Elhívás szolgálatra

Író, műfordító, az Erdélyi Gyülekezet református lelkésze. Versei tizenéves korától jelennek meg. Béres József kutatóról szóló drámáját egyszerre két színházban is játszották. 49 évesen végezte el a Selye János Egyetem Református Teológiai Karát. Ma már egyetemi adjunktus. Az Újszínházban májusban mutatták be a Feltámadás Makucskán című színdarabját. Fazekas Istvánnal egy kávézóban beszélgettünk.

Fazekas István Fotó: Teknős Miklós Fotó: Teknős Miklós

– Kellenek a megpróbáltatások a költőnek és a drámaírónak?
– Az Úristen előbb-utóbb helyre teszi az embert. Velem az életben számos igazságtalanság történt, ám mégis azt mondhatom: számomra még az átokkal megbélyegzett nehézségek is Isten ajándékai voltak. Ezek által tapasztalhattam meg kegyelmének konkrétságát. Megkaptam az elhívást a szolgálatra, egyrészt lelkészként, másrészt író emberként. Amikor elváltam, lemondtam a szívemben a szerelemről, de Isten ujja megérintett, s megadta nekem. Újból megházasodtam, feleségemmel öt gyermeket nevelünk.

– Az írás sokfajta ismeretet megkíván. A drámaíráshoz melyek a legfontosabbak?
– Az ember- és az istenismeret, ugyanis a színház eredendően szakrális intézmény, és mint ilyennek van antropológiája és teológiája. A színház mindig bemutatja nekünk az ember-ember és az ember-Isten viszonyát. Az adott témát illetően mindig mindent fel kell kutatni. Elmesélek egy érdekességet. A Béres Józsefről szóló történet gyerekkorom óta foglalkoztatott. Apám jó barátja volt ­Ratkó ­József költő. Amikor egy közös barátjuk megbetegedett, Kisvárdán Béreshez fordultak segítségért. Nyolcéves voltam, s mi onnan nem messze, Nyírtasson éltünk. Én kis újságot szerkesztettem, a Nyírtassi Hírmondót, amely mindig annyi példányban jelent meg, ahány indigóm volt. Apám elhívta Bérest a faluba előadásra, ahol készíthettem vele interjút. Tudtam, hogy igazságtalanul bánnak vele, és már gyerekként megláttam benne a hőst. Akit ennyire üldöznek, ennyien támadnak, de állja a sarat, az hős. Miután elvégeztem a jogot, a Kisvárdai Városi Ügyészségen kezdtem el dolgozni, ahol sok mindent megtudtam még a Béres elleni koncepciós eljárásról. Amikor drámaíróvá értem, ismét elkezdett foglalkoztatni a téma. Végül rátaláltam arra a konfliktusra is, amely belülről szakítja szét Bérest, mert a dráma szempontjából az a lényeg, hogy ki ez az ember, és miért kellett megütköznie saját magával.

– Ez hányadik drámája volt?
– A harmadik. Hubay Miklóstól egy író-olvasó találkozón megkérdeztem, hogy a nemrég befejezett Kis Károly című első drámámat elolvasná-e. Egy hét múlva felhívott, hogy menjek el hozzá. Amikor beléptem az ajtaján, átölelt, s onnantól kezdve egy évig, egészen a haláláig olyan önfeledt barátságba kerültünk, mint két kamasz, pedig volt köztünk fél évszázad. Beszélt a kiadóval, és ajánlást írt a könyvhöz. Megerősített abban, hogy drámákat kell írnom. A következő, az Elvira című darabom romákról szól, s szintén színpadra került. A család és az uzsorások közti konfliktust dolgozza fel, tudnak-e szabadulni az uzsorától, illetve lehet-e szabadulni a bűntől. Engem nagyon foglalkoztat, hogy mit okoz, ha az igaz­ságszolgáltatás korrumpálódik, amikor a hatalom belenyúl egy történetbe, és hamis tanúskodásra bujt fel embereket. Írtam egy tanulmányt Jézus peréről Amicus Caesaris címmel. Megvizsgáltam, hogy a Szentírás szövege zsidó és római jogi aspektusból mennyire mondható hitelesnek, mennyire hozható szinkronba az akkori jogszabályokkal. Meg kellett állapítanom, hogy gyakorlatilag teljesen.

– A Széchenyi István Történelmi Vándorszínház igazgatója, amelyet Széchenyi Tímea alapított. Hogyan került kapcsolatba a családdal?
– Széchenyi Tímea és én is hivatalosak voltunk egy Béres-estre, ott találkoztunk először. Elhívtam A pillanat érkezése című monodrámámra, amely a „legnagyobb magyarról” szól Jánosi Dávid alakításában. Azóta együtt dolgozunk, közösen alapítottuk meg a magyar ifjúságnak szóló Stádium Díjat. Tímea abból kiindulva, hogy Széchenyi is sokat foglalkozott a Nemzeti Színházzal és a színjátszással – a keresztény értékrend, a történelmi tárgyilagosság közvetítése, a magyar nyelv hű ápolása érdekében –, vándorszínházat alapított. Olyan előadásokat utaztatunk, amelyek történelmünk hősi pillanatait mutatják be.

– Nagy Viktor állította színpadra a Feltámadás Makucskán című új színdarabját, amellyel Szabó Dezső életműve előtt tisztelegnek. Miért ezt a művét választották?
– Másfél évvel ezelőtt Dörner György, az Újszínház igazgatója azt mondta, hogy Herczeg Ferenc után – akinek Az élet kapuja című, irodalmi Nobel-díjra jelölt kisregényét írtam színpadra – Szabó Dezsőt is szeretné visszahozni a köztudatba. A regényei, elbeszélései, tanulmányai alapján azt mondhatjuk, hogy erősen hiányzik a szellemi életünkből, holott a magyar önismeretet érintően fajsúlyos megállapításai és komoly művei vannak. A Feltámadás Makucskán című kisregényének alapkonfliktusa, hogy a halottak feltámadnak, és kérik vissza a pozícióikat. Tudtam, hogy ehhez hozzá kell írnom vaskosan. Megmártóztam Szabó Dezső világában, mindent elolvastam tőle. Ahhoz, hogy a konfliktus életszerű legyen, be kellett mutatnom a feltámadt embereket még életükben, ezért a kisregény eseményei elé írtam egy első felvonást. A darabban a halál mindenkit aszerint visz el, amit megérdemel. De miért is érdemeljük a halált? Eredendően mindenki tiszta, de az élet során ezt a tisztaságot – kinél jobban, kinél kevésbé – a rárakódott mocsok eltakarja. És most nem a teológus beszél belőlem, hanem a drámaíró mondja és a mélységes mély tapasztalat, hogy a halál igazából nem biológiai kérdés, hanem mondjuk így, jogi. Hiszen a drámán keresztül is fölismerhető, hogy a bűn zsoldja a halál.

– Elmondhatom, hogy melyik a kedvenc sorom öntől? „Az ember szereti elveszíteni a józan eszét. Különösen, ha kevés van belőle.” Cserébe ön is idéz valamit az írásaiból?
– Mostanában sokat foglalkoztat egy gondolat, s ezt a Feltámadás Makucskán című darab egyik szereplőjével ki is mondatom: „Ha igazság nincs, semmi sincsen!”

Névjegy Fazekas István Váci Mihály- és Jókai Mór-díjas költő, író 1967-ben született Csengerben. 1991-ben szerzett jogi diplomát a Miskolci Egyetemen. Alapító tagja a Ratkó József Irodalmi Társaságnak. Négy évig Százhalombatta alpolgármestereként dolgozott. 2011-ben a Kelet Felől folyóirat főszerkesztője volt, jelenleg a Stádium főszerkesztője. Több drámája és verseskötete jelent meg.

Borítókép: Fazekas István (Fotó: Teknős Miklós)