kiemelte, hogy a háború eredményeként 2001 óta nem indult Afganisztánból terrorakció, a lakosság hetven százalékát ellátták ivóvízzel, ez húsz évvel ezelőtt húsz százalék volt, 45 százalékról kilencvenre nőtt az árammal ellátottak aránya, és a gyermekhalandóság a felére csökkent. Az a megjegyzése, hogy „tartósan nem lehet feltartóztatni a szabadságot”, véleményem szerint Afganisztán kapcsán téves. Jelenleg Európán belül Németországban él a legtöbb afgán, számuk mintegy 270 ezer főre tehető.
A Merkel-korszak véget ért. Értékelése a politológia és a történelemtudomány feladata lesz.
A mostani választást keményen befolyásolta, hogy először az NSZK történetében egyik párt sem ért el harminc százalékot, és mindenre hatással volt a vírusjárvány és annak különböző hullámai. Ebben a választási harcban a kül- és biztonságpolitika kérdései háttérbe szorultak.
A Linke, szemben eddigi egész történetével, bejelentette, hogy kormányra kerülése esetén nem követeli a NATO-ból való kilépést.
Az egész választási harcban hiányzott Kohl azon nézete, hogy szemmagasságban kell politizálni, tehát senkire ne kelljen felnézni, de senkit ne akarjanak lenézni. Jellemző volt erre a választási harcra a korábbi kancellár, Helmut Scmidt mondata, hogy akinek víziója van, az menjen orvoshoz.
A CSU, a CDU bajor testvérpártja katasztrofálisan szerepelt. 33 százalékot ért el, amely történelmi mélypont. Az elmúlt években hatezer fő lépett ki a pártból.
A kancellári vitákban egyetlen jelölt sem tudta megmutatni, hogy karizmatikus politikus lenne, de Scholznak sikerült megértetni, hogy ő legalább gazdasági szakértő. A választási harc legfontosabb tanulsága, hogy stratégiai együttműködés jött létre a CDU–CSU és a Liberális Párt között, a túloldalon pedig az SPD és a Zöldek között.
Az országos választással egy időben két tartományban is választások voltak: Berlinben és Mecklenburg–Elő-Pomerániában. Mindkettőt a szociáldemokraták nyerték meg. Az más kérdés, hogy mindkét tartományi SPD-vezetés jobbra tartott, és ez alapvetően hozzájárult sikereihez.
Az országos választásokon a részvétel 76,9 százalék volt. Az SPD 25,6 százalékkal győzött, ez négy évvel ezelőtt 20,5 százalék volt, és ez 205 helyet jelent a Bundestagban. A CDU–CSU a négy évvel ezelőtti 32,9 százalék helyett 24,1 százalékot ért el, ez 194 hely. A Zöldek a négy évvel ezelőtti 8,9 százalék helyett 14,6 százalékot értek el, ez 116 parlamenti helyet jelent.
A Liberális párt 10,7 százalék helyett 11,5 százalékot ért el, ami 91 parlamenti hely. Az AfD szavazatainak száma 12,6 százalékról 10,5 százalékra csökkent. Ez 84 parlamenti helyet ér.
A Linke 9,2 százalékról lezuhant 4,9 százalékra, és ez 39 parlamenti hely.
Ettől kezdve a tárgyalások jönnek, ahol bármi és az ellenkezője is megtörténhet.
Borítókép: berlini görkorcsolyaverseny a kancellárjelöltek választási plakátjával (fotó: Europress/AFP)
