A sportvilágot sokkolta, amikor két évvel azután, hogy Denver megnyerte az 1976-os téli olimpia rendezési jogát, kénytelen volt visszalépni a túlzott költségek és a környezetvédelmi aggályok miatt. A hetvenes években olimpiát rendezni privilégiumnak számított, mára azonban sok helyen a politikai viták miatt változott a helyzet.
Nem volt kérdés 1896-ban, hogy Pierre de Coubertin álmát Athénban valósítják meg.
I. György görög király a megnyitón arról beszélt, hogy szívesen látná, ha a jövőben az összes játékot Görögországban rendeznék meg. Az amerikai delegáció írásban támogatta is az elképzelést, azonban Coubertin közölte, hogy senki nem gondolhatja komolyan, hogy Görögország gazdasága elbírná a négyévente tervezett játékokat és a létesítmények folyamatos fenntartását.
A báró a békét és a sport nemzetközi jellegét szerette volna hangsúlyozni, amelyet csak úgy látott megvalósíthatónak, ha különféle települések adnak otthont az olimpiának. Ennek megfelelően jó hatvan éven keresztül európai és amerikai nagyvárosok rendezték a játékokat. 1956 és 1972 között azonban megduplázódott a versenyzők száma, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is egyre több elvárást csatolt a nyertes olimpiai pályázathoz.
Így már nem volt elég világklasszis sportrendezvényhelyszíneket építeni, de szállodák, metrók, autóutak garmadájával kellett rendelkeznie a kiválasztott városnak.
Az egyik legikonikusabb bukás épp az 1976-os olimpia lett, Montreal 2006-ra törlesztette minden adósságát. A Big O-nak (Nagy O) nevezett olimpiai stadiont a québeciek nem véletlenül csúfolták Big Owe-nak (Nagy Tartozás). A következő években normalizálódni látszott a helyzet.
Az 1984-es Los Angeles-i vagy az 1992-es barcelonai játékok pénzügyi sikerként vonultak be a sporttörténelembe. Így nem csoda, hogy még a 2004-es olimpia esetén is tíz pályázóval kellett Athénnek megmérkőznie. A második athéni olimpia azonban súlyosbította a görög pénzügyi válságot, míg a 2016-os riói a Zika-vírusról, a korrupcióról, a hevenyészve elkészített épületekről és a hatalmas adósságról lett híres.
A játékok után mindkét helyszínről elborzasztó képek járták be a világsajtót a megrongált vagy kihasználatlanságuk miatt sorsukra hagyott épületekről. A hasonló költséges, de meg nem térülő beruházásokat emlegeti az angol nyelv fehér elefántként. Ezekkel érveltek az olimpia ellenzői, amikor Boston visszavonta pályázatát a 2024-es olimpiára. A NOB-nak óriási presztízsveszteséget okozott, hogy 2004 óta folyamatosan csökkent a pályázók száma, míg végül mindössze ketten maradtak.
Szakértők szerint azért nyerhette meg Milánó és Cortina d’Ampezzo a következő téli olimpia rendezési jogát, mert a versenyeket a teljes régióban elszórva rendezik majd meg. Korábban soha nem fordult elő, hogy két város álljon össze, az új rendszerben viszont a NOB régiókat is keres. Deutsch Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke szerint ugyanakkor a nyári olimpiák esetén továbbra is elsősorban városi rendezésről beszélhetünk, hiszen ez felel meg az Agenda 2000-hez kötődő smart olimpia elképzelésnek.
A helyszínek közötti több száz kilométeres út túlzott környezeti terhelést jelentene. Elképzelhető ugyan, hogy néhány versenyszámot máshol rendezzenek meg, de a többség továbbra is egy helyen koncentrálódik majd. A téli olimpiák esetén kicsit más a helyzet, mivel jeges sportok városi jégcsarnokban rendezhetők.
A környezeti terhelés miatt Deutsch Tamás a többországos rendezést sem tartja valószínűnek. A tavalyi futball-Európa-bajnokság kapcsán az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin más problémákra utalt, amikor kijelentette, „nem csinálná még egyszer”: ott tizenegy ország nyelvével, szabályaival, politikai környezetével kellett megküzdeniük a szervezőknek.
Összességében tény, hogy a játékok ellenzői kevéssé veszik figyelembe a sport másodlagos gazdasági funkcióit, tehát, hogy egy-egy sportesemény a közvetlen hatásokon kívül általános gazdaságösztönző hatással bír, fontos szerepet játszik az országimázs alakításában, így pozitívan hat más gazdasági ágazatokra, például a turizmusra is.
Még a hírhedt athéni olimpia is hozott pozitívumot a főváros életébe. Ahogy Szpírosz Kapralosz, a hellén olimpiai bizottság korábbi elnöke nyilatkozta korábban: „Athén új repteret, új elkerülő utakat, új metrót, új villamosrendszert, új buszokat, új telekommunikációs hálózatot, új erőműveket kapott, amelyek jelentősen növelték az itteni életszínvonalat.”
– A XX. század olimpiáit nehéz összehasonlítani a XXI. századiakkal. Valóban vannak negatív tapasztalatok az olimpiák előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatban, ám hiba lenne csak ezekből általánosítani. A XXI. századi olimpiák közül Athén inkább negatív mérlegű, míg a többi inkább pozitív.
A költségek tekintetében nem fair azokat a beruházásokat az olimpia számlájára írni, amelyeket egy város amúgy is megvalósított volna. Szintén hibás olyan áremelkedést felróni, amely a pozitív gazdasági növekedés negatív mellékhatása, és amely okán drágábbak a fejlesztések.
A nyáron Budapesten megrendezendő vizes világbajnokság esetén hasonló a helyzet. Sportinfrastrukturális beruházásra nincs szükség, a rendezvényszervezésnek vannak költségei, de az nem infrastrukturális fejlesztés – magyarázza Deutsch Tamás.
Nem elhanyagolható továbbá a sport közösségi szerepe sem, hogy erősíti a városhoz, közösséghez, nemzethez tartozás érzését. Általában a hazai csapat mindig várakozásokon felül teljesít, ami még inkább országos megmozdulássá teszi az olimpiát (a koronavírus okozta lezárások miatt kivéve Tokiót és Pekinget).
Ezért is ellenzik sokan az ötletet, hogy némileg módosítva I. György gondolatát ugyanazon helyszínen rendezzék meg a játékokat. Egyesek ugyanis elhagyott görög szigetet ajánlanak, mások valamely semleges országot, mint amilyen Svájc, megint mások egy csendes-óceáni szigetet, ahol a szegényebb országokból jövő sportolók a négy év minden napján edzhetnének.
Az egy helyen rendezett olimpia kevéssé valószínű. Költségcsökkentés okán visszatérhet egy-egy helyszínre az olimpia, de ha a NOB tartja rotációs elképzeléseit, akkor a 2036-os, 2040-es és 2044-es ötkarikás játékok új térségekben várhatók.
Borítókép: A svájci Andri Ragettli szabadstílusú síző Pekingben, február 7. Akrobatikus megoldások? (Fotó: Reuters)
