– Tavasszal jelent meg Bollók Ádámmal közösen írt kötete, A császár és Árpád népe – A korai magyar történelem legfontosabb 10. századi bizánci forrásáról című munka a Bölcsészettudományi Kutatóközpont kiadásában. A De administrando imperio (A birodalom kormányzásáról) néven ismert bizánci összeállítás Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár államelméleti műve, amelyet fiának, a későbbi II. Rómanosz császárnak címzett. Ez a mű a magyar őstörténet egyik legfontosabb történeti forrása. A szöveg magyarokkal foglalkozó 38. fejezetének első 53 sorára összpontosítottak, úgy, hogy a teljes szövegre is figyeltek. Mi indokolta a klasszikus szöveg újraértelmezését?
– Ez az egyik legfontosabb forrásunk, a legnagyobb összefüggő szövegünk arról a népcsoportról, amelyet mi honfoglaló magyarként tartunk számon. A középkori magyar krónikás hagyományban megőrzött honfoglalás-történet jóval szűkösebb annál, mint amit a bizánciak összegyűjtöttek és leírtak diplomáciai források alapján. Ez a szöveg a XVII. század óta ismert – igaz, annak latin fordítása alapján. Sudár Balázs történésszel a korabeli arab és perzsa forrásokat is feldolgozzuk, de azok – úgy tűnik – nem a honfoglalókról szólnak, hanem a keleten maradt magyarokról. Emiatt a bizánci szöveg még inkább felértékelődik. Mi arra vállalkoztunk, hogy félretéve az eddigi értelmezéseket az eredeti írást elemezzük saját szövegkörnyezetében.
– Miért voltunk fontosak a bizánciaknak, ha azok voltunk egyáltalán?
– Fontosak voltunk abban a rövid időszakban, amikor őseink a Fekete-tenger északi partján táboroztak. Bizánctól északra ott volt egy potenciális ellenséges hatalom, a bolgár, a tőlük északra élő magyarokban a bizánciak a szövetségest látták. Akkor is alapelv volt, hogy a közvetlen szomszédunkkal jóban legyünk, de ha nem megy, akkor az ellenségünk hátában szövetségest keressünk. A 890-es években a magyarok valóban hadakoztak a bolgárokkal.
– Ezzel a szöveggel évszázadok óta foglalkoztak hazai történészek. Elégedetlenek voltak az elődök munkájával?
– A magyar tudományosság száz évvel ezelőtt megpróbált összegyűjteni minden olyan szövegrészletet, amely őseink vándorlásával foglalkozik. Ezeket lefordították, hozzáférhetővé tették, de így veszteség is érte a tudományosságot, hiszen innentől kezdve a fordításokkal foglalkoztak, s nem az eredeti szövegek egészével. Az összefüggések elvesztek. Itthon ezt a bizonyos 53 sort gondolták újra és újra, miközben a nagyvilág a teljes szöveggel foglalkozott. A kétezres évek elejére eljutottunk oda, hogy a magyar kutatók felvetései szinte köszönőviszonyban sem voltak azzal, amit a dokumentumról a nagyvilág gondolt. A félreértelmezések, a hibák – amelyek beépültek a szakma gondolkodásába, természetessé váltak – az elmúlt száz év alatt a szöveget olyan tévútra vitték, amelynek semmi köze sem volt az eredetihez.
– Mi derült ki a kutatásaikból?
– Nem egy szerző nem egy időben készült munkájáról van szó. A szöveg magja 900-910 körül született, amelyet 940-950 körül jelentősen kibővítettek. Bebizonyítottuk, hogy nagyon is elképzelhetők azok az események, amelyeket eddig itthon kétségbe vontak. Nem hitte el például újabban a szakma egy része, hogy a besenyők támadása után költözik Árpád népe a Kárpát-medencébe. Vagy Levedi lemondását is eddig többen kitalációnak tartották, mondván, egy steppei fejedelem nem viselkedik így. Miközben minden egyes, az 53 soros szövegben található állításhoz találtunk jól dokumentált párhuzamot. Azaz könnyen elképzelhető, hogy amikor a kazár kagán a magyarok fejedelmének akarja kinevezni Levedi törzsfőt, azt ő valóban nem fogadta el. Ezt eddig hazugságnak tartották, pedig példák igazolják, hogy hasonló helyzetek előfordultak más népeknél. Mi azt állítjuk, hogy a szöveg nem tartalmaz olyan állítást, amely ne lenne hihető. Akik eddig hazugságokról szóltak, azok nem ismerték eléggé a korabeli közeget.
– Jó háromszáz évvel később onnan érkezett halálos csapás, ahonnan a magyarok feltűntek: keletről a mongolok támadtak Európára. A tatárjárásról 2007-ben írt ismeretterjesztő könyvet. Idén augusztusban a Corvina Kiadónál jelenik meg széles körű áttekintés a XIII. századi Európáról, a Mongol Birodalomról és az 1236–42 közötti nagy európai mongol hadjáratról 16 magyar és külföldi szerző részvételével. Miben ad ez többet, mint a 2007-es munka?
– Annál sokkal alaposabb. 2007-ben kifejezetten a nagyközönség számára született összefoglalás. Közben a nagyvilágban – az Egyesült Államoktól Kínáig – egyre hangsúlyosabb téma lett a mongol birodalom történetének feltárása. Rengeteg ásatás és expedíció hoz újabb és újabb leleteket, emellett a dokumentumok feldolgozása is alapvető adatokkal szolgál a birodalomról. Itthon az elmúlt tizenöt évben előkerültek a tatárjáráshoz köthető tömegsírok, a kivégzett nők, gyermekek és férfiak maradványai. Három-négy lelőhely igazolja, hogy módszeres tömeggyilkosság zajlott 1241–42-ben, amelynek célja a civil lakosság kiirtása volt. A kötet nemcsak a magyar eseményekre koncentrál, hanem bemutatja azt is, hogy mi történt ekkor Hispánia és az Urál hegység közötti térségben. Azt próbáljuk megértetni, hogy miért jöttek a tatárok, mit tettek, és miért fordultak vissza.
