Mosolyhiány

A pandémia sok mindenre megtaníthatott volna bennünket. A maszkviselésre, a távolságtartásra, hogy a kórokozót minél nehezebben kapjuk el egymástól. Sokan megtanultuk, hogy otthonról is lehet dolgozni, hogy a gyerek is tanulhat online, ha akar. Két éve tanulunk valami újat, amelyből – jelentős áldozatok árán – jól is kijöhetnénk.

20200510 Budapest, maszkot viselő nő. Fotó: Bánkúti Sándor/Bors Fotó: Bánkúti Sándor Forrás: Bors

Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus szerint a maszkviselet egyik erőteljes következménye a metakommunikációs jelzések megfogyatkozása: márpedig társaink minél teljesebb megértéséhez nemcsak a szavakra, hanem az arckifejezés, a mimika értelmezésére is szükség van. Komoly mosolyhiány halmozódott föl az elmúlt két év során. Sokan számolnak be arról, hogy gyenge kapcsolataik gyengültek, a szorosabb viszonyok pedig megerősödtek.

– A lezárások miatt megtanultunk súlyozni: kikkel találkozunk, kikkel nem. Akikkel az ember ebben az időszakban „immunközösséget” vállalt, azoknak az irányába másképpen köteleződött el, mint szabad együttléteket biztosító helyzetben. Felértékelődött a személyes jelenlét, és a munka világában több jel is mutat arra, hogy helyükre kerülnek a korábbi alibimegbeszélések – sorolja tapasztalatait a szociálpszichológus.

A legnagyobb vesztesek közé tartoznak azok a kisközösségek, amelyek személyes találkozásaikkal járultak hozzá a társadalom szövetének összetartásához. Igaz, ők is szert tettek olyan eszközökre, amelyekkel a jövőben nem csak kritikus időszakokban erősíthetik folyamatosan hálózataikat. És nehéz helyzetbe kerültek a fiatalok is, mert társas életük lenullázása olyan életszakaszukban érte őket, amikor a csoportlét alapfeltétele a megfelelő személyiségfejlődésnek.

Ezzel egyidejűleg az oktatás miatt meg kellett növelniük monitoridejüket, online jelenlétüket: egészen biztos, hogy a két, külön-külön is negatív hatás összegződése nagy károkat okoz bennük. Ennek a kárnak az enyhítésére nem vagyunk felkészülve.

Szolidárisabbak vagy ellenkezőleg, önzőbbek lettünk? – e kérdésre a szakember válasza: a helyzet elsősorban felnagyította, ha úgy tetszik, kihangosította a meglévő alapbeállítódásokat.

A szolidárisak közül sokan szolidárisabbak lettek, aki pedig eddig is elbújt a feladatok elől, az még jobban el tudott rejtőzni az online irodák eleinte alig kiforrott tereiben. Sokak számára megoldásként jelent meg a táppénz home office-­ra váltása azokban a munkakörökben, ahol a teljesítmény nem jól mérhető. Vagyis betegszabadság helyett távmunkára ment a dolgozó, aki aztán vagy dolgozott, vagy nem. Az érzékeny típusú emberek erőteljesebben érzékelték a veszélyt, mint a magasabb önértékelésűek, elnyomók. Ezenfelül a rendkívüli helyzet teret adott a szolidaritás igen kreatív megnyilvánulásainak is, aminek bizonyosan lesz hosszú távú hatása is.

– A koronavírus miatt megtanultuk, hogy jöhet olyan helyzet, szinte egyik napról a másikra, amely az egész emberiséget meglepi. Ez olyan lecke, amelynek a tanulságait regionális és globális szinten is meg kell fogalmazni a magunk számára: az emberiség túlnyomó többsége nem vágyik még egy ilyen időszakra. Ezt a két évet a bezártsággal, a korlátozásokkal senki sem felejti el. A kérdés inkább az, hogy visszatérhetünk-e korábbi életünkhöz, újra kell-e

értelmeznünk a személyes kapcsolatok jelentőségét – fogalmaz Szvetelszky Zsuzsanna, aki maga is megdöbbent, amikor egyik hallgatóját a pandémia rabságában töltött két évéről faggatva azt a választ kapta: „nincsenek emlékeim”. Általánosan igaz, hogy a gyerekek és a fia­talok pótolhatatlan élményekkel lettek szegényebbek olyan időszakban, amely már a vírus megjelenése előtt is a virtuális tér termékeivel sorvasztotta társas kapcsolataikat.

Kijárási tilalom Budapesten a második hullám idején 2020 novemberében. Nincsenek emlékeink? (Fotó: Havran Zoltán)

A kiszámíthatatlanban őrizni kell mindent, ami kiszámíthatóvá, megbízhatóvá tehető. Ennek megértése a járvány pozitív hozadéka lehet.

 A XXI. században is adottak azok az emberi alapok, amelyek nehéz helyzetekben megtarthatók és megtartandók. Gyarmathy Éva klinikai és ­neveléslélektani szakpszichológus, a Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola professzora szerint – tavaly erről értekezett az mta.hu-n – nem kell folyton az eseményeket követni, nem kell mindenre rea­gálni, hiszen a káoszban ez iszonyú sodrást és zajt teremt. A zűrzavarban az a nagyon veszélyes, mint írja, hogy a bizonytalanság a legrosszabbat hozhatja ki az emberekből: félelem, gyűlölet, agresszió, önzés, gátlástalanság, harácsolás – minden, amit a tízparancsolat is tilt, egyszerre előtörhet. Fontos, hogy informáltak és tevékenyek legyünk, de nem kell állandóan zaklatni a lelket. Kell egy kis csönd, hogy az agy megnyugodjon, hogy az ember önmaga lehessen. Amikor minden túl naggyá, nehézkessé, kezelhetetlenné és látszólag lehetetlenné válik, akkor segít a dolgok kis, befogadható egységekre darabolása. Meg kell ünnepelni minden sikert, hogy a káoszból kitűnjön a rend. Nem a régi, normálisnak gondolt mederbe kell visszavágyni, hanem a jelen krízis adta új lehetőségekből élhetőbb világot felépíteni. Az építkezés sok bizonytalansággal jár, és rengeteg erőfeszítést kíván. A járvány okozta lelki hatások, zavarok kezelése utat mutat a jövő megoldásai felé. A bölcsek szerint a betegség jó angyal, amely jelzi, hogy valamin változtatni kell. Kérdés, hogy tanultunk-e az elmúlt két évből.

– Maradt a nagyzás és az ezzel elnyomni ­kívánt szorongás – mutat rá Gyarmathy Éva.

Még el sem múlt a járvány, már beindultak a tömeges rendezvények, a turizmus, a nemzetközi utazás, a szállítmányozás. Újra háborúzni készül az emberiség, miközben a tudósok jelzik, hogy katasztrófa felé száguldunk. A felolvadó jég alól soha nem látott kórokozók szabadulnak ki, a klímaváltozás átalakítja a természetet, és a korábbi rend már nem érvényes. 

A kabócákat lassan az Északi-sarkon is hallhatjuk, és a délszaki szúnyogokkal megérkeztek a szívférgek is. Egyelőre csak a kutyákat támadják, de sok választásuk nincsen, hamarosan az emberre is rá kell fanyalodniuk. Minthogy kipusztítottuk a legtöbb természetben élő állatot, és a Föld állatállományának kilencven százalékát az ember és az ember által tenyésztett állatok teszik ki, a kórokozók ezekre specializálódnak. Kergemarha-kór, madárinfluenza, Covid–19: a járványok egyre sűrűbben jelentkeznek, de nem tanulunk belőlük – foglalja össze véleményét a járvány két évéről Gyarmathy Éva.

A százezer éve még a külső erők játékának kiszolgáltatott, gyenge, félelemben élő Homo sapiens néhány tízezer évvel ezelőtt megtanult összefogni, közös tudást építeni, leigázni a természetet. A váci főiskola professzora szerint ez olyan jól sikerült, hogy amikor már önmagát veszélyezteti, akkor sem akar változtatni. 

Éppen úgy viselkedik az emberiség, mint amikor a bántalmazott gyermek felnő, és hatalomhoz jut. 

A kisebbrendűségi érzés végtelen nagyzásba fordul, és végtelen szorongásában még többet és többet akar. Tetteit önigazolással hitelesíti. Miért kellene másképpen élni? „Legyőztük a járványt.” „Nem is volt járvány.” „A tudomány megoldja, bármi jön.” „Erős a szervezetünk, mindent kibírunk.” „A gyengék elhullanak, mi vagyunk az erős túlélők.” Ilyen és ehhez hasonló gondolatok segítik elnyomni a mindig motoszkáló félelmet, és elkerülni az önreflexiót kívánó változtatást. Gyarmathy Éva szerint kihagytuk a lehetőséget, amelyet a Covid-járvány okozta krízis adott.

Talán nem ilyen komor a helyzet, de az igaz, ha gyorsan elfelejtjük, hogy mi minden történt velünk ez alatt a két év alatt, mindez megismétlődhet.

A tudatlanság térfoglalása

Az oltásellenesek egyik célpontja Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai­ Intézetének vezetője, akit nyíltan fenyegetnek. A szegedi professzor szerint a tudományellenesség pszichológiai indíttatású, és nem hat rá a tények bemutatása.

– A tudományos ismeretterjesztés elkötelezett szakembereként miként élte meg az elmúlt két évet?

– Tíz éve foglalkozom ismeretterjesztéssel, az érzékenyebb témák esetében mindig kaptam hideget-meleget. Az alternatív orvoslás egyes témaköreinek taglalása rendszerint igen heves reakciókat váltott ki, így ezekhez már hozzászoktam valamelyest. Nehéz viszont megbarátkozni a szakmai oldalról jövő, irigység által motivált intrikákkal. Sajnos a diploma és a magas tudományos rang sem semlegesíti, sőt talán még erősíti is egyes negatív attitűdjeink kifejeződését. Az utóbbi két évben a járvány kapcsán nem csupán a tudomány alapjait kellett védeni, hanem szakmám révén virológiai témákban is megnyilvánultam. A tudománytalanság talajáról érkező támadások itt a korábbiaktól erőteljesebbek, a közösségi oldalakon gúnyolnak, sőt nyíltan fenyegetnek. Eddig nem vettem ezeket komolyan, de ezen erők fokozott szerveződése, amely már pártszinten is megjelenik, aggodalomra adhat okot. Egy szélsőséges párt lapjában egy rólam írt cikk kapcsán az a benyomásom támadt, mintha célpontnak jelöltek volna ki. A fő probléma, hogy a nyílt tudományellenesség pszichológiai indíttatású, és nem hat rá sem a tudományos ismeretterjesztés, sem maguknak a tényeknek a bemutatása. Ezért a nyilvános fellépéseim során az ismeretek terjesztésén túl én a – szerintem szükséges – társadalmi cselekvést illetően is elmondtam a véleményemet. Elsősorban ez utóbbi váltotta ki a legnagyobb indulatokat nemcsak a vírusszkepticizmus és oltásellenesség részéről, hanem a demokratikus és szabadságjogokat abszolutizáló baloldali értelmiségiek részéről is. A vírus nem ismer politikai nézetbeli határokat, én ennek megfelelően kommunikáltam. Az általam társadalmi jónak vélt ügyet ideológiáktól mentesen próbáltam képviselni, legalábbis ezzel áltatom magam.

– Mi a magyarázata annak, hogy míg szinte minden gyereket beoltatnak a szülők a hagyományos vakcinákkal, a koronavírus ellen kifejlesztett hatóanyagokból a felnőttek jelentékeny része sem kért?

– Ennek fő okát a felkavart társadalmi indulatokban látom. Kisgyermekkorban 12 kórokozó ellen kapunk ismételt oltásokat, s ez ellen hazánkban igen kevesen tiltakoznak. Azt mondják, hogy ezek rendben vannak, lévén hagyományos vakcinák. Ha ez a nagy tömeg nem csupán kifogásokat keresne, akkor nyilván felvette volna a kínai oltást, amely hagyományos. Másrészről rengeteg dolog van, amelyről nem tudjuk olyan pontossággal megmondani, hogyan hatnak hosszú távon, mint azt sokan megkövetelik az új típusú vakcinákkal szemben. Nemcsak a gyógyszerekre, hanem az ételekre is gondolok. Az oltásellenesség szervesen beleilleszkedik az egyre nyomuló tudományellenesség trendjébe, amelynek a közösségi platformok nem csupán terepet biztosítanak, hanem verbuváló szerepet is játszanak. Úgy vélem, hogy az erőszakos tudományellenesség bizonyos formái jelentős állambiztonsági kockázatot jelentenek, sőt a tudatlanság térfoglalása veszélyt jelent a demokráciára, és a civilizációs vívmányainkat veszélyezteti. Ekként kellene ezt a jelenséget tekinteni, és keresni a megoldás útjait, amíg nem késő.

– Ilyen léptékű világjárvány száz éve a spanyolnátha képében sújtotta az emberiséget. Tanultunk az akkor történtekből?

– Sajnos nem sokat. Ami a legmeglepőbb volt számomra, hogy a fejlett országok járványtani hatóságait is felkészületlenül érte a pandémia. Talán Németország volt némileg kivétel ez alól. Azt gondolom, hogy a koronavírus-járvány most valóban tanulságul szolgál a szakma számára, és sokkal jobban felkészülünk egy esetleges újabb pandémiára. A járvány elleni védekezésben alapvetően fontos az emberek hozzáállása a problémához. Erre viszont igen nagy hatással vannak a zavarosban halászó, hazug, önjelölt szellemi vezérek. Igen fontos tanulságnak kellene lennie, hogy ezeket az embereket törvényes eszközökkel le kell „kapcsolni” még a katasztrófahelyzetek elején, ezzel elejét venni az álinformációk terjesztésének.

– Mire alapozzák többen is, hogy új és újabb járványok söpörhetnek végig a bolygón?

– Feltételezem, arra, hogy egyre többen vagyunk, és növekszik a globalizáció mértéke is. Sokan tényként beszélnek hamarosan bekövetkező pusztító pandémiás eseményekről, holott az említett tényezők maximum csak a valószínűségét növelik ennek. Egy másik sajnálatos esemény, a fajpusztulás talán éppen ellenkezőleg hat, mivel kevesebb fajról tud gazdaként vagy köztes gazdaként az emberre kerülni egy kórokozó, habár e jelenség hatásának mértékét nem tudom felbecsülni, lehet, hogy elenyésző. Meglátjuk, mi történik.

Borítókép: Parlament (Fotó: Bors/Bánkúti Sándor)