Könyve az apa útkeresésével indul. Bemutatja a XIX. század eleji svéd viszonyokat, az elmaradottságot, a magas gyermekhalandóságot. A testvéreket, az oroszországi éveket, amelyek meghatározóak voltak a család életében. Az apa, Immanuel Nobel tengeren úszó aknát talált fel – oroszországi bemutatója pompásan sikerült.
Olyan jól, hogy az egész család átköltözött Szentpétervárra. Abba a városba, ahol az év 365 napjából 162-ben folyamatosan fagyott. A kötetből kiderül, hogy a Nobel testvérek közül Robert volt a legkevésbé ambiciózus, Ludvig sikeresebb, de egyikük sem ért öccsük, Alfred eredményei közelébe.
Ingrid Carlberg átfogó képet ad azokról az országokról, kiemelkedő személyiségekről, amelyek és akik szerepet játszottak Nobel életében. Kiemeli a század nagy gondolkodóit, feltalálóit, kiemelkedő tudományos eredményeit. Azaz a kötet legalább annyira szól a környezetről, a korról, mint a dinamit későbbi feltalálójáról. Nem megyek végig Alfred Nobel életének minden egyes mozzanatán – ezt megtette lehengerlő alapossággal a szerző.
A Nobel-díjak kihirdetésének hetében talán az a legérdekesebb, hogy mikor merült fel a díjazás gondolata.
A feltaláló soha nem adott erre magyarázatot. Csak annyit tudunk, hogy 1893 januárjában fedte fel először a békedíj gondolatát. A döntés, hogy alapot hozzon létre a tudományos fejlődés jutalmazására, valószínűleg spontán gondolatként vetődött fel, bár egyes jelek arra utalnak, hogy már sokkal régebben hordta magában az ötletet. Egy biztos: Alfred Nobel nem kívánta a már létező díjakat másolni.
Radikális akart lenni, kitűnni, és nem csak az összeg nagyságával. Világossá tette, hogy díja a legjobbaknak jár, a díjazott ugyanúgy lehet nő, mint férfi. Ha valami, akkor ez mindenképpen forradalmi elképzelés volt.
Nobel úgy halt meg, ahogy életét élte. Egyedül. Az lett a sorsa, amit bánatos óráiban lehető legrosszabbként maga elé képzelt: a halállal olyan emberekkel körülvéve találkozni, akik fizetségért vannak mellette. Ahogy jósolta: „csak néhány öreg szolgalélek van mellettem, akiknek egész idő alatt az jár a fejében, vajon hagytam-e rájuk valamennyit a végrendeletemben”.
Rájuk nem, az utókornak annál többet. Azt az üzenetet, hogy érdemes nagy eredményekért küzdeni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!