Messzi gyökerek

Bartók Béla és Kodály Zoltán ismert népzenegyűjtő útjai és népzenei témájú írásai mellett kevesebb szó esik Lajtha László munkásságáról.

Budapest, 2015. június 30. Lajtha Ábel agykutató áll édesapja, Lajtha László Kossuth-díjas zeneszerzõ, népzenekutató szobra mellett Budapesten, a Károlyi-kertben 2015. június 30-án, a szoboravató napján. MTI Fotó: Soós Lajos Fotó: Soós Lajos

Bartók Béla és Kodály Zoltán ismert népzenegyűjtő útjai és népzenei témájú írásai mellett kevesebb szó esik Lajtha László munkásságáról. 

A Zeneakadémián zongoraművészi és zeneszerzői diplomát szerző Lajtha már 1911-től folytatott népzenegyűjtést a felvidéki Ajnácskőtől kezdve Tardoskeddig, a székelyföldi Bözödtől Zetelakáig. Két kötetben összegyűjtött írásait Berlász Melinda zenetörténész, Lajtha­ régi kutatója és szerkesztőtársai, Biró Viola, Ozsvárt Viktória gondos közreadásában vehetjük kézbe, pontos forrásmegjelölésekkel, kiegészítő névmutatóval.

Az írások teljes első kötete Lajtha népzenei tárgyú munkáit tartalmazza, de a második kötetben is külön fejezetet kap a néptánctematika. Találunk cikkeket, konferencia-előadásokat, tanulmányokat − népszerűsítő, ismeretterjesztő és komoly szakmai megjelenéseket a szövegek között.

Így 1934-es újságcikkében a népzenekutató-zeneszerző az eredeti magyar népdal fontosságára, gyökereire hívja fel a figyelmet az akkor divatos magyar nóták mellett: „a népi műzene rövid pár évtizedes múltjával szemben a magyar népzene legalább ugyanannyi évszázados, sőt talán még az őshazáig visszamutató sajátosságokkal bizonyítja a messzi és mélyenszántó gyökerekből táplálkozó életét”.

Olvashatunk összefoglalót az 1928-ban megrendezett első Nemzetközi Népművészeti Kongresszusról, amelyet Prágában tartottak, és tudományos ars poeticát Gondolatok a népkultúráról címmel, amely az Illyés Gyula által szerkesztett Magyar Csillagban jelent meg 1943-ban. Lajtha figyelmeztetései ma is időszerűek: „A népi kultúra hiánya vagy rohamos pusztulása a népből tömeget csinál. […] Hiábavaló módon ne küldjünk álcivilizációt oda, ahol, ha töredékeiben is, de még él egy igazi kultúra. A lelki élet alól éppúgy kihúzhatjuk a gyékényt, mint a gazdasági élet alól.”

Lajtha László írásai I–II. Rózsavölgyi és társa/BTK Zenetudományi Intézet, Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, Budapest, 2021. Két kötet, 792 oldal

A korabeli népdalgyűjtők között legfiatalabbnak számító Lajtha László végigharcolta az első világháborút, erkölcsi kérdésnek tekintette, hogy ne vonja ki magát végzett művészként a hadkötelezettség alól. Bartók Béla 1917-ben a magyarországi katonadalok összegyűjtéséhez kérte fel munkatársnak, de Lajtha nem térhetett haza a frontról.
Munkáját az akkor még Nemzeti Múzeum alá tartozó Néprajzi Múzeumban végezte, tanított a Nemzeti Zenedében, és zenekritikákat írt különböző lapokba. 

A tanintézményben és a múzeumban igazgatói posztot töltött be a második világháborút követően, a Rádió zeneigazgatója volt, és a Magyar Néprajzi Társaság alelnökének választották.

Az ötvenes években – bár 1951-ben Kossuth-díjjal jutalmazták népzenekutató tevékenységét – pozícióit elvesztette, háttérbe szorult, de néhány munkatársával, többek között Erdélyi Zsuzsannával így is folytatta a népzenei gyűjtést, feltárást.

„Igazán jól lejegyezni csak az tud népzenét, aki azt a helyszínen hallotta, vagy legalábbis jól ismeri […] lejegyzés nélkül a hanglemezre felvett zene tudománytalan. Viszont a hanglemez, gépi felvétel élőn hallattatja a papirosra vetett halott kottafejeket” – olvasható egy konferencia-előadásban, amelyet 1962-ben olvasott fel Párizsban. A diákként Párizsban is tanuló zeneszerzőt és tudóst 1955-ben a Francia Akadémia levelező tagjává választotta.

Az új épületben frissen megnyíló Néprajzi Múzeum hangtárának leírásában többször is találkozhatunk az egykori múzeumőr és igazgató nevével, akinek munkája a gyűjtemény része. Jelen kötetek írásai megismertetnek a népzenegyűjtő, zeneszerző gondolataival zenekultúránk és népművészetünk meghatározó részeként.

Borítókép: Lajtha Ábel agykutató áll édesapja, Lajtha László Kossuth-díjas zeneszerző, népzenekutató szobra mellett Budapesten, a Károlyi-kertben 2015. június 30-án, a szoboravató napján (Fotó: MTI/Soós Lajos)