A magyar könnyűlovasság eredete az ázsiai ősmúltba nyúlik vissza, és a fegyvernem a magyarság védjegyévé vált az elmúlt évszázadok során. Olyannyira ütőképesnek számított az öltözetében is tetszetős elit alakulat, hogy a világ minden valamirevaló hadseregében rendszeresítették. A modern háború viszonyai között viszont nem lehetett elég hatékony, ezért szerepét módosítani kellett már az első világháború folyamán is, de teljesen a második világháborúban sem lehetett nélkülözni. A Szabó Péter–Szebenyi István szerzőpáros a magyar huszár fegyvernem utolsó szereplésének részletes bemutatására vállalkozott a tőlük elvárható igényes és alapos munkával a Szülőföld Könyvkiadó felkérésére.
Az 1. huszárhadosztály fehérorosz, majd lengyel területeken folytatott harcok után hamar a hazai föld védelmében találta magát a lendületesen támadó Vörös Hadsereggel szemben. 1944 októberétől a Tisza mentén láttak el folyóvédelmet, de a sok száz harckocsival behatoló, románokkal kiegészített Vörös Hadsereget nem lehetett hosszabb időre feltartóztatni, elkerülhetetlen volt a visszahátrálás a Duna mögé. A könyv nem megy el az olyan humoros esetek mellett sem, mint amelyik Alpár közelében esett meg. Marjay Tamás huszár hadnagy ugyanis – kölcsönös félreértések következtében – lekevert egy pofont a harckocsija tornyában cigarettázni akaró vöröskatonának.
Kilencszáznegyvennégy végén a huszárok a Vértes hegységnél tartották a frontot, és a többi egységgel igyekeztek késleltetni Budapest bekerítését. 1945. januártól az 1. huszárhadosztály a német Konrad hadműveletek biztosításában vett részt, bár sokat nem tehettek a kisebb-nagyobb páncélos ütközetek során, de továbbra is kitartottak, és nem adták föl a harcot. Megtörtént az is, hogy a huszárok egyik csoportját a szovjetek bekerítették a Kotló-hegyen. A reménytelen helyzet és a januári hideg ellenére három napig kitartottak, és a megadás helyett inkább a kitörést választották. A korabeli visszaemlékezés szerint itt a ,,kiéhezett és átfagyott huszárok mint az oroszlánok vetették magukat az oroszra és törték át magukat. A méneskariak a visszavonulást fedezték és utolsónak törtek ki a gyűrűből, védekezve az oldalról és hátulról támadó ellenség ellen. Közelharcban, szuronnyal, karabélytussal és a még megmaradt kézigránáttal” verték vissza az oroszokat. A huszárvirtus itt is megtette a magáét.
