– Biztos ismeri az orosz mondást: az országnak két problémája van, az idióták és az utak. Ön szerint Amerikának három: az identitáspolitika, a bipolaritás és a függőség. Miért ezek?
– Az identitáspolitika az ártatlanság és a vétkesség politikája, amelyet csak az ártatlan áldozatok érdekelnek. A bűnösöktől és a szennyfoltoktól akarja megtisztítani a világot. Ezt a szennyfoltot számára ma főleg a heteroszexuális fehér férfi jelenti. De hadd tegyek egy kitérőt. Amerikát nem lehet megérteni annak belátása nélkül, hogy – minden látszat, így anyagelvű kultúrája ellenére – mélyen vallásos országról van szó, amely mindig is ilyen marad. Az amerikai szellem az ország alapítása, a puritánok óta törekszik a makulátlanság és a makula elhatárolására. A keresztény felfogás szerint az emberek bűnösök, és a bűnbakká lett Jézus Krisztus az egyetlen ártatlan áldozat, aki viszont magára veszi az emberiség bűneit. Mármost az 1960-as évektől kezdve a nagy amerikai egyházak, a protestáns felekezetek és a katolikus egyház egyre inkább szem elől veszítették a bűn kérdését. A szeretet istenéről kezdtek beszélni, és ha ma valaki betér egy amerikai templomba, azt hallja: Isten szeret téged! Ennélfogva az amerikaiak egyre kevésbé leltek válaszra az egyházaknál a bűn és a megbocsátás kérdésére. A templomba járók száma visszaesett a felmérések szerint, az amerikaiak negyven százaléka már nem kötődik felekezethez. Ennek a vákuumnak a kitöltésére kínál megoldást az identitáspolitika, amely pontrendszer segítségével méri fel, ki mennyire vétkes. A baloldali ideológia szerint a „főbűnös” – valójában a bűnbak – a heteroszexuális fehér ember. Ha valaki fekete, akkor már kevésbé az, amennyiben homoszexuális, akkor pedig még kevésbé. Ezt a felfogást azonban belső problémák is feszítik. Az egyik, hogy ha a fehér férfi már elnyerte „méltó büntetését”, akkor a bűn átruházódik a fehér nőre, majd a hagyományos gondolkodású, vallásos fekete férfira. Ennek már vannak is jelei Amerikában. Ismerek olyan fekete konzervatívokat, akiket aggaszt a transzgenderizmus terjedése; ennek felfogásába már nem fér bele, ha valaki szerint a férfi férfi, a nő meg nő. A helyzet márpedig az, hogy az amerikai fekete férfiak négyötöde hisz a családi és vallásos értékekben.
– Amíg az amerikai baloldal, illetve annak vezető ereje, a Demokrata Párt még csak a fehér férfiakat pécézte ki, addig ez választási szempontból akár racionálisnak is tűnt, hiszen ez kisebbségben lévő választói csoport. De a 2016-os Trump-forradalom megmutatta, hogy őket sem szabad lebecsülni, most pedig úgy tűnik, a demokraták már saját maguk alatt vágják a fát.
– Már nemcsak a fehéreket haragítják magukra, hanem a latinókat és az ázsiai amerikaiakat is. A fekete elitet is zavarja, ha állandóan azzal piszkálják, hogy elnyomás alatt él, és az ő sebeit is be kell gyógyítani. Ezek az emberek ugyanúgy akarnak élni, és úgy is élnek, mint a fehér középosztály, továbbá spanyol ajkúak tízmilliói is ilyen életre vágynak. Saját ingatlant akarnak, a gyermekeiknek jó iskolát és a társadalmi felemelkedés lehetőségét. A Demokrata Párt nagyon elkötelezett az identitáspolitika iránt, de túlfeszítette a rasszistázást, és a párt mérsékelt szárnya 2010 óta kisebbségbe szorult. Valószínűleg el is veszítik mindezek miatt az idei kongresszusi választásokat.
– Majd 2024-ben a Fehér Házat is?
– Joe Biden nyilvánvalóan mentális gondokkal, valószínűleg demenciával küszködik. Az alelnök, Kamala Harris egy katasztrófa, senki nem szavazna rá. Nem világos, ki indulhatna helyettük, mert nem gondoskodtak az utódlásról: Barack Obamában a messiást, a történelem végét látták. A másik oldalon Donald Trump – akinek megvan a maga történelmi helye, az identitáspolitika ellen is keményen fellépett – szerintem újraindul, bár jobb lenne, ha nem tenné. A legjobb republikánus jelölt Ron DeSantis floridai kormányzó lenne, ami nem csak az én véleményem. Ő is visszaveri az identitáspolitika támadásait.
