Fura járatok

Az 1970-es évek végén az Egyesült Államok kormánya módosította a légi közlekedési ágazatot, s ezzel megszüntette a viteldíjak, az útvonalak és az új járatok piacra lépése feletti ellenőrzést. Ennek eredményeként az 1980-as évektől kezdve szélsebességgel alakultak új légi járatok, köztük rendkívül szokatlanok is. Ezek nem voltak hosszú életűek, néhány év elteltével kimúltak, vagy egyáltalán el sem tudtak indulni.

US Fotó: DAVID MCNEW Forrás: Europress/AFP

Nekik az volt a feladatuk, hogy elvegyüljenek az utasok között, s egyszerű játékokat játsszanak velük apró nyereményekért. Ezek a lányok nem szolgáltak fel ételt és italt, s nem láttak el szokásos kabinfeladatokat sem – ezeket három profi légiutas-kísérő végezte. A légitársaság központja a dél-karolinai Myrtle Beachben, az Egyesült Államok egyik kedvelt üdülő- és golfozóhelyén volt, amely a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követő polgári légi forgalmi átszervezések után elvesztette közvetlen légi összeköttetését a nagy repterekkel. Az olcsó viteldíjaknak és az atlantai, newarki, baltimore-i és a többi közvetlen kapcsolatnak köszönhetően a Hooters Air a legkülönfélébb utasokat vonzotta, de legfőképpen golfrajongókat és nyaralni vágyó családokat. A cég azonban nem volt annyira sikeres, hogy fenn tudott volna maradni, így 2006 elején szó szerint is befejezte pályafutását.

Mennyország Tourist

A fedélzeten szigorúan tilos az alkoholfogyasztás, a szokásos fedélzeti magazinok helyett biblia és tóra várja az utasokat, a videón csak vallásos tartalmú filmek nézhetők, s a viteldíjak negyedét missziós feladatok finanszírozására fordítják – ezek lettek volna a fő jellemzői a The Lord’s Airline (Az Úr Légitársasága) működésének.

A vállalkozást Ari Marshall alapította 1985-ben, miután megvásárolta a társaság egyetlen repülőgépét, egy öreg DC–8-ast. Abban az időben a Szentföldre igyekvő zarándokoknak New Yorkba kellett utazniuk a csatlakozáshoz. – Az izraelieknek és az araboknak is megvan a saját légitársaságuk, s van a Playboynak is. Hát miért ne lehetne az Úrnak is? – tette fel a kérdést Mar­shall 1986-ban. A tervek szerint a társaság heti három járatot indított volna Miamiból – Luxemburg beiktatásával – a tel-avivi Ben Gurion repülőtérre, ahonnan közvetlen összeköttetést ígért a harminc kilométerrel odébb fekvő Jeruzsálembe. Egy körút ezer dollárba került volna. A társaság azonban még 1987-ben sem kapta meg az amerikai légügyi hatóságtól (FAA) az engedélyt, mivel Marshall­ késlekedett az Air Canadától vásárolt, már akkor is huszonnégy éves repülőgép felújításával.

A befektetők besokalltak, s leváltották az igazgatótanácsot Marshall-lal az élen. Az új főnök Theodore­ Lyszczasz lett, aki addig sohasem találkozott elődjével, ám ez nem zavarta őket abban, hogy sajtóháborúba kezdjenek egymással. Eladdig, amíg Lyszczasz és bátyja be nem rontott Marshall házába a légitársaság dokumentumait követelve. Az incidens azzal végződött, hogy a testvéreket bilincsben vitték el, Mar­shall pedig pert indított ellenük birtokháborítás címén. A vádlottakat felmentették ugyan, de a Lord’s Airline-nak végképp befellegzett, a DC–8-ast pedig szétbontották.

Repülő szivarszoba

Az FAA még 1990-ben betiltotta a dohányzást az összes belföldi járaton, ám William Walts és George­ Richardson floridai vállalkozók egyáltalán nem örültek ennek. Olyannyira, hogy 1993-ban úgy döntöttek, hogy megkerülik a szabályozást, s olyan légitársaságot alapítanak, amelynek magánklub a tulajdonosa. A klubnak 25 dollár volt az évi tagdíja, s csak 21 év felettiek – azaz nagykorúak – lehettek tagjai. A légitársaságnak az ugyancsak floridai Space Coast­ regionális repteret nézték ki bázisul, s tervek szerint az utasok az ingyencigaretta mellé sztéket és burgert kaptak volna ebédre.

Ám még egy évvel a bejelentés után sem kapták meg a hatósági engedélyt sem a gépre, sem a Smoker Express-járatok üzemeltetésére, pedig a tulajdonosok ötezer klubtagot igazoltak – így az egész próbálkozás füstbe ment, mielőtt egyetlen gép is felszállt volna. 2006-ban egy német vállalkozó, Alexander Schoppmann leporolta az ötletet. Az erős dohányos üzletember Tokió és szülővárosa, Düsseldorf között akart járatot indítani napi sűrűséggel, s a cég neve Smoker’s International Airways – röviden SmintAir – lett volna. Azzal indokolta a desztinációt, hogy a német nagyvárosban számos japán él és dolgozik, valamint több száz japán vállalat európai irodája található ott.

A SmintAir azonban a Smoker Express sorsára jutott, mivel nem sikerült összeszednie az induló tőkét, így nemcsak kondenzcsíkot, de cigarettafüstöt sem húzhatott maga után a levegőben.

Szuperluxus

Az MGM Grand Air kizárólag első osztályt üzemeltető szuperluxus-légitársaság 1987-ben bontott szárnyat, s kezdetben csak egy viszonylatban, Los Angeles és New York között közlekedett. Boeing 772 és DC–8-as gépei pazar konfigurációban kínálták a kényelmet és az élvezeteket – a szabály az volt, hogy maximum 33 utast engedtek föl a fedélzetre, holott normál felszereltséggel több mint százan is felfértek volna.

A társaság ígérete szerint nem volt sorban állás, nem kellett becsekkolni, s nem kellett időt tölteni a poggyászra való várakozással sem: a hordárok vitték fel és hozták le a csomagot a gépről az utas saját kezéhez, de lehetett háztól házig szolgáltatást is kérni. A repülőtéren luxusvárók kínáltak kényelmet és minden igényt kielégítő étkezést, valamint személyre szabott szolgáltatásokat. A fedélzeten öt légiutas-kísérő leste az utasok kívánságait, italbár állt rendelkezésre, valamint magánlakosztályok biztosították az üzleti megbeszélések zavartalanságát. Kitűnő borral kísért, többfogásos menüt szolgáltak fel, s pezsgőt mindig lehetett inni.

A mosdóban aranycsapból folyt a víz, s monogrammal ellátott szappannal lehetett kezet mosni. Az MGM Grand Air kezdetben rendkívül népszerű volt a hírességek és a milliomosok körében, s a társaság több új útvonalat is nyitott – probléma volt azonban megtölteni mind a 33 ülést. Az 1990-es években elkezdett döcögni az üzemelés, ahogy a magánjetek egyre nagyobb teret nyertek a gazdagok világában. Eladdig, hogy az MGM Grand Airt 1995-ben eladták és átnevezték Champion Airré, s charterjáratokat ajánlott sportcsapatoknak és kormányhivataloknak. 2008-ban aztán végleg bezárták.

Borítókép: Az amerikai Pet Airways „utasai” indulás előtt. Speciális bánásmód (Fotó: Europress/AFP)