A köpenyfal alól

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Méra református templomának belső felújítása során XIV–XV. századi freskók kerültek elő. Vajon milyen hatást gyakorolnak a látogatóra ezek az erőteljes színvilágú, töredékeikben is impozáns képek? Milyen változást hozhatnak a település életében, és a felfedezéstől függetlenül hogyan telnek a falu hétköznapjai?

Fotó: Teknős Miklós

Ami meg a csárdát illeti: igazán jó hely volt – mindig kitűnő babgulyást adtak –, de már nem működik: évekkel ezelőtt bezárt.
Mérán járunk, ebben a mintegy ezerhétszáz fős abaúji faluban, amelyet elsőként 1256-ban, IV. Béla király idején említ egy oklevél, és hosszú ideig két részből állt: Felső- és Alsó-Mérából. A XVII. században, a török időkben Alsó-Méra csaknem teljesen elpusztult, a XVIII. századra Felső-Méra is elnéptelenedett. Az 1700-as évek első felében a Szepességből magyar és tót betelepülők érkeztek ide. Az 1800-as évek elején már összesen mintegy 1500 fő élt a két településen, amelyek hivatalosan 1950-ben egyesültek a jelenleg is viselt Méra néven.

Hetelés a fővárosban

És ami a település jelenlegi helyzetét illeti, megszólalóink beszámolnak arról, hogy önálló háziorvosuk van; a fog-, gyermek- és szakorvosi ellátást a járási székhelyen, Encsen lehet igénybe venni, míg a legközelebbi kórházig a harminc kilométerre lévő Szikszóig kell utazni. 

Az óvodában sokáig négy csoport volt, a közelmúltban azonban háromra csökkent a számuk. Az általános iskolába járók szintén megfogyatkoztak: tíz évvel ezelőtt még száznyolcvanan voltak a gyerekek, jelenleg száz fő a létszám. Ez elsősorban annak tudható be, hogy aki teheti, a közeli, mindössze négy kilométerre lévő Encsre íratja be a gyerekét, a református óvodába vagy a katolikus alapítványi iskolába.

A felnőttek általában Encsre és Miskolcra járnak dolgozni – a megyeszékhelyen található Bosch külön buszjáratot működtet, hogy a munkahelyükre vigye, majd visszahozza a településen élő alkalmazottait –, de az sem ritka, hogy a fővárosban vagy az agglomerációban „hetelnek” (vagyis töltenek egy hetet, jellemzően az építőiparban tevékenykedve). A közmunkásoknak a helyi beton-, tésztaüzemben vagy a varrodában jut elfoglaltság, és a szemét elszállítása vagy a temető rendben tartása szintén az ő feladatuk.
Az elvándorlás nem jellemző, ám ha valamelyik ház tulajdonosa meghal, a megüresedett épületet általában szlovákiai állampolgárok veszik meg. Főleg hétvégi háznak használják, de van köztük olyan is, aki itt lakik.

Ebben a faluban került elő a már említett lelet. A Fő utca elején álló református templom ugyanis évek óta erősen felújításra szorult, 2018-ban meg is kezdődött a munka. Noha a tavaszi napsütésben ragyogóan fehér falú műemlék épület – amely az 1550-es évek óta tartozik a református egyházhoz – a XIX. század elején nyerte el mai formáját, története jóval korábban kezdődött. 

Már a XIII. században istenháza volt: Szent Péter apostolfejedelem tiszteletére épült román stílusú templom. A XIV. században nyugati és déli irányban bővítették, a XV. században késő gótikus stílusban átépítették: a templomhajó új szentélyt kapott csúcsíves boltozattal. Utóbbi beavatkozás többek között azt célozta, hogy az épület magasabbá váljon – ehhez meg kellett emelni a hajó födémét. Csakhogy a legkorábbi falak nem bírták volna el a megnövekedett terhelést, ezért a XV. századi mesteremberek a XIII. századi északi fal elé – a templombelső felől – felhúztak egy ugyanolyan vastagságút.

Hölgy hermelinben

– Az ily módon kialakított falat nevezik a szakmában köpenyfalnak. Amint tehát néhány négyzetméternyi felületen megbontottuk ezt, kiderült, hogy az általa eddig elfedett román kori falon kiterjedt, színpompás freskók találhatók. 

Bizonyára Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár korában készültek, aki 1387 és 1437 között ült a magyar trónon – mondja lelkesen a kutatómunkát vezető régész-történész, műemlékvédelmi szakértő, Paszternák István.
Noha a festményeknek eddig csupán részleteik kerültek napvilágra, azok alapján is több-kevesebb pontossággal meg lehet állapítani, kiket ábrázolnak. A hajó keleti falán, a szentélytől északra látható fél alak például Szent László. A lovagkirály közelében létráról visszafelé hajoló, piros ruhát viselő figurát láthatunk.
A jelek szerint ő Arimatheai József, aki leemelte Jézus holttestét a keresztről. A freskó ezt a jelenetet örökíti meg.

A néhány lépéssel odébb lévő, harmadik képrészlet megfejtése már nem ennyire egyszerű: glóriás férfialak áll nála jóval nagyobb hölgy palástja alatt, akiből csupán a keze, valamint hermelinköpenyének szegélye látható.

A női alak Szűz Mária. E jelenetet a művészettörténetben Köpönyeges Máriának szokás hívni. Ám hogy ki lehet a férfialak, azt egyelőre nem tudjuk biztosan

– magyarázza a régész.

És hogy mi lesz a jelenleg csupán részleteiben feltárt, ám erőteljes színei miatt meglepően eleven benyomást keltő freskó sorsa?

Úgy tervezzük, teljes terjedelmében láthatóvá tesszük, csakhogy ez nem megy egyik percről a másikra: a köpenyfal jelenleg is statikai funkcióval bír, tehát nem bonthatjuk el. Előbb ki kell váltanunk a mennyezet alatt végigfutó betonelemmel

– mondja Paszternák István.

Paszternák István régész mutatja a Szűz Mária palástja alá húzódó férfi szent képét. Fotó: Teknős Miklós

 

Az emlékezet serkentői

Ám idáig eljutni nem pusztán idő és szakértelem, de pénz kérdése is: a templomban hátralévő munkák elvégzéséhez – a nedvesedés megszüntetéséhez, az elkorhadt aljú padsorok javításához, az eredeti halványvörös vakolat visszaállításához, továbbá a képek „kiszabadításához” és felújításához – mintegy százötven-kétszáz millió forint kellene, de ez az összeg jelenleg nem áll rendelkezésre.

Az itteni református közösség körülbelül száz főből áll, ám mindössze húsz-harminc jár közülük rendszeresen templomba. Nem lehet tőlük elvárni, hogy a zsebükbe nyúlnak, és összeadják a kérdéses összeget – elszegényedett környékről és idős, többféle betegséggel küszködő emberekről van szó, akik egyébként is megtették már a magukét: a külső felújítást részben az általuk előteremtett hárommillió forintból fedeztük

– mondja Kusnyír László esperes, a mérai református közösség lelkipásztora, aki immár harminckettedik éve szolgál a településen.

A tiszteletes és a régész ezért úgy határoztak, hogy ütemekre bontják a feladatokat, és lépésről lépésre haladnak a munkálatokkal, annak függvényében, hogy – alapvetően pályázati forrásból – mennyi pénzhez sikerül hozzájutni. Így akár évekbe is beletelhet, míg sikerül befejezni a felújítást, de a freskókat az idő alatt is meg lehet majd tekinteni.

Nem fogunk a freskók előtt hajlongani, hiszen a szentek vagy Szűz Mária tisztelete nem tartozik a kegyességi szokásaink közé

– jelenti ki az esperes. 

– De ha felidézzük, hogy eleink hatszáz évvel ezelőtt hogyan, milyen körülmények között imádták az örök kegyelem Istenét, az máig ható tanulsággal és példával szolgálhat. E képek tehát elsősorban a visszatekintő emlékezet serkentői, de ha az ökumené felől nézzük, akkor is helyük van a falakon. De máshonnan is közelíthetünk a kérdéshez: ha csak egy ember is akad, aki miattuk jobb szívvel tér be ide, a templomba, már meg vagyok velük elégedve!

A környéken több idegenforgalmi célpont is akad: a Bibliájáról ismert Vizsoly mintegy tíz, a Könyvek Könyve első teljes magyar fordítását elkészítő Károlyi Gáspár emlékét múzeummal őrző Gönc mintegy húsz kilométer; Boldogkő vagy Regéc vára negyed-, illetve félórás autózással érhető el. A helybéliek tehát remélik, hogy a felfedezés felpezsdíti a faluba irányuló idegenforgalmat – még úgy is, hogy a mérai önkormányzat honlapján az olvasható: „a turizmus [...] még nem alakult ki olyan szinten, hogy azzal komolyan számolni lehessen”.

– Cél, hogy elérjük: aki a környéken jár, ide is betérjen, felfűzze a települést az általa felkeresett helyek láncára – mondja a tiszteletes.
– A szellemi érdeklődésű emberek igényeivel is számolni kell, nem pusztán a nagyszabású idegenforgalmi attrakciókra vágyókéival – teszi hozzá Paszternák István. 

– Az, hogy immár eljön idáig az M30-as autópálya, nemcsak a környéken élők dolgát teszi könnyebbé, de a turistákét is!

Borítókép: Kusnyír László esperes a freskókat rejtő mérai református templomnál. Máig ható tanulság és példa (Fotó: Teknős Miklós)