Géza barátom, ha jól számolom, kilenc könyvet írt, mindeközben angolból fordított és lektorált is, néhány kötetben, enciklopédiában tanulmányokat közölt. Posztumusz, tavaly nyáron megjelent könyve a kissé nehézkes Ígéretes cserjék és fák a hazai kertekben címet viseli, és némileg invenció nélküli a tördelése is, viszonylag szerény a képanyaga, noha ő maga elképesztő mennyiségű kiváló virág- és fás fotót készített tanulmányútjain.
De nem csak azt – ifjúságunk és életünk fontosabb pillanatait ő dokumentálta a legkövetkezetesebben: már legelső erdélyi útjainkról is. Érettségi utáni nyáron, 1968-ban négyen, Petróczky Pistával (ő 2016-ban halt meg) és Székely Janival majd egy hónapon át négyen kóboroltuk végig Partium, Kalotaszeg, Erdélyi-Hegyalja és Székelyföld tájait – különleges utazási koreográfiát kialakítva; ahol megfordultunk, először a helyi temetőket kerestük fel, majd a kocsmákat (bodegákat), s végén a települések nevezetességeit.
Egyetemista korunkban, már csak ketten, többször neves írókhoz és költőkhöz is eljutottunk.
Géza már akkor is leginkább az élő beszédben volt eminens. Szinte mindennapos kertvezetései, kerti sétái, ifjabbaknak tartott előadásai, egyetemi órái, ismeretterjesztő beszámolói élményszámba mentek – szikár, lényegre törő mondatokban adott elő.
És nem csupán a kert vagy az adott növény történetéből, élőhelyi tulajdonságaiból, hanem széles körű művelődéstörténeti háttérrel páratlanul ötvözve elsősorban a magyar irodalmi hagyományokat emelte ki, és a Szentírás növényvilágának mélyen átélt összefüggéseit is.
Géza tudományos leírásai ebben a válogatott írásokat tartalmazó könyvében különösen izgalmasak, a látszólag száraz, tudományos igényű szöveg egyszerűen: él. Mert korunk legfontosabb kérdéseiről beszél: az élővilág karaktereink sokszínűségéről, az egyéniség megbecsüléséről és „szabadságáról”, korunk szellemi alapkérdéseiről.
Egy lassan káoszba süllyedő és identitását vesztő világban.
„Mostanában sokat hallhatunk a biodiverzitásról, az élővilág sokféleségéről és megőrzésének fontosságáról. Ez valóban komoly és nagyon súlyos kérdés, még akkor is, ha az emberiség nagy többsége még mindig sehogy sem akarja megérteni. A sokféleségnek vannak egészen mindennapos vonatkozásai is közvetlen környezetünkben.
Nekem, aki egész életemet növényekkel és növények közt töltöttem, az egyik legvonzóbb a növényvilágban az elképesztő sokféleség az azonosságban. Ez az, ami igen nagy örömet és élvezetet nyújt, és annál lenyűgözőbb, minél több fajt ismerünk meg. Varietas delectat – »a változatosság gyönyörködtet«, a »Teremtő gyönyörűségünkre alkotta a Világot«.”
Akárhogy is: ha kiballagok az udvarba-kertbe, lehetetlen nem reá gondolnom. Az öreg hetyei ház fölött oszlopos törzsével és csodás eleganciájával ott magaslik az időközben nagyra nőtt Cupressus sempervirens, valódi ciprus, amelyet cserépben hozott a házhoz.
Ablakom alatt megtalálta a helyét a Jasminum nudiflorum, a sárgavirágú téli jázmin, amely pompásan és dúsan behintett virágaival minden látogatót meghökkent és lenyűgöz.
És említhetek számtalan növényfajt a kínai henye borókától a török kajszín barackig. Rendszeres és gyakori látogatásaik alkalmával mindig hozott valamit, és ezt jó volt tudni. Még akkor is, ha a nagy udvar és kert évtizedek alatt lassan „betelt” – jó lesz majd a hegyen, a szőlőben. De léphetek bármerre is, azt kell látnom és arra kell gondolnom, hogy a barátság és testvéri szeretet érzése, akár az általa is emlegetett színes és gyönyörködtető „sokféleség”, mindent legyőz.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
