Nekik az volt a feladatuk, hogy elvegyüljenek az utasok között, s egyszerű játékokat játsszanak velük apró nyereményekért. Ezek a lányok nem szolgáltak fel ételt és italt, s nem láttak el szokásos kabinfeladatokat sem – ezeket három profi légiutas-kísérő végezte. A légitársaság központja a dél-karolinai Myrtle Beachben, az Egyesült Államok egyik kedvelt üdülő- és golfozóhelyén volt, amely a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követő polgári légi forgalmi átszervezések után elvesztette közvetlen légi összeköttetését a nagy repterekkel. Az olcsó viteldíjaknak és az atlantai, newarki, baltimore-i és a többi közvetlen kapcsolatnak köszönhetően a Hooters Air a legkülönfélébb utasokat vonzotta, de legfőképpen golfrajongókat és nyaralni vágyó családokat. A cég azonban nem volt annyira sikeres, hogy fenn tudott volna maradni, így 2006 elején szó szerint is befejezte pályafutását.
Mennyország Tourist
A fedélzeten szigorúan tilos az alkoholfogyasztás, a szokásos fedélzeti magazinok helyett biblia és tóra várja az utasokat, a videón csak vallásos tartalmú filmek nézhetők, s a viteldíjak negyedét missziós feladatok finanszírozására fordítják – ezek lettek volna a fő jellemzői a The Lord’s Airline (Az Úr Légitársasága) működésének.
A vállalkozást Ari Marshall alapította 1985-ben, miután megvásárolta a társaság egyetlen repülőgépét, egy öreg DC–8-ast. Abban az időben a Szentföldre igyekvő zarándokoknak New Yorkba kellett utazniuk a csatlakozáshoz. – Az izraelieknek és az araboknak is megvan a saját légitársaságuk, s van a Playboynak is. Hát miért ne lehetne az Úrnak is? – tette fel a kérdést Marshall 1986-ban. A tervek szerint a társaság heti három járatot indított volna Miamiból – Luxemburg beiktatásával – a tel-avivi Ben Gurion repülőtérre, ahonnan közvetlen összeköttetést ígért a harminc kilométerrel odébb fekvő Jeruzsálembe. Egy körút ezer dollárba került volna. A társaság azonban még 1987-ben sem kapta meg az amerikai légügyi hatóságtól (FAA) az engedélyt, mivel Marshall késlekedett az Air Canadától vásárolt, már akkor is huszonnégy éves repülőgép felújításával.
A befektetők besokalltak, s leváltották az igazgatótanácsot Marshall-lal az élen. Az új főnök Theodore Lyszczasz lett, aki addig sohasem találkozott elődjével, ám ez nem zavarta őket abban, hogy sajtóháborúba kezdjenek egymással. Eladdig, amíg Lyszczasz és bátyja be nem rontott Marshall házába a légitársaság dokumentumait követelve. Az incidens azzal végződött, hogy a testvéreket bilincsben vitték el, Marshall pedig pert indított ellenük birtokháborítás címén. A vádlottakat felmentették ugyan, de a Lord’s Airline-nak végképp befellegzett, a DC–8-ast pedig szétbontották.
Repülő szivarszoba
Az FAA még 1990-ben betiltotta a dohányzást az összes belföldi járaton, ám William Walts és George Richardson floridai vállalkozók egyáltalán nem örültek ennek. Olyannyira, hogy 1993-ban úgy döntöttek, hogy megkerülik a szabályozást, s olyan légitársaságot alapítanak, amelynek magánklub a tulajdonosa. A klubnak 25 dollár volt az évi tagdíja, s csak 21 év felettiek – azaz nagykorúak – lehettek tagjai. A légitársaságnak az ugyancsak floridai Space Coast regionális repteret nézték ki bázisul, s tervek szerint az utasok az ingyencigaretta mellé sztéket és burgert kaptak volna ebédre.
Ám még egy évvel a bejelentés után sem kapták meg a hatósági engedélyt sem a gépre, sem a Smoker Express-járatok üzemeltetésére, pedig a tulajdonosok ötezer klubtagot igazoltak – így az egész próbálkozás füstbe ment, mielőtt egyetlen gép is felszállt volna. 2006-ban egy német vállalkozó, Alexander Schoppmann leporolta az ötletet. Az erős dohányos üzletember Tokió és szülővárosa, Düsseldorf között akart járatot indítani napi sűrűséggel, s a cég neve Smoker’s International Airways – röviden SmintAir – lett volna. Azzal indokolta a desztinációt, hogy a német nagyvárosban számos japán él és dolgozik, valamint több száz japán vállalat európai irodája található ott.
A SmintAir azonban a Smoker Express sorsára jutott, mivel nem sikerült összeszednie az induló tőkét, így nemcsak kondenzcsíkot, de cigarettafüstöt sem húzhatott maga után a levegőben.
Szuperluxus
Az MGM Grand Air kizárólag első osztályt üzemeltető szuperluxus-légitársaság 1987-ben bontott szárnyat, s kezdetben csak egy viszonylatban, Los Angeles és New York között közlekedett. Boeing 772 és DC–8-as gépei pazar konfigurációban kínálták a kényelmet és az élvezeteket – a szabály az volt, hogy maximum 33 utast engedtek föl a fedélzetre, holott normál felszereltséggel több mint százan is felfértek volna.
A társaság ígérete szerint nem volt sorban állás, nem kellett becsekkolni, s nem kellett időt tölteni a poggyászra való várakozással sem: a hordárok vitték fel és hozták le a csomagot a gépről az utas saját kezéhez, de lehetett háztól házig szolgáltatást is kérni. A repülőtéren luxusvárók kínáltak kényelmet és minden igényt kielégítő étkezést, valamint személyre szabott szolgáltatásokat. A fedélzeten öt légiutas-kísérő leste az utasok kívánságait, italbár állt rendelkezésre, valamint magánlakosztályok biztosították az üzleti megbeszélések zavartalanságát. Kitűnő borral kísért, többfogásos menüt szolgáltak fel, s pezsgőt mindig lehetett inni.
