Vagyonos magány

Nobel úgy halt meg, ahogy életét élte. Egyedül. A híres feltaláló nőtlen és gyermektelen volt.

A távirat Svédországba 1896. december tizedikén érkezett. A hatvanhárom éves Alfred Nobel váratlanul elhunyt az olaszországi San Remóban lévő villájában. „Minden iskolázott svéd sajnálja egyik legkiválóbb honfitársa elvesztését” – írta az egyik helyi újság, de elkerüli azt a kérdést, amely mindenkiben azonnal felmerül. Ki örökli hatalmas vagyonát, hiszen a híres feltaláló nőtlen és gyermektelen volt. Gyorsan kiderült, hogy nem azok, akik erre számítottak.

Az unokaöcsök és unokahúgok – szám szerint tizennégyen – csalódása eget rengető.

A nagybácsi a családra a vagyon töredékét hagyta. Utolsó végrendeletében az áll, hogy összes részvényét és ingatlanát el kell adni, a befolyt pénzt szinte teljes egészében zárolni kell egy alapban. Végső akarata szerint ennek az összegnek a kamatait évente díjként kell kiosztani azoknak, „akik az elmúlt esztendőben az emberiségnek a legnagyobb hasznot hajtották”, függetlenül attól, hogy a világban hol élnek. Ez a leírás egyik rokon gyerekre sem illett.

Ingrid Carlberg azért gondolta, hogy érdemes megírni Alfred Nobel életrajzát, mert a korábban írottak elnagyoltak, erősen retusált képet sugalltak. Az első írás 1926-ban jelent meg róla, de minden olyan elemtől mentesen, amelyek foltot hagytak volna az adományozó örökségén. A nagyközönség például csupán 1950-ben tudhatta meg, hogy Alfred Nobel éveken át tartott fenn kapcsolatot egy nála 18 évvel fia­talabb nővel. Egyébként lett volna miből kutakodni, hiszen a Nobel Alapítvány pincéjében tizennégy méternyi helyet foglalnak el a vele kapcsolatos dokumentumok. Az egyik kutató, Erik Bergengren a múlt század ötvenes éveiben talált egy levelet, amelyben Nobel megemlíti, hogy ő maga jobban kedveli a tehetséges nőket. Így írt: „Az ész érdeklődése túléli a f…ét. Ámen!” Nem jelenhetett meg, mert még akkor is megengedhetetlen lett volna, hogy kiderüljön, a feltaláló is hús-vér ember volt.

A Nobel Alapítvány évtizedekkel ezelőtt felhagyott retusálási törekvéseivel. A Nobellel foglalkozó archívumokat ma már bárki látogathatja, nincs kikötés arra, hogy a kutakodó mit írhat meg. Ingrid Carlberg az első elfogulatlan életrajzot és a Nobel-díj hátterét akarta megírni az archívumi anyagokból.

Könyve az apa útkeresésével indul. Bemutatja a XIX. század eleji svéd viszonyokat, az elmaradottságot, a magas gyermekhalandóságot. A testvéreket, az oroszországi éveket, amelyek meghatározóak voltak a család életében. Az apa, Immanuel Nobel tengeren úszó aknát talált fel – oroszországi bemutatója pompásan sikerült.

 Olyan jól, hogy az egész család átköltözött Szentpétervárra. Abba a városba, ahol az év 365 napjából 162-ben folyamatosan fagyott. A kötetből kiderül, hogy a Nobel testvérek közül Robert volt a legkevésbé ambiciózus, Ludvig sikeresebb, de egyikük sem ért öccsük, Alfred eredményei közelébe.

Ingrid Carlberg átfogó képet ad azokról az országokról, kiemelkedő személyiségekről, amelyek és akik szerepet játszottak Nobel életében. Kiemeli a század nagy gondolkodóit, feltalálóit, kiemelkedő tudományos eredményeit. Azaz a kötet legalább annyira szól a környezetről, a korról, mint a dinamit későbbi feltalálójáról. Nem megyek végig Alfred Nobel életének minden egyes mozzanatán – ezt megtette lehengerlő alapossággal a szerző.

A Nobel-díjak kihirdetésének hetében talán az a legérdekesebb, hogy mikor merült fel a díjazás gondolata.

 A feltaláló soha nem adott erre magyarázatot. Csak annyit tudunk, hogy 1893 januárjában fedte fel először a békedíj gondolatát. A döntés, hogy alapot hozzon létre a tudományos fejlődés jutalmazására, valószínűleg spontán gondolatként vetődött fel, bár egyes jelek arra utalnak, hogy már sokkal régebben hordta magában az ötletet. Egy biztos: Alfred Nobel nem kívánta a már létező díjakat másolni. 

Radikális akart lenni, kitűnni, és nem csak az összeg nagyságával. Világossá tette, hogy díja a legjobbaknak jár, a díjazott ugyanúgy lehet nő, mint férfi. Ha valami, akkor ez mindenképpen forradalmi elképzelés volt.

Nobel úgy halt meg, ahogy életét élte. Egyedül. Az lett a sorsa, amit bánatos óráiban lehető legrosszabbként maga elé képzelt: a halállal olyan emberekkel körülvéve találkozni, akik fizetségért vannak mellette. Ahogy jósolta: „csak néhány öreg szolgalélek van mellettem, akiknek egész idő alatt az jár a fejében, vajon hagytam-e rájuk valamennyit a végrendeletemben”.

Rájuk nem, az utókornak annál többet. Azt az üzenetet, hogy érdemes nagy eredményekért küzdeni.

(Ingrid Carlberg: Nobel. A rejtélyes Alfred világa és díjai. Scolar Kiadó, Budapest, 2021, 608 oldal. Ára: 7475 forint)